A Fenevad miatt senki sem fog panaszt tenni a versenyhivatalnál
CGI oroszlánt és családi túlélőmesét ígér, és azt is adja. Sok meglepetésre nem kell számítani, de legalább igazi helyszínen forgatták, és hamar vége van.
Fura egy állat volt a botswanai Megerőszakoló
A kecske-birka hibrid nagyobbra nőtt a többieknél, és szokatlanul magas libidója volt a karámban.
Afrika hírhedt női harcosait még a francia idegenlégiósok is dicsőítették
A dahomeyi amazonok több ezren voltak, gyerekkoruktól kezdve harcolni tanították őket, és nem alapíthattak családot.
Zimbabwében egyre több elefánt él, de emiatt nagy problémát jelentenek a földművesek számára
Idén már 40 ember halt meg elefánttámadásban Zimbabwében.
20-an meghaltak egy dél-afrikai szórakozóhelyen
Lezárták a kocsmát, tart a helyszínelés.
Olaf Scholz: Az országhatárokat ne lehessen erőszakkal megváltoztatni
Olaf Scholz szerint most nem szabad magukra hagyni azokat az országokat, amelyek az ukrajnai háború következtében szorult helyzetbe kerültek, például milliókat fenyegető élelmiszerhiánnyal küzdenek.
Egyetlen megrendelést sem kapott még az első afrikai gyár, ahol koronavírus elleni vakcinát...
A dél-afrikai Gqeberhában létesített gyár tulajdonosa, az Aspen Pharmacare azt mondja, ha a következő hetekben sem változik a helyzet, átalakítják a gyárat.
Oroszlánt kiáltott a kenyai munkás, de a vadőrök csak egy táskát találtak
A falutól alig egy kilométerre található egy nemzeti park, ahonnan akár oroszlánok is elkóborolhattak volna.
WHO: Afrikában ötszörösére nőtt a kanyarós esetek száma
Az érintett országokban elakadtak az oltási kampányok, és a kanyaró ellen elkülönített forrásokat is átcsoportosították.
Orbán nem tudott ott lenni az orosz–ukrán válsághelyzetről szóló EU-csúcson, de az...
A kormányfő most megy először Brüsszelbe azután, hogy Magyarország elbukta a jogállamisági pert.
Kövess minket Facebookon is!