II. Erzsébet orvosai tanácsára további két hétig pihenni fog

2021. október 30. – 09:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

II. Erzsébet brit királynő orvosai további két hét pihenést javasoltak, addig nem fog a helyszínen részt venni hivatalos programokon, jelentette be a BBC szerint a Buckingham-palota. A 95 éves uralkodó azonban a jóval kisebb terhet jelentő online találkozókon részt vehet ebben az időszakban is. A közlemény szerint a királynő mindenképpen ott akar majd lenni a november 14-i emléknapon tervezett eseményen.

Korábban már bejelentették, hogy II. Erzsébet október 20-án kórházban töltött egy éjszakát, ahova azért ment be, hogy megvizsgálják. Másnap visszatért rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

Korábban is csak kevés információt osztottak meg hasonló esetekben, és ezúttal sem részletezték, milyen okból kellett megvizsgálni a királynőt, aki a palota szerint „továbbra is jó hangulatban van”.

II. Erzsébet királynő online egyeztet nagykövetekkel 2021. október 27-én – Fotó: Eyepress News/ Eyepress via AFP
II. Erzsébet királynő online egyeztet nagykövetekkel 2021. október 27-én – Fotó: Eyepress News/ Eyepress via AFP

A Buckingham-palota nem sokkal előtte jelentette be, hogy II. Erzsébet orvosi tanácsra, „vonakodva ugyan”, de lemondta észak-írországi látogatását, és a következő néhány napot pihenéssel fogja tölteni.

II. Erzsébet október 26-án, kedden már részt vett egy nagykövetekkel szervezett videókonferencián, és további két hasonló online eseményen is. A BBC szerint ezeket láthatóan élvezte, többször is mosolygott közben.

Boris Johnson miniszterelnök a szombaton zajló G20-csúcson kijelentette, hogy beszélt a királynővel, aki szerinte „nagyon jó formában van”, csupán követnie kell az orvosai utasításait.

A királynő ott lett volna eredetileg a skóciai Glasgowban az ENSZ COP26 nevű klímavédelmi konferenciáján. Ehelyett egy előre, pénteken felvett videóüzenetét fogják majd bemutatni a helyszínen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!