Átadás

„Pedagógiai célú elbeszélgetés történt” a diákkal, aki mémet csinált egy gagyin átfotosoppolt...
A kecskeméti Táncsics Kollégium vezetője fordítva fogta a nemzeti színű szalagot egy avatóünnepségen. Erre utólag átszínezték.
Néhol üdítően színes, kicsit retró, itt-ott pedig unalmas szürke – ilyen lett az új 3-as metró
A metrót hétfő délután az utasok és a vadászgörények is felavatták, utóbbiak némi vizelettel. Újpest-városkapu megkapta a lila szint a szurkolók örömére, ugyanez viszont nem mondható el a...
Ravatalozóátadás államtitkárral – avagy a Magyar Falu Program, ahogy eddig még nem láttad
Soltész Miklós 35 milliós ravatalozót avatott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
2014-re tervezték, de még mindig nem nyílhat meg a Sorsok Háza
Lassan tíz éve húzódik a Sorsok Háza átadása, Köves Slomó már inkább nem is bocsátkozik jóslatokba.
Sopron ingyen átadja a helyi vízművet az államnak
A soproni szocialisták beadvánnyal fordulnak az ügyészséghez a döntés ellen, különösen jelentős értékű vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
M3-as metró: májusra csúszik az utolsó állomások átadása
Az eredeti tervek szerint 2019-re készült volna el a felújítás. Márciustól már járni fognak a szerelvények a teljes szakaszon, de a Lehel tér és a Nagyvárad tér csak májustól lesz használható.
„Aki most akar eladni, az már elkésett.” Kemény időszak előtt a kiszállásra készülő vállalkozók
Az idősödő magyar kkv-szektorban egyre égetőbb kérdés az utódlás rendezése. Százmilliókat bukhat az, aki nem épít idejében stratégiát.
Orbán Viktor Szlovéniába utazik egy villamosvezeték-átadásra
Két éve az alapkőletételnél is ott volt, akkor mondott először maszkban beszédet.
Orbán Viktor: Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az...
Az új Ráday utcai református kollégium ünnepélyes átadásán ott volt Novák Katalin köztársasági elnök, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is.
Átadták a hidat, ami saját magával köti össze Horvátországot
A Pelješac híd tavaly nyáron készült el, mától pedig bárki használhatja is, aminek többek közt a turisták is örülhetnek.
Kövess minket Facebookon is!