Beruházás

Szijjártó szerint más országok érdekeit képviselik az akkumulátorgyártás ellen küzdők
„Akkumulátorgyárak – az igazság” című videóban vette védelmébe a beruházásokat a külügyminiszter.
„Nehéz lesz visszaülni a tárgyalóasztalhoz” a debreceni akkumulátorgyár ügyében
Debreceni nagyvállalkozó forrásunk szerint fontos lenne a párbeszéd, hogy kiderüljön, mi a valós, mérhető és bizonyítható kockázata a CATL gyárépítésének, és mik az esetleg indokolatlan félelmek.
Fürjes reakciója Lázár széljegyzeteire: A politikában nincs se mindig, se soha
A budapesti fejlesztésekért felelős egykori, mai miniszterelnökségi államtitkár a Telexnek azt mondta, egy jó csapatban bármikor újrakezdené a fővárosi fejlesztések tervezését érintő munkát.
Évek óta várják, de nyárig biztos nem kapják vissza a kalocsaiak a Szentháromság teret
Hosszú évek óta csak nagy kerülő árán juthatnak be a helyiek autóval a belvárosba a főtéren zajló egyházi munkálatok miatt, amiknek az átadása egyre késik.
A Greenpeace szerint döbbenetes indokkal utasította el a bíróság a keresetüket a Fertő tavi...
„A beruházás nem veszélyeztet egész fajt vagy annak élőhelyét” – indokolta döntését a bíróság.
Újabb akkumulátorgyár épülhet Magyarországon
A Samsung SDI fontolgatja, hogy újabb akkumulátorgyárat épít Magyarországon a meglévő kettő mellé, ahol kizárólag a BMW számára állítana elő erőforrásokat.
KSH: 7,7 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben
A háztartások és a vállalkozások okozták az élénkülést.
Debrecenbe költözhet a közlekedési múzeum, magyar építészek tervezhetik az Új Nemzeti Galériát
Lázár János tárcája nem cáfolta a Népszava költözésről szóló információit.
Nem luxusautót vesznek a céges támogatásokból, de a technológiai szintugrás se jön össze
G7 Podcast! Az uniós kkv-támogatások segítik a cégeket a növekedésben, de nem járulnak hozzá nagymértékű technológiai fejlődéshez Muraközy Balázs szerint.
Kövess minket Facebookon is!