Belügyminisztérium

Egymás után mondtak fel egy fővárosi gyermekotthon dolgozói
Nem vállalták a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozat kitöltését, így menniük kellett.
Csalással vádolt kórházigazgatót neveztek ki a tatabányai kórház élére
Virág József a volt jobbikos EP-képviselő, Szegedi Csanád ellen indított per egyik vádlottja. Virágot a vád szerint fiktív módon foglalkoztatta Szegedi Csanád.
PDSZ: Csak álegyeztetés volt a Belügyminisztériumban a mobilok iskolai kitiltásáról
A szervezet szerint olyan abszurd megoldási javaslatok hangzottak el a kormányoldalról, hogy az iskolák tartsák bőröndökben az okoseszközöket.
Az iskolai mobilhasználat szabályozásáról egyeztetett a Belügyminisztérium
Ezen a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői is részt vettek.
Úgy tűnik, nem kegyelmez Iványiéknak a Belügyminisztérium
Pintér Sándorék nem válaszoltak a MET levelére, helyette közleményben tudatták, hogy az állam minden érintettről gondoskodik majd.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának a pályázatát is elutasította a Belügyminisztérium
Fazekas Csaba a Kölcsey kirúgott tanárai által indított per tárgyalásán korábban azt mondta, súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen...
A kormány szerint egyetlen pedofíliára hajlamos vezető sincs a gyerekotthonok vezetői között
Lezajlott az átvilágítás, 273 vezetőt ellenőrzött a belügy, két embert minősítettek alkalmatlannak.
27 év után leváltják a bicskei iskolaigazgatót, aki még 2018-ban foglalkoztatta K. Endrét
A belügy és a tankerület sem fogadta el a fideszes önkormányzati képviselő, Bárányos József pályázatát.
Kövess minket Facebookon is!