További három hónapig rács mögött maradhat az Árpád hídi gázoló
A hivatalos indoklás szerint a Mercedes vezetőjének szabadlábra helyezése esetén fennáll a veszély, hogy újabb közlekedési balesetet okozna.
Berobbant a BMW ablakán és a hátsó ülésen alvó gyerekek közé csapódott egy őz
Az állatot egy másik autó ütötte el, a sofőr elhajtott.
Az Árpád hídi gázoló szerint rátapadt a BMW-s, ezért gyorsított
A BMW vezetője azt állítja, nem versenyeztek.
A luxusdömperek korában egy szép BMW igazi meglepetés
Az új 5-ös sorozat legfontosabb változata elektromos hajtású, de meghagyták a turbós benzineseket, továbbfejlesztették a plug-in hibridet, és lesznek dízelek is.
Az NDK-ban évekig gyártottak hamis Audikat és BMW-ket
Nemcsak Kínában hamisítják az ismert autómárkák típusait, de ilyesmire Kelet-Németországban is voltak példák. Ráadásul a csaláshoz a gyártósorokat sem kellett felépíteni, mert azokat egyszerűen...
A magyar állam fizeti a debreceni BMW-akkumulátorgyár költségeinek több mint 30 százalékát
A német autógyártó 13,52 milliárd forintnyi állami támogatást kapott a 36,05 milliárdos beruházáshoz.
Művészettel támadják a környezetszennyező BMW-ket és Toyotákat
Összesen négyszáz helyen kergetik őrületbe az autógyártókat gúnyos és elgondolkodtató óriásplakátjaikkal, mert szerintük azok félrevezetik a vevőket.
Kapott egy audis rendszámtáblát egy ismerősétől a BMW-jére, így azt használta
A sofőrnek nem volt érvényes vezetői engedélye, a rendőröknek pedig elmondta, hogy a rendszámot ő cserélte le az autón.
A teljes szélvédőre vetít a BMW, a műszerfal megszűnik, a hűtőmaszk mosolyog
Az eddig elsősorban a vezetési élménnyel azonosított márka veszélyes úton jár: meg kell őriznie a vevők keménymagját, miközben átlép a villanyautózással és interaktív fedélzeti rendszerekkel...
A BMW megduplázza magyarországi beruházását
A Debrecen mellett épülő autógyárat akkumulátorrészleggel egészítik ki, a beruházás teljes értéke több mint kétmilliárd euróra nő, Magyarország pedig megerősíti helyét a világ vezető...
Kövess minket Facebookon is!