Az Eldugott Kilátó a Budai-hegység napos oldalán

Az Eldugott Kilátó a Budai-hegység napos oldalán
Az Eldugott Kilátó Budakeszi mellett – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az ősz legszínesebb napjait éljük, most még az is nekiindul az erdőknek-hegyeknek, akit nyáron a meleg, télen a hideg tántorít el ettől. A főváros sláger-kirándulóhelyei megtelnek, ezért ha a látvány mellett nyugalmat is keresünk, kicsit kijjebb kell menni. Ehhez tökéletes célpont a Nagy-Kopasz hegycsoport.

Október végén, november elején a leglátványosabb, legkomfortosabb az erdő. Ilyenkor egy jó kiránduláshoz, túrázáshoz elég, ha a túraútvonal egy szép, nyugodt erdőn visz keresztül. Persze, az még jobb, ha emellett kilátópontok, egyéb érdekességek tarkítják az utat. A Kopasz-kört úgy alakítottuk ki, hogy a hosszabb erdei utakat kilátók, panorámás sziklagyepek, tisztások tarkítsák, és a startpont ne legyen messzebb fél óra buszozásnál a Széll Kálmán tértől.

A startpont tehát konkrétan Adyliget, azaz tömegközlekedve az Adyliget buszmegálló (63-as busz), kocsival pedig kicsit beljebb, a Feketefej utca. Innen a Mély utca vonalában indulunk el a Fekete-fej-hegyről érkező piros jelű turistaúton. Pár száz méter után elhagyjuk várost, azaz Budapest közigazgatási határát, és a szmog-duda-sziréna trinitást végleg magunk mögött hagyva belépünk a szél-madárfütty-csend világába.

Ideje átnézni, hogy mit is fogunk látni a körülbelül 20 kilométer hosszú, 5-6 óra alatt bejárható túra során. A túra csúcspontja a Budai-hegység legmagasabb pontja, az 559 méter magas Nagy-Kopasz tetején álló Csergezán Pál-kilátó, onnan visszafelé a sziklagyepes-panorámás Tarnai-pihenő, a Fekete-hegy derűs, füves teteje, a tágas, nyugodt Szilfa-tisztás, több katonasír (főleg német) és bónusznak – főleg gyerekekkel, a rövidebb verzión – a Budakeszi Vadaspark.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Vissza tehát a piros jelű túraútra. A szép lassan emelkedő erdei úton olyan fennkölt nevű hegytetők mellett megyünk el, mint az erdőborította Kecske-hát (453 m) vagy Vörös-pocsolyás-hát (493 m). Ez utóbbi névadóját, a térképen Vörös-pocsolya néven jelölt természeti jelenséget meg is szemlélhetjük az út mellett: a vörös, agyagos talajú tócsa vaddisznók kedélyes dagonyázó helye. A piros jelű útról akkor térünk le, amikor a balról beérkezik a piros háromszög jelű út, ezen folytatjuk felfelé.

Általában a háromszög alakú turistajel a csúcsra vezeti a túrázót, ám itt valamiért nem így van: a piros háromszög út a csúcstól nem messze, a térképen Hármas határnak nevezett helynél, egy tisztáson becsatlakozik a zöld háromszögbe, és ott véget is ér. A Nagy-Kopaszra tehát a zöld háromszög jelzésen csattogunk fel. Nem ez az egyetlen furcsaság itt. A Nagy-Kopasz-hegy a nevéből adódóan valaha kopár lehetett, mint Bruce Willis kobakja, aztán szép lassan beerdősült. És hogy nevezték el az erdőt rajta? Alkottak egy gyönyörű oximoront: a Kopasz-erdőt. De nem mondhatjuk, hogy névadóink nem próbálkoztak az erdős Nagy-Kopasz és a sűrű Kopasz-erdő fogalmi dilemmájának feloldására: ebből lett a közeli Kopasz-erdő-tető (526 m).

Amíg a nevek káoszából kikeveredünk, fel is érünk a csúcsra, ahol a Csergezán Pál-kilátó különleges alakú, szélben duzzadó vitorlát formázó faszerkezete vár. A 2006-ban átadott kilátó homlokzatát különleges lécborítás fedi, ezért tériszony nélkül lehet feljutni a kilátó kereken 100 lépcsőjén a 18 méter magasban elhelyezkedő legfelső kilátószintre. Nevét Csergezán Pál állatfestőről, grafikusról, Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek illusztrátoráról kapta, aki a közeli Telkiben töltötte utolsó éveit. Nyáron a kilátó kedvelt bivak-szálláshely és naplementéző szpot.

