Deutsch Tamás futóbolondnak nevezett egy német EP-képviselőt, aki azt válaszolta: Mi a pokol az az...
Mindkét európai parlamenti képviselő híres Twitter-huszár.
Ujhelyi: Teljes volt a káosz az adatkezelésben a járvány alatt
A képviselő adatigénylésére adott hivatali válaszból például az is kiderül, hogy olyat is koronavírusban meghaltként rögzítettek, aki fertőzött volt ugyan, de bizonyíthatóan öngyilkos lett.
Szolidaritásból levágta a haját az Európai Parlament ülésén egy svéd képviselő
Az iráni nők elnyomásáról beszélt Abir Al-Sahlani Strasbourgban, majd elővett egy ollót.
A Fidesz szerint már megint nem szavazták meg, amit megszavaztak
Az MTI már fideszes EP-képviselő szövegéből is elhallgat. Második alkalommal voksolnak trükkösen a párt képviselői az orosz invázió ügyében.
Kettős arcvesztést megelőző program: a Néppárt és Orbán is a Fidesz távozásában érdekelt
A magyar kormány hamarosan az uniós bíróságon támadja meg a jogállamisági rendeletet, amit az Európai Néppártban sokan, állítólag már a német tagok is nehezen tudnának megemészteni. Sokkal inkább...
Publicus: Donáth Anna és Cseh Katalin a legnépszerűbb EP-képviselő idehaza
A harmadik helyre az MSZP-s Ujhelyi István futott be, ismertség szerint viszont Dobrev Klára és Deutsch Tamás vezetett az intézet felmérésén.
Kövess minket Facebookon is!