Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Sokan nem tudják, de Budapestnek van egy eldugott tengerszeme, legalábbis tengerszemnek nevezhető hegyi tavacskája, a Béka-tó. Ide indul el a Budai-hegység nyugati felén átkalandozó Budai Piros túraút Budaörsről, ami a tavat elhagyva a Vörös-pocsolyás-háton kígyózik ki a városból Nagykovácsi felé. A Béka-tóig tartó Kispiros csak 11, a Nagykovácsig nyújtózó Nagypiros 22,5 km hosszú. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
A fővárosba (Budára) négy nagy, hosszú túraút jön be. Ezek a túrautak túlnyomórészt felfűzik mindazt a látnivalót, amit a Budai-hegyek mutatni tudnak. Ha ezeket, vagy ezek szakaszait végigjárja valaki, sokkal koncentráltabban kapja meg a természet nagy durranásait, sőt az utak így mindig tartogatnak meglepetéseket is.
A Budai Zöldet már végigjártuk három szakaszban. Míg a Budai Zöld a kisebb-nagyobb kirándulós szakaszaival, betéttúráival tökéletes bevezetés a túrázásba, a Budai Piros 20 kilométeres fővárosi-fővároskörnyéki szakasza remek és látnivalóval teli egynapos túra, tengerszemmel, panorámacsúcsokkal, furcsa üregekkel.
Ez a cikk 2020. márciusi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Nézzük, mire számítsunk:
- Egy tengerszem: a Béka-tó
- Három panorámapont: Odvas-kő, Kő-hegy, Fekete-fej
- Látványos kőalakzat: a Szent Mihály-szikla
- Egy kilátótorony: a János-hegyi Erzsébet-kilátó
- Fura barlangok: a Piktortégla-üregek
A Budai Piros a Csillaghegy-Dömös-Budaörs útvonal piros jelű, 85 kilométer hosszú fő turistaút általam önkényesen leválasztott 20 kilométeres szakasza Nagykovácsi és Budaörs között. Ismerem magát a teljes útvonalat is, életem egyik legjobb teljesítménytúráját, a Piros85-öt teljesítettem itt, ami az elejétől a végéig azonos a turistaúttal, de egynapos kirándulásként inkább csak az edzettebbeknek ajánlanám.
A Budai Piros nagy előnye, hogy mindkét végállomása, Budaörs és Nagykovácsi is könnyen elérhető a fővárosból tömegközlekedéssel. Amerika kollégával a budaörsi kiindulást választottuk egy napfényes tavaszi reggelen. A jelzés kezdőpontjánál megpróbáltunk valami boltot találni. Találtunk is, de amit sajnos kihagytunk, az rögtön a jelzéstől nem messze a Boszorkánykonyha nevű kifőzde, aminek az étlapja aránylag olcsó és laktató reggelit ígért. Majd egyszer kipróbáljuk.
A kávé után a Kisfaludy utcán elindultunk a jelzés mentén a hegyek irányába. Rögtön az elején tettünk egy kitérőt a Kő-hegyre, mert arra emlékeztem, hogy nagyon jó kilátás nyílik Budapest déli részére a tetejéről. Ha már ott voltunk, a kőkereszt aljában nekiláttam klasszik turista reggelimnek, a frissen vásárolt párizsi-zsemle-kempingsajt szentháromságnak, és jól befalatoztam.
Kora márciusi szombat délelőtt volt, enyhén csípős levegővel. A felhőfátylak mögül ki-kisütött a nap, esetenként meglepő erővel tűzve. A budaörsi házak közé szorosan beékelődött kopár Kő-hegyen már komoly turistaforgalom volt, tucatnyi családos-kutyás csoport sétálgatott a tetején, és élvezte a szép kilátást.
