Elrettentő statisztikát közölt a MÁV arról, mennyi baleset és öngyilkosság történik a vasúti közlekedésben

2024. augusztus 11. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV hálózatán a tavalyihoz képest jelentősen növekedett a vasúti átjárókban történt balesetek, a gázolások és a sorompórongálások száma – közölte a vasúttársaság. A MÁV szerint emellett egyre többen választják öngyilkosságuk helyszínéül a vasutat, míg a minden esetben vétlen mozdonyvezetők súlyos traumát élnek át a balesetek során.

2024-ben a MÁV vonalain eddig 47 baleset történt vasúti átjáróban, tizennéggyel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában – közölte a vállalat.

A balesetek során tíz ember vesztette életét, tízszer annyi, mint tavaly ilyenkor.

Heten súlyos, tizennyolcan könnyű sérüléseket szenvedtek a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése miatt bekövetkezett balesetekben.

A legtöbbször autók ütköznek vonattal

A balesetek közel 60 százaléka biztosított, azaz fénysorompóval, illetve félsorompóval kiegészített fénysorompóval védett vasúti átjáróban történt. A legtöbbször, 29 esetben autóval ütközött a vonat, de kamion, teherautó és traktor is okozott balesetet. Három személyelütés történt, ugyanennyi alkalommal gázolt a vonat kerékpárost és motorost vasúti átjáróban.

Az útátjárós események következtében a vasúttársaság 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó, 2022-ben megközelítőleg félmilliárd forintos, 2023-ban hozzávetőlegesen 150 millió forintos kárral volt kénytelen számolni, míg a kárérték idén is meghaladja a 131 millió forintot.

A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód – az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza – írja közleményében a MÁV. A záródó sorompórudakat látva a sofőrök megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik, vagy egész egyszerűen észre sem veszik azt.

Évente átlagosan 800 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A MÁV hálózatán idén eddig 570 sorompórongálás történt, 79 esettel több, mint tavaly ilyenkor.

Egy-egy baleset többórás késéseket is okoz

A vasúti átjárós balesetek a járműállományt is csökkentik, hiszen a balesetben érintett – jellemzően motorvonatokat – a javítás idejéig ki kell vonni a forgalomból, de előfordul, hogy egy-egy jármű teljesen működésképtelenné válik, nem javítható, selejtezni kell. A vasúti átjárós balesetek és a gázolások sok esetben többórás késéseket generálnak, amely akár sokezer utas aznapi közlekedését nehezíti meg jelentősen – közölte a MÁV.

Emelkedik a gázolások száma is, amelyek tiltott helyen tartózkodás miatt következtek be. Idén 32 ilyen baleset történt, amelyek során húsz ember életét vesztette, hatan súlyos, hatan pedig könnyű sérüléseket szenvedtek. A tavalyi év azonos időszakában 20 személyelütés történt, ezek közül hat volt halálos kimenetelű, nyolc súlyos és 6 könnyű sérülésekkel járt.

A biciklisek is sokszor óvatlanok

A MÁV szerint kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők, például a fülhallgatóval történő közlekedés, a kapucnis ruházat vagy a mobiltelefon használata okozza. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után – kijelölt átjáró esetén tilos jelzésnél – elindulva nem látják a másik sínpáron, ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot.

A MÁV felhívja a figyelmet arra, hogy vasúti közlekedés során az utasok kizárólag az utasforgalom részére kijelölt területeken tartózkodhatnak, amelyeket például a vonatjegy megvásárlásához, a várakozáshoz, a vonatra felszálláshoz vagy az utazáshoz használhatnak. A tiltott helyen tartózkodás miatt bekövetkezett balesetek a vasúti utasforgalom részére kijelölt helyeken kívüli vasútüzemi területeken történnek (például a peronok mellett húzódó sínek, a nyílt vonal, a rendezőpályaudvarok vagy akár azok a figyelmeztető táblával ellátott szolgálati átjárók, amelyeket kizárólag vasúti alkalmazottak használhatnak).

Nőtt a vasúton történt öngyilkosságok száma is: idén eddig 73 személy döntött úgy, hogy a síneken vet véget az életének (a tavalyi év azonos időszakában 52 öngyilkosság vagy annak kísérlete történt).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!