Tizenkét idézet Sulyok Tamás első államfői beszédéből
Kegyelmezések, szuverenitás, kölcsönös bizalom, Európa jövője – ezekről beszélt első felszólalásában az új köztársasági elnök.
Megvan Novák Katalin utódja: a politikát kerülő jogász, Sulyok Tamás az új köztársasági elnök
Sulyok Tamás jogászcsaládból származik, az apja és a testvérei is jogászok voltak. Dolgozott a szegedi önkormányzat fideszes vezetésének, volt tiszteletbeli osztrák konzul is, de alkotmánybíróként...
Orbán Viktor az ellenzéknek: Ha valakik pedofilokat rejtegettek, azok önök voltak
Megválasztották Sulyok Tamást, az új köztársasági elnököt, és megszavazták a svédek NATO-csatlakozását is. Az ellenzék a kegyelmi ügy miatt „pedofideszt” emlegetett és a bocsánatkérés hiányát kérte...
Orbán felszólalásával, államfőválasztással és a svéd NATO-csatlakozással kezdi a tavaszt a...
A miniszterelnöknek először kell reagálnia az ellenzéki képviselők kérdéseire a kegyelmi botrány kitörése óta. A hétfői maratoni ülésnapon a parlament elfogadja Novák Katalin lemondását, majd nem...
Már jövő hétfőn megválasztja a parlament Sulyok Tamást köztársasági elnöknek
Előbb hivatalosan is elfogadják Novák Katalin lemondását, majd rögtön megválasztják az utódját. Az ellenzéki pártok ezúttal nem állítanak jelöltet.
Soha életemben nem érdekelt a politika – bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz–KDNP államfőjelöltjét
Kocsis Máté szerint az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt a köztársasági elnöki posztra. Sulyok Tamást tíz éve választotta az Országgyűlés alkotmánybírónak, 2016-ban lett a testület...
Mészáros Lőrinc szállodájában dőlhet el, hogy ki lesz Novák Katalin utódja
Rég nem látott politikai felfordulás közepette tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP Balatonalmádiban. Szerda este Orbán Viktor zárt körben tart eligazítást a képviselőknek és a meghívott...
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz ellenzéki kihívója a fideszes köztársaságielnök-jelöltnek
Miközben a kormánypártok még gőzerővel castingolnak, az ellenzéki oldalon lényegében eldőlt: nem vesznek részt a márciusi államfőválasztásban. Az elmúlt napokban ugyan három lehetséges ellenzéki...
Novák Katalin lemondta a montenegrói és kárpátaljai útját, nem lesz több hivatalos programja
A következő két hétben azon dolgozik a távozó köztársasági elnök, hogy márciusban átadhassa a Sándor-palotát a következő államfőnek.
Kövess minket Facebookon is!