Csalással vádolt kórházigazgatót neveztek ki a tatabányai kórház élére

2024. augusztus 27. – 07:34

Másolás

Vágólapra másolva

Virág József július 15-től kórházigazgató Tatabányán, miközben évek óta csalássál vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség – írja a 24.hu. A Szent Borbála Kórház frissen kinevezett igazgatója ellen 2020-ban emelet vádat az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. Virág a hetedrendű vádlottja annak a büntetőpernek, amely Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és társai ellen indult 2020-ban.

A múlt hónapban Pintér Sándor nevezte ki Virágot a Komárom-Esztergom vármegyei kórház élére. Az onkológus előtte a Budapesti Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója volt. Virág azt nem árulta el a lapnak, hogy tájékoztatta-e a minisztériumot vagy az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) az ellene zajló perről.

Annyit mondott, hogy csak az OKFŐ engedélyével nyilatkozhat.

A 24.hu az OKFŐ-t is megkérdezte írásban az ügyről, arról érdeklődtek, tudtak-e arról, hogy a frissen kinevezett igazgató ellen bírósági szakaszban tartó büntetőeljárás folyik. Két hét alatt nem kaptak választ semmilyen formában.

Az egész ügy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult, több mint egy évtizede. A fő vádlott Szegedi Csanád, aki 2012-ig volt a Jobbik EP-képviselője, de végül függetlenként töltötte ki a mandátumának utolsó éveit. A vádirat szerint Szegedi 2009 és 2014 között a képviselői támogatásának jelentős részét tulajdonította el, például utazásai jogtalanul finanszírozta. Brüsszeli asszisztenseit részben fiktív módon foglalkoztathatta, közéjük tartozott Virág József is, aki ekkor a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott. Szegedi ekkor a Jobbik EU-s egészségügyi szakértőjeként hivatkozott Virágra.

A büntetőügy 22 vádpontot tartalmaz, ezek szerint Szegedi részben önállóan, részben parlamenti asszisztenseivel megtévesztette az Európai Parlament szerveit. Ezzel több, mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az EP költségvetésének. Beismerés esetére öt év letöltendő börtönbüntetést kértek Szegedi Csanádra, ennek hiányában viszont öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre és ezenkívül 17 millió forint pénzbüntetésre és 78 millió forint vagyonelkobzásra is ítélhetik, ha bűnösnek találják.

Az elmúlt három évben számos tárgyalást tartottak, Virág végig tagadta a vádakat, egyelőre nem született elsőfokú ítélet sem. A tárgyalások ősszel folytatódnak a Fővárosi Törvényszék szerint. Az ügyészség másfél év felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte beismerés esetére, de ez nála is elmaradt, három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!