Börtönbüntetés
Mémek miatt kapott börtönbüntetést egy algériai fiatal
A közösségi médiában az elnököt és az iszlám vallást kifigurázó posztokat osztott meg Valíd Kesida.
Több mint egy év börtönre ítéltek egy hongkongi aktivistát egy tavalyi tüntetés miatt
Joshua Wong és társai azért vallották magukat bűnösnek, mert azt remélik, kiállásukkal ráirányíthatják a figyelmet a hongkongi büntetőjogi rendszerre.
Negyven év börtönt kapott a fiatal lányokat szexuálisan kihasználó dél-koreai bűnbanda vezetője
Cso Dzsubint márciusban tartóztatták le, miután kiderült, hogy az általa irányított bűnszervezet fizetős chatszobákban terjesztett lányoktól kizsarolt szexuális tartalmú videókat.
Ismét elítélték a zuglói kokainos gázolót
A 29 éves nőt több mint egy év börtönre ítélték, miután tavaly szeptemberben bedrogozva vezetett úgy, hogy még a gázolásos ügye is tartott.
Egy év börtönre ítéltek egy 39 éves férfit, aki gyermekpornográf képeket tárolt a gépén
Több mint ötezer képet találták nála.
Amerika egyetlen művésze, akit túl obszcén alkotások miatt börtönöztek be
Mike Diana bírósági ügye példátlan az amerikai történelemben. 26 éven át volt feltételes szabadlábon, kálváriájának csak 2020 februárjában lett vége.
Huszonnyolc évet kapott egy dzsihadista, aki kalapáccsal támadt egy párizsi rendőrre
A börtönben azt mondta, megzavarta az elméjét a sok iszlamista propaganda.