Letartóztatták a nagyhegyesi párt, akik megöltek egy lengyel férfit, majd betont öntöttek rá

2023. október 13. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Debreceni Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását pénteken, akik a megalapozott gyanú szerint egy nagyhegyesi hétvégi házban megöltek egy lengyel férfit – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes az MTI-t. A döntést az ügyészség és a férfi tudomásul vette, a nő bejelentette, hogy fellebbez.

A rendőrség közleménye szerint a lengyel férfi nyáron látogatta meg a 41 éves magyar barátját, akivel egy munka során barátkoztak össze. A külföldi látogató a barátjánál, és annak barátnőjénél vendégeskedett, különböző programokat is csináltak együtt. Szeptember 30-án este a nagyhegyesi hétvégi házban szalonnát sütöttek, ittak és beszélgettek. Egy ponton azonban a két férfi szóváltásba keveredett, majd verekedni kezdtek, amiben a lengyel vendég életét vesztette.

Ezután a pár úgy döntött, hogy eltünteti a holttestet. A történtek után csaknem tíz órával a férfi egy kétméteres gödröt ásott a kertben, abba tették a holttestet. Eközben egy hordóban elégették az ismerősük személyes tárgyait és hátizsákját. Napokkal később pedig a mintegy 12 centiméter vastagságban betont öntöttek a betemetett holttestre.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!