Balaton

Kimondta az Alkotmánybíróság: A Balaton partjának 30 méteres sávjában nem lehet építkezni
Az MSZP kért utólagos normakontrollt a testülettől. Alaptörvény-ellenesek a Balaton-törvény jogi kiskapui.
Algásodott a Balaton, de aztán elfújta a szél
Azóta nő az algásodás, hogy a víz hőmérséklete húsz fok fölé emelkedett.
Baleset miatt araszol a forgalom az M7-esen Balaton felé
Martonvásár térségében súlyos baleset történt.
Már 6 éve körbevonatozható lehetne a Balaton
2016-ban született már egy kormányhatározat a körvasútról a 2014-2020-as uniós költségvetés terhére, mégsem készült el.
Navracsics Tibor körbevonatozhatóvá tenné a Balatont
A területfejlesztési miniszter szerint olyan panorámajárat jöhetne létre, mint amilyen Budapesten a 2-es villamos.
Térképen nézheti meg az országgyűlési képviselők balatoni házait, nyaralóit, birtokait
Az országgyűlési képviselők hatodának van valamilyen ingatlana a Balatonnál, ezen a téren is fölényben vannak a kormánypártok. Az üdülők, családi házak mellett erdőt, borászatot, gyümölcsöst és...
Autóval ütközött egy vonat, szünetel a vonatközlekedés az észak-balatoni vonalon
A pótlóbuszokat megrendelték, a helyszínelés több óráig is tarthat.
Rövidebb étlapok, szieszta, több szünnap – válogatott módszerekkel próbálnak talpon maradni a...
Az egyik legismertebb étterem vezetője szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak tavalyhoz képest.
Balatoni strandon verték arcon ököllel az intézkedő rendőrt
A részeg támadó ütésétől felrepedt a rendőr szemöldöke, és az egyik fogából is letört egy darab.
Kövess minket Facebookon is!