Megindították a felszámolási eljárást a volt Dunaferr maradékcégeivel szemben
A Liberty Steel két hazai vállalata, vagyis az egykori Dunai Vasmű maradéka tragikus helyzetben van.
Már a kormány fizeti a dunai vasmű dolgozóinak bérét a Liberty helyett
Átmenetileg a Bérgarancia alapból kapnak pénzt a dolgozók, miután a kormány által helyzetbe hozott, eleve gyanús indiai cég nem képes működtetni az üzemet.
Dunaferr: az állam megelégelte a Liberty üzengetéseit, nem akar teljesen balekká válni
A Nemzetgazdasági Minisztérium visszaszólt: fizessen adót és a dolgozók érdekében ne akadályozza a bérgarancia lehívását a Liberty.
Nincs pénze, nem tud fizetést adni a Liberty a Dunaferr dolgozóinak
A vagyonfelügyelő tájékoztatta erről a Fővárosi Törvényszéket is.
Orbán Viktor kézivezérléssel és furcsa rendelettel segít a Dunaferr-dolgozóknak
Olyan mértékű lehet már a bizalomhiány a kormány és az indiai Liberty Steel csoport között, hogy a hatalom egy célzott irgum-burgum rendelettel dörrent rá a cégre.
Víz- és internetszolgáltatás nélkül maradt a Dunaferr
Fűtés és melegvíz hónapok óta nincs, a gyárindítás másnapján tovább fokozódott a helyzet, jelentette be a Dunaferr szakszervezete.
Úgy tűnik, a Liberty Steel sem tudja megmenteni a Dunaferrt, két leányvállalata ellen is...
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az új tulajdonos gyakorlatilag semmit nem teljesített a vállalásai közül.
Azonnali kormányrendelet jelent meg Dunaújvárosról
Meglepő tartalmú kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, az új szabály rapid módon avatkozna be a dunaújvárosi gáz- és áramellátásba.
Népszava: A Dunaferrben még mindig nem fizették ki a júliusban esedékes jutalmakat
A termelést lényegében nem végző acélipari vállalat a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből érkező pénzre vár.
A demonstráció után elkezdték kifizetni a dunaferresek elmaradt bérét
A beígért egyszeri bónuszról azonban továbbra sincs hír.
Kövess minket Facebookon is!