0

Chikán Attila: Kornai külső szemlélőként írta le a rendszereket, amiket vizsgált
A G7 Podcast e heti adásában a nemrég elhunyt Kornai János, az egyik legnagyobb hatású magyar közgazdász életművéről beszélgettünk.
II. Erzsébet orvosai tanácsára további két hétig pihenni fog
Nem vesz részt nyilvános rendezvényeken, de online bejelentkezhet eseményekre, ahogy a héten is tette.
Meghalt Oszter Sándor
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész 73 éves volt.
Az Eldugott Kilátó a Budai-hegység napos oldalán
Rögtön a start után átlépjük Budapest közigazgatási határát, és a szmog-duda-sziréna trinitást magunk mögött hagyva belépünk a szél-madárfütty-csend világába. Túraajánló.
Gyabronka József: Ha gyűlöletet szítanak, akkor kialakul egy ellengyűlölet
A Jászai Mari-díjas színész Veiszer Alinda vendégeként beszélt arról, hogy azoknak akar erőt adni, akik ülnek csendben, és még az ikszet is úgy húzzák be a szavazófülkében, hogy senki ne lássa.
Biden a diplomáciai feszültségről Franciaországgal: Ügyetlenek voltunk
Először találkozott Macronnal, mióta Ausztrália az USA-val és a britekkel kötött paktum jegyében mégsem vesz francia tengeralattjárókat.
A honvédségnél is elrendelték a kötelező oltást
December 1-ig minden honvédségi dolgozónak be kell oltatnia magát.
Önállóan, 85 jelölttel indítana országos listát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Nem Márki-Zay Péterrel van bajuk, hanem az MSZP-vel, a DK-val és a Jobbikkal, mondta a párt elnöke, Kovács Gergely.
Amerikai hírszerzés: Nem ismerjük biztosan a koronavírus eredetét, de az kizárható, hogy biológiai...
Nyilvánosságra hozták a Joe Biden elnök által indított vizsgálat teljes jelentését. A hírszerzők szerint Kína nem tudott a vírusról a járvány kitörése előtt.
Kövess minket Facebookon is!