Nehezítette a kormány a nehezen gyógyuló sebek gyógyulását
Mostantól csak havi 15 darabot lehet felírni az ezek kötözésére szolgáló kötszerekből, pedig a 20 is kevés volt, amit eddig lehetett.
Szeptembertől az elsősök már digitális bizonyítványt kapnak az iskolában
Elfogadta az Országgyűlés az ezt tartalmazó törvényjavaslatot. Felmenő rendszerben vezetik be, nyomtatott díszpéldányt csak kérésre állítanak ki.
Káosz, csoportösszevonások, penészes falak – ilyen állapotok uralkodnak a gyermekotthonokban
A penészt inkább lefestették, egy gyerek törött szemüvegének kicserélése hónapokba telt, a nevelők 200-300 túlórát is vállaltak, és nem keresnek 300 ezer forintot. A dolgozók szerint annyira nagy a...
A Várba költözik a Belügyminisztérium, eladhatják a jelenlegi épületet
Állítólag már lehetséges vevő is van a régi épületre, de Gulyás Gergely szerint nem ezért sürgetik a költözést.
Túlterheltség, pénztelenség, lepusztultság – a gyermekotthonokról beszélt egy volt vezető
Az sem ritka, hogy a pszichológus áll be fürdetni, pelenkázni, leckét írni. Sok helyen már vezető sincs – mondta az Esze Tamás nevelőotthon korábbi szakmai vezetője.
Ebből nagyon nagy problémáitok lesznek! – mondta elfogásakor a Zimány Lindát megöléssel fenyegető...
A férfi, aki amerikai, orosz és kínai kapcsolataira hivatkozott, a Belügyminisztériumtól több ezer eurót követelt telefonon.
Pintér Sándor szerint is keveset keresnek a rendőrök, de a választás előtt megint jár a hathavi...
A belügyminiszter a rendészeti bizottság meghallgatásán azt mondta, hogy hamarosan új kábítószer-ellenes törvényt nyújt be a kormány a patkánymérget árulók megbüntetésére, Vitnyéden pedig nem...
„Tisztelt Pintér Sándor! Parancsát végrehajtották: kiiktattak” – üzente a Madách Imre Gimnázium...
Mészáros Csabát augusztus végén mentették fel, miután bejelentette, hogy nem fogják elvenni a diákoktól a telefonokat. Pintér becsüli az igazgatót, mert „karakánul kiállt”, de ezt rendőri nyelven...
Január 1-jétől átlagosan 21,2 százalékkal emelkedik a tanárok és az óvónők fizetése
A Belügyminisztérium javaslatának értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben 640 900 forint lesz, de az egyes fokozatokhoz tartozó sávhatárok is emelkednek majd.
Pintér a gyermekvédelemről: 85 százalékban elfogadhatóak a körülmények
A belügyminiszter szerint rendkívüli energiákkal, nap mint nap dolgoznak a helyzet javításán, és bízik benne, hogy a munka be fog érni.
Kövess minket Facebookon is!