Magyarországon gyárthatták az alkatrészeket, amik miatt a BMW 1,5 millió autójával van probléma

2024. szeptember 16. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BMW-nek több mint két évébe telt, mire felfedezte a fékrendszer hibájának súlyosságát, aminek kijavítása várhatóan közel egymilliárd eurójába kerül majd a cégnek – írja a Bloomberg. Nevüket nem vállaló források arról beszéltek, hogy a fékrendszereket gyártó Continental az autókban jelentkező hibát egy magyarországi üzemig vezeti vissza.

A Bloomberg által megtekintett, visszahívásról kiállított dokumentumok szerint az ügyfelek és a kereskedők 2022 júniusában kezdtek panaszkodni a német autógyártónak a hibás fékekre. A BMW azonban csak a múlt hónapban jött rá, hogy akár 1,5 millió autóban is lehet hibás, a Continental autóalkatrész-gyártó által szállított, könnyebb és hatékonyabb rendszerként reklámozott alkatrész.

A BMW 2023 októberében átfogó vizsgálatot indított a fékrendszerrel kapcsolatban – derült ki a visszahívási dokumentumokból. Az első, mintegy 80 ezer járművet érintő visszahívás idén februárban indították az Egyesült Államokban. A problémáról kiderült, hogy ennél jóval több autót érint: a BMW több márkájának 1,5 millió autójára terjed ki.

A visszahívást kiváltó fékrendszer az úgynevezett brake-by-wire rendszer, amely elektronikus impulzusokat használ az 1920-as évek óta a legtöbb autóba beépített hidraulikus technológia helyett. Az alkatrész a Continental autóipari egységének egyik alapterméke. A Bloomberg szerint a visszahívási dokumentumból az derült ki, hogy a funkció egyes járművekben nem aktiválódott teljesen. Ennek következtében a fizikailag gyengébb vezetők vészhelyzetben nehezen tudták kifejteni a szükséges nyomást, ami növelte volna a baleset kockázatát. A lap szerint

a Continental a hibát egy magyarországi üzemre vezette vissza.

A fékek áramköri lapjait gyártó munkások nem gondoskodtak a kellően tiszta környezetről, így az alkatrészeken foltok vagy por maradt, ami akadályozta a rendszer teljesítményét – nyilatkozták az ügyet ismerő források.

A fékhiba következtében nem jelentettek baleseteket vagy sérüléseket. A javítások azonban várhatóan hónapokig tartanak majd, a végső költségek pedig még mindig nem ismertek. A BMW szóvivője elmondta, hogy időbe telt felmérni a visszahívás mértékét és pénzügyi hatását. Hozzátette: az autógyártónak több piac tisztviselőivel kellett megvitatnia az ügyet, és fel kellett mérnie, hogy a javítások mennyibe kerülnek.

A Continental az esettel kapcsolatban azt közölte: „A hivatkozott gyárunkban előállított alkatrészeink minősége mindig megfelelt az iparági szabványoknak. Ezeket a minőségi előírásokat folyamatosan és szigorúan ellenőrizzük belső és külső auditokkal.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!