Fent: a Csergezán-kilátó, lent: kilátás a Fekete-hegyről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: a Csergezán-kilátó, lent: kilátás a Fekete-hegyről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Csergezán-kilátó, lent: kilátás a Fekete-hegyről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A kilátóból a zöld háromszög jelű úton visszafelé elindulva ereszkedünk körülbelül száz méter szintet, és az erdőből kiérve egy szép panorámájú dolomit sziklagyepes tisztásra érünk: a Tarnai-pihenőhöz. Ha süt a nap, itt kényelmesebben meg lehet pihenni, mint fent a kilátónál. A dél-nyugati fekvésű pihenőnél napsütésben kellemes meleg van, kellemes szellő fújdogál. Itt látható egy katonasír is, amiből több is található a Kopasz-csoportban: főleg a II. világháború vége felé voltak errefelé összetűzések a fővárosból elszórtan menekülő, főleg német katonák és a Budapestet bekerítő orosz erők között.

Miután jól kirelaxáltuk magunkat, egy keveset visszakapaszkodunk a már ismerős Hármas határig, ahol átváltunk a zöld kereszt jelzésű útra, ami néhány erdei kanyar és tisztás után a Tarnai-pihenőhöz hasonló sziklagyepes tisztáshoz vezet: a Fekete-hegyre (463 m). Itt is egy német katonasír mellett visz el az út. A Fekete-hegyről egy nem jelzett, de láthatóan (valószínűleg erdészeti) gépkocsival gyakran járt, nyílegyenes út vezet kelet felé a Hársbokor-hegy gerincéhez. Az út csakhamar belevisz a hegytető felől érkező sárga+ és kék+ jelű utakba, amik párhuzamosan haladnak.

Hamarosan választhatunk hogy a két + jelzésen csorgunk le a hegy lábához, vagy jobbra letérünk róla a sárga kör jelzésre. Én az utóbbi ajánlom, mert az az erdő szélén, egyfajta panorámaösvényként halad, elég szép kilátást kínálva nyugat felé. A látást csak kicsit zavarja a vadkerítés, ami az erdő fiatal növényeit védi a nagy étvágyú szarvasoktól, őzektől és vaddisznóktól. Régebben ezen a helyen szőlős volt, aztán az ötvenes években a felhagyott szőlőföldeket feketefenyővel ültették be. A fenyvest a 2014-es nagy budai jégtörés alaposan megritkította, ezért a helyére őshonos tölgyet és mezei szilt ültettek – ezek felcseperedését vigyázza a kerítés.

Fent: fura fainstalláció a Szilfa-tisztáson, lent: régi határkő – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: fura fainstalláció a Szilfa-tisztáson, lent: régi határkő – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: fura fainstalláció a Szilfa-tisztáson, lent: régi határkő – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Nem sokkal azután, hogy egybefut a sárga+, a sárga kör és a zöld kör jelzés, át lehet jutni a kerítés mellett, és egy (nem jelzett) ösvény egy nagyon jól elhelyezett, derűs kilátóhoz visz. Nem nagyon értem, hogy ezt a kilátót miért dugdossák, de tény, hogy az összes jelzett út kikerüli. A faépítmény korlátjára támaszkodva a közeli Csiki-hegyek és a Keleti-Gerecse vonulata tanulmányozható elmélyülten. A kilátóhoz már közel van a tágas, esővédőkkel, sütögető-helyekkel megszórt, és valami fura formájú fainstallációval megáldott Szilfa-tisztás.

Ha valaki busszal érkezett a startpontra, itt dönthet úgy, hogy megnézi a 100 méterre fekvő Budakeszi Vadasparkot, és a Korányi Intézet buszmegállójából utazik vissza a városba. A többiek viszont északnak veszik az irányt, és a főváros közigazgatási határa mentén haladó, piros+ jelű, szép, erdei túraúton ballag vissza Adyligetre. Ha erre megy, láthat legalább két régi határkövet is, amik régebben a közigazgatási határt jelezték azoknak, akik nem rendelkeztek a mobiltelefonjukon GPS-es térkép-applikációval.

A túra nagyítható, böngészhető térképe szintekkel, itinerrel ide kattintva elérhető >>

Írtam a cikk elején a rövidebb verziókat is. Egy fokkal (azaz 50 méter szinttel, másfél órával és 5,5 km hosszúsággal) könnyebb azoknak, akik a Kopasz-erdőnél úgy döntenek, hogy nem mennek fel a Nagy-Kopaszra és kihagyják a Tarnai-pihenőt. A 15 kilométeres szűkebb kör már belefér 8-10 éves gyerekeknek is, pláne vadasparki végállomással. Aki még kisebb gyerekkel vágna bele, elég, ha a Budapest-határ mellett lesétál Adyligetről a Vadasparkig, megnézi az Eldugott kilátót, megpihen a Szilfa-tisztáson (játszótér van) és visszasétál, vagy hazabuszozik.

További telexes túraajánlók ide kattintva >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!