BMW-gyár

BMW-vel járnál munkába? Simán! És elköltöznél ezért Debrecenbe?
Gőzerővel toboroznak a BMW debreceni gyárába, ahol ősszel indul a próbagyártás. Elmentünk egy állásbörzére, és megnéztük, mit ajánlanak azoknak, akik Budapestről költöznének Debrecenbe, hogy náluk...
Hamarosan érkeznek az első robotok a BMW amerikai gyárába
A gépek valószínűleg egyszerűbb feladatok elvégzésével fogják kezdeni pályafutásukat.
2027-től csak elektromos autókat gyártanának a BMW müncheni üzemében
A vállalat 650 millió eurót, vagyis több mint 246 milliárd forintot költ a gyár átalakítására.
Nyeli a fejlesztési forrásokat Debrecen: újabb 112 milliárdot kap a város beruházásokra
Az új gyárak miatt szükséges infrastruktúra mellett arra is áldoznának, hogy élhetőbb legyen a város – mondta Papp László polgármester.
Szijjártó magyargyűlölőnek nevezte az Európai Parlament alelnökét
Arra reagált, hogy sajtóhírek szerint Katarina Barley azt javasolta a BMW-nek, hogy Debrecen helyett Romániába telepítsenek gyárat.
Egyre több jel utal arra, hogy a kínai CATL akkumulátorgyár és a BMW együttműködik Debrecenben
A BMW nyáron letette debreceni gyárának alapkövét, majd kisvártatva a kínai CATL hatalmas beruházást jelentett be. A napokban ismét a BMW lépett, a bajor vállalat ugyanis akkumulátorok...
A BMW megduplázza magyarországi beruházását
A Debrecen mellett épülő autógyárat akkumulátorrészleggel egészítik ki, a beruházás teljes értéke több mint kétmilliárd euróra nő, Magyarország pedig megerősíti helyét a világ vezető...
Több ezer vendégmunkás miatt aggódik a debreceni ellenzék
Úgy tudják, konténerfalu épül a BMW-gyár nagyrészt török dolgozóinak. A DK képviselője szerint eredetileg magyar munkahelyekről volt szó.
Fogytán az iparterület Debrecenben, hova mennek a BMW-beszállítók?
Lassan kitehetik a „Megtelt!” táblát a városban, de a legismertebb debreceni ipariingatlan-fejlesztőnek azért van ötlete arra, hogy hová települhetnek le új vállalatok.
Kétszázmillióval drágábban épülhet egy út a leendő debreceni BMW-gyárnál
A Napi.hu vette észre a módosítást az uniós közbeszerzési közlönyben.
Kövess minket Facebookon is!