Baleset

Elrettentő statisztikát közölt a MÁV arról, mennyi baleset és öngyilkosság történik a vasúti...
Idén eddig tízszer annyi ember halt meg balesetekben, mint tavaly ilyenkor, és a vonatok elé is több ember vetette magát.
Eljegesedés okozhatta a tragédiáját a brazil gépnek, két ember annak köszönheti életét, hogy...
A 62 halálos áldozattal járó baleset magyarázatát a fekete doboz adhatja meg, ha megfelelő állapotban maradt.
Rendesen átértelmezte egy BMW-s a „bemegyek a boltba” mondatot
Solymáron hajtott be egy bolt bejáratába az autós.
Először szenvedtek halálos balesetet Cybertruckkal, az amerikai közlekedésbiztonsági szerv...
Texasban ütközött neki egy áteresznek az autó, a sofőrje a helyszínen életét vesztette.
Megrágta az aksit, felgyulladt a lakás – kutya okozott tüzet egy amerikai házban
A beltéri kamera rögzítette a balesetet. Még időben ki tudtak menekülni az emberek és az állatok is.
Vezetés közben videózták az M7-esen történt balesetet, rendőrségi eljárás indult ellenük
Az önmagában nem illegális, ha valaki felvételt készít egy balesetről, de az igen, ha vezetés közben kézzel telefonozik.
Felkapott a szél egy ugrálóvárat Marylandben, egy ötéves gyerek meghalt
A szemtanúk szerint az ugrálóvár karókkal volt rögzítve, egyelőre nem tudni, hogy szabadulhatott el.
Akkora defektet kapott egy tréler az M0-son, hogy a túlsó sávba repült át az egyik rajta lévő autó
A Magyar Közút szerint többen is nagyon profin kerülték ki a balesetet, amiben végül senki nem sérült meg.
Kövess minket Facebookon is!