0

A házi macska nem tud ordítani, az oroszlán pedig dorombolni
Vagy az egyik, vagy a másik, mindkettőt nem tudják a hangképző szervek. A hópárducnak pedig egyik sem megy, ő pöfög.
A facebookosok szó szerint kizárták magukat
Nemcsak a munkájukat nem tudták elvégezni, hanem néhányan az épületeken kívül is rekedtek. Eközben a mérnökök személyesen dolgoztak a hiba elhárításán az adatközpontban.
Hat órán át tartó leállás után újra működik a Facebook, a Messenger és az Instagram
Hétfőn éjfékor újra elérhetővé váltak a legnépszerűbb közösségi oldalak.
Első fokon 600 ezer forintos pénzbüntetést kapott a becsületsértésért elítélt Donáth László
A volt MSZP-s képviselőt és evangélikus lelkészt becsületsértéssel és szeméremsértéssel vádolták meg.
Romániában műtéteket halasztanak el, az ország nemzetközi segítséget kér a koronavírus-járvány miatt
Hamarosan elfogynak a készletek egy fontos gyógyszerből, ápolószemélyzetre és hordozható oxigéndúsítókra is szükség lehet.
Facebook-összeomlás: kizárták magukat a teremből, ami csak belülről nyitható
A világ routereinek fogalmuk sincs, merre kellene keresni a Facebook szervereit. A cég technológiai igazgatója elismerte, hogy hálózati problémákkal küzdenek. A szakértő szerint kizárható, hogy...
Hétmilliárd dolláros veszteséget okozott Zuckerbergnek a Facebook órákig tartó leállása
A Facebook alapítójának becsült vagyona 120,9 milliárd dollárra csökkent.
Az ENSZ jelentése szerint az orosz Wagner magánhadsereg háborús bűncselekményeket követett el...
A zsoldosokból álló csoport 2019 tavaszán jelent meg a líbiai konfliktusban.
Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi sikercége, az Elios Zrt.
A cég 2010 után sorra nyerte el a közvilágítás felújítására kiírt pályázatokat.
Dobrev: Zavarosnak érzem Karácsonyék ötletét, nem lehet menet közben kitalálni, hogy tandemben...
Hogy a Jobbik nem támogatja egyértelműen őt, arra az ATV-ben azt mondta, nem csalódás, mert Jakabbal és a Jobbikkal ugyanúgy volt megállapodásuk, mint más pártokkal,
Kövess minket Facebookon is!