Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselő ellen

2020. december 10. – 12:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és hét társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.

A vádemelésről csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a főügyészség vezetője, ám Keresztes Imre nem nevezte meg a képviselőt. Utalt ugyanakkor az ügyben kiadott korábbi közleményére, amelyben Sz. Cs. monogrammal jelölték a volt parlamenti képviselőt.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás az Európai Parlament volt képviselője ellen, aki 2012 júliusában történő kiválásáig a Jobbik tagjaként politizált, majd függetlenként töltötte tovább mandátumát. A vádirat szerint a képviselő 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása során utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével, parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével, a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén, a támogatási összegek jelentős részének eltulajdonítása érdekében járt el.

A volt képviselő részben önállóan, részben az akkreditált parlamenti asszisztenseivel – és az érintett gazdasági társaságok ügyvezetőinek segítségével – az Európai Parlament (EP) illetékes szerveit tévedésbe ejtette, amivel több mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az EP költségvetésének. A volt képviselő tagadja a bűncselekmények elkövetését, míg egyik társa részben beismerő vallomást tett.

A vádlottak által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a volt képviselő esetében a bűncselekmények halmazata folytán a büntetés kiszabásakor irányadó középmérték tíz év.

Szegedi Csanád 2003-2012 között volt a Jobbik tagja, majd alelnöke és elnökhelyettese, majd amikor megtudta, hogy zsidó származású, kilépett a pártból. Elismerte korábbi szélsőséges megnyilatkozásait és elhatárolódott korábbi párttársaitól.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!