Két év börtönre ítélték az amerikai rendőrnőt, aki a sokkolója helyett a pisztolyát használva megölt egy fekete fiatalt

2022. február 18. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

Noha korábban több mint hét éves börtönbüntetésről volt szó az ügyében, az enyhítő körülményeket figyelembe véve pénteken mindössze két évre ítélték el azt a rendőrnőt, aki tavaly áprilisban egy igazoltatásnál a sokkolója helyett véletlenül a pisztolyát használta, és megölt egy fekete fiatalt – írja az AP.

Kim Pottert tavaly december végén találta bűnösnek egy minnesotai esküdtszék az ellene felhozott mindkét vádpontban – első- és másodfokú emberölés –, az állami törvényeknek megfelelően azonban csak a komolyabbik miatt ítélték el. A priusszal nem rendelkező embereket Minnesotában ezért hat és nyolc és fél év közötti szabadságvesztésre lehet ítélni, Potter esetében előzetesen kicsivel több, mint hét évről volt szó.

Az ügyészek helyben is hagyták ezt az ítéletet, a védelem azonban az előírásoknál enyhébb büntetést kértek, beleértve ebbe egy olyan konstrukciót is, ahol a nőnek egyáltalán nem kellett volna börtönbe mennie. Álláspontjuk szerint az incidens során nem a rendőrnő, hanem a lelőtt férfi volt az agresszor, hiszen megpróbált elhajtani, amikor le akarták tartóztatni – emiatt azt sem értették, hogy miért vádolták meg első fokú emberöléssel, szerintük ugyanis Potternek jogában állt megvédeni a társait.

A halálos kimenetelű incidens még áprilisban történt. A 25 évnyi tapasztalattal rendelkező Potter és két rendőrtársa Minneapolis egyik külvárosában, Brooklyn Centerben megállítottak egy autót, melyben egy férfi és egy nő utazott, mivel valami nem volt rendben a jármű rendszámtábláival. Az igazoltatás során aztán kiderült, hogy az autót vezető 20 éves fekete férfi, Daunte Wright ellen elfogatóparancs volt érvényben (többek közt egy fegyveres rablás miatt).

Ekkor a rendőrök őrizetbe akarták venni Wrightot, akinek azonban sikerült kiszabadulnia a szorításukból, és visszaszállt az autóba. Potter egyik társa megpróbálta kirángatni Wrightot az autóból, a rendőrnő pedig figyelmeztette a férfit, hogy sokkolót fog ellene használni. Potter azonban – állítása szerint véletlenül – nem a sokkolóját kapta elő, hanem a pisztolyát és közvetlen közelről mellbe lőtte Wrightot.

A súlyosan sérült férfi ezután megpróbált elhajtani az autóval, ám két sarokkal az igazoltatás helyszínétől egy másik járművel ütközött, és a helyszínen életét vesztette. A boncolás azt állapította meg, hogy Wright Potter lövésébe halt bele. Potter két nappal később önként felmondott a rendőrségnél. Az incidens után többnapos zavargás kezdődött a városban, amit az is szított, hogy nem messze Wright halálának helyszínétől zajlott éppen a George Floydot 11 hónappal korábban megölő Derek Chauvin bírósági tárgyalása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!