Visszavonatta a bíróság a Fertő tavi beruházás engedélyét

2023. április 3. – 09:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság a múlt hét pénteken tartott tárgyaláson – derül ki a Greenpaece Magyarország közleményéből.

A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület január 30-án indítottak pert azért, mert a kormányhivatal tavaly decemberben meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét. A Fertő tavi turisztikai beruházás környezetvédelmi működési engedélyének kiadásával a civilek szerint az illetékes kormányhivatal hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett.

A 2022 nyarán felfüggesztett beruházás gazdája tavaly év végéig az állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. volt, ami a megszűnése előtt kezdeményezte a Fertő tavi projekt környezetvédelmi működési engedélyének kiadását. Meg is kapta, ráadásul közel 50 százalékkal nagyobb területre vonatkozott, mint a korábbiak. A megszűnő állami cég jogutódja a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium lett.

Az egyelőre jegelt beruházás Natura 2000 besorolású természetvédelmi területen zajlik, amely a tóval együtt a Fertő-Hanság Nemzeti Park része. A Greenpeace és a helyi civilek a terület teljes ökológiai helyreállítását követelik, és azt szeretnék elérni, hogy csak egy kisebb léptékű turisztikai fejlesztést végezzen az állam a területen, amely figyelembe veszi a tó természetes adottságait és megóvja annak élővilágát.

„Üdvözöljük a bíróság döntését, ami véleményünk szerint igazolja, hogy szabálytalanságok fordultak elő a beruházás engedélyezésében. Ez egy nagyon fontos siker számunkra, de munkánkat egészen addig folytatni fogjuk, amíg a Kormány teljesen át nem gondolja a fejlesztést. Véleményünk szerint a tervezett EU-s természet-helyreállítási törvény szellemében csak a vízitelep korábbi területét és nem a tervezett 77 hektárt lehetne turisztikai céllal hasznosítani” – idézi a közlemény Kun Zoltánt, a Fertő tó Barátai Egyesület titkárát.

„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Fertő partján csak egy helyi igényeket kielégítő, szelíd turizmust biztosító fejlesztést végezzenek úgy, hogy a terület európai szempontból is kiemelkedő élővilága ne sérüljön” – idézik Rodics Katalint, a Greenpeace Magyarország természetvédelmi felelősét.

A témában született cikkeinket itt, a Magyarországon az utóbbi években zajló, heves reakciókat kiváltó vízparti beruházásokkal kapcsolatos, szakértők által jegyzett véleménycikkeket pedig itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!