Debrecen

Orbán ellen fordult a százezrek által követett milliárdos édességgyáros
Az egyik leggazdagabb debreceni milliós nézettségű vicces videókat és zeneszámokat készít, repedő falú vármegyékről versel, és politikai szerepvállaláson töri a fejét.
A debreceni CATL jövőre próbaüzemet, két év múlva már éles gyártást szeretne
Hetek, hónapok óta viták kereszttüzében áll a kínai CATL Debrecenbe tervezett óriásberuházása, eddig maga a cég keveset kommunikált, most ismertette hazai terveit.
Kirúgják a debreceni aksigyárról kritikus szakvéleményt író vízügyi igazgatót
Kincses Dánielt is váratlanul érte a hír, hogy Pintér Sándor felmenti.
Elutasították az LMP országos népszavazási kezdeményezését az akkumulátorgyárakról
A Nemzeti Választási Bizottság nem engedte át az LMP kérdéseit, Ungár Péter szerint jogi érvet nem tudtak felhozni a kormánypárt által delegált tagok.
Az utolsó pillanatban civilekkel lép fel a Momentum a debreceni akkugyárral szemben
A környezetvédelmi engedély visszavonását kezdeményezi civilekkel a Momentum, a határidő hétfőn jár le. Az LMP hasonló bejelentést tett vasárnap.
Magyarország nem, csak Budapest száll ki a 2024-es női kézi-Eb rendezéséből
A tavaly átadott 20 ezres csarnokban lett volna a döntő, de végül Bécsben lesz. Debrecenben lesznek Eb-meccsek.
A legfontosabb dokumentum alapján továbbra is zavaros a debreceni akkuüzem vízfogyasztása
A teljes vízfogyasztással és a felhasznált víz forrásával kapcsolatban sem tisztáz minden nyitott kérdést a kínai akkuüzem környezethasználati engedélye.
A tíz legfontosabb tanulság az akkumulátorgyárakról
Miért akarja ennyire Orbán? Mérgez? Zöld? Összeszedtük a tíz legfontosabb állítást az akkumulátorgyárakról szóló cikksorozatunkból azoknak, akinek nincs idejük végigolvasni az egészet.
Csak robotként figyelem a futószalagot az aksigyárban, de az előző fizetésem kétszeresét keresem
Sári a gödi Samsungban dolgozott, és elmesélte nekünk, belülről hogy látta a gyárat. A történetből felsejlik, hogy az akkugyárak építése a bérek növekedéséhez vezet, de a munkakörülmények rosszak,...
Magyarország az akkumulátorgyártásban is az olcsó munkaerőre és erőforrásokra épít
Hogy futott fel itthon az akkugyártás? Milyen hatása van ennek az ország világgazdasági pozíciójára és a munkaerőpiacára? A G7 Podcast vendége Czirfusz Márton.
Kövess minket Facebookon is!