Állampapír
Néhány budapesti részvény majdnem annyi osztalékot fizet, mint amennyit az állampapírok kamatoznak
5, 6, de még 7 százalékos osztalékot fizető budapesti részvények is vannak.
A lakossági állampapírokon is spórolni kezd a kormányzat
Kevesebbet lehet majd keresni a fix hozamú lakossági papírokkal, de ha valaki bízik a magyar euróbevezetés sikerében, akkor érdemes szétnéznie az egyéb állampapírok között.
Bejelentette az ÁKK: csökken a két legnépszerűbb állampapír kamata
Egységesen változtatják a FixMÁP és a MÁP Plusz kamatszintjét.
Egyre vonzóbb a magyar államadósság, és ezen már sok tízmilliárdot spórolt az ország
Szembemegy a magyar államkötvényhozamok alakulása a világban most jellemző emelkedéssel. Ha a tendencia folytatódik, a megtakarítás az évi százmilliárdos nagyságrendet is elérheti.
Olyan MÁP+ sorozatot bocsátanak ki, ami jövő májusban 7,39 százaléknyi kamatot fizet
Cserélik a Magyar Állampapír Plusz sorozatokat.
Kína azt kéri a bankjaitól, hogy kevesebbet hitelezzenek Amerikának
Kína a geopolitikai manőverek helyett a kockázat diverzifikálásával indokolta a lépést.
Bloomberg: sok befektető a Tisza Párt győzelmére számít a választáson
A lap szerint erre utal az is, hogy januárban az elmúlt öt évének legjobb hónapját zárta a BUX.
Kijött az inflációs adat: mutatjuk, mennyit fizetnek most a lakossági állampapírok
A 2025-ös infláció meghatározásával eldőlt, hogyan kamatoznak a következő egy évben a prémium állampapírok.
Lakossági állampapírok: egyre több fogy egy olyan papírból, amit az interneten nem is lehet megvenni
Váratlanul népszerű lett az utóbbi hat hétben a Kincstári Takarékjegy.
Mibe fektessünk 2026-ban?
A kripto adott egy amerikai álmot, de nagyon kockázatos, az pedig egyelőre nem látszik, hogy kipukkadna az MI-lufi. Miért szeretik a befektetők a lengyel piacot, és hogy szerepel a magyar tőkepiac?...