A Kő-hegy 235 méter magas, pont akkora, mint a Gellért-hegy. Anyaga dolomit, kopár tetején szél, eső és jég formálta sziklák vannak barlangokkal. Az egyik, kb három méter magas dolomit sziklán áll az először 1895-ben felállított Kőhegyi kereszt, amit 1950-ben egyszerűen elvittek a MÉH-be. 1995-ben állították fel újra. Mellette kápolna, és Szentháromság szobor áll.
A Kő-hegyről megpróbáltunk észak felé lejönni, de néhány kerítés, ugató kutya és tüskés bozót után beláttuk, hogy ott kell visszatérnünk a Pirosra, ahol lejöttünk róla. A Kő-hegyi kitérő körülbelül egy kilométeres kerülőt jelent, a fotók alapján mindenki eldöntheti, hogy megéri-e.
Ugyanez mondható el az Odvas-hegyi pluszkanyarról is, aminek bejáratához a Budakeszi utca emelkedőjén jutottunk fel, már egészen a városhatárnál. Páran voltak fent a napsütötte tetőn, velük együtt élveztük a minden irányban elénk táruló látványt. Dél-keletre közvetlen előttünk az imént megmászott Kő-hegy nyúlványa, azon túl a Tétényi-fennsík, Gazdagrét és Kelenföld házai, dél-nyugatra a Sárga végigjárásakor megismert Törökugrató meredek sziklafala a mögötte húzódó M1-M7 autópálya csíkjával, észak-nyugatra pedig a Csíki-hegyek vonulatának egymást követő kiemelkedései.
A kellemes napsütésben kedvem támadt hasra vetni magam a sziklagyepen és lustulni egyet a puha, természetes szőnyegen. Erre hamarosan alkalmam is támad, mert lefele jövet belebotlottam az egyik első tavaszi kökörcsinbe is. Persze nem estem el benne, de a jó fotóhoz mellé kellett feküdnöm, és nem siettem felkelni.
Elég meredek lejtőn kellett visszaereszkedni a turistaútra, ami észak felé folytatódott Farkas-hegy és a Budaörsi-hegy közötti nyeregbe, ahol elértük az első Piktortégla üreget. Bementem, hogy földerítsem az egyiket. Leginkább valami középkori tömlöcre emlékeztetett.
A Piktortégla-üregek részben beomlott tárók, ahonnan az 1800-as évek végétől a helyi bányászcsaládok fehéragyagot termeltek ki, hogy abból tégla formájú darabokat, úgynevezett piktortéglát vagy festőtéglát gyártsanak. A tevékenység 1950-ben szűnt meg, de piktortéglát azért még ma is lehet kapni. A téglát össze kell törni, majd meleg vízben feloldani, ezután lehet a festékhez hozzákeverni, mert növeli a festék fedőképességét.
A Piros az üregektől folytatja útját észak felé. Elhaladva a Budaörsi-hegy oldalában átléptük Budapest közigazgatási határát, és elhaladtunk 200 méterre a KFKI kerítésétől. Ugyanennyire közelítette meg az erdei ösvény Budakeszi Nagyszénászug nevű részét, aminek persze semmi köze a 15 kilométerrel arrébb, Nagykovácsi mellett található Nagy-Szénás nevű hegyhez. Ezen a részen meredezik egy szál magában az út mellett a 6 méter magas Szent Mihály-szikla, más néven Végvári-szikla. Hogy miért lett ez a neve, nem tudom, mindössze ennyit találtam róla: a szikla mészköve a hajdani hévizek kovasavával átitatódott, ellenállóvá vált, így nem erodálódott, mint a környezete. Budakeszit a Makkosi rétnél, azaz Makkosmáriánál érintettük.
Maria Eichel, magyarítva Makkosmária, avagy Máriamakk: 1731-ben a budakeszi melletti erdőben egy tizenhét éves fiúnak látomása volt: a szenvedő Krisztus arca jelent meg neki egy tölgyfán. A következő évben, súlyos betegen fogadalmat tett, hogy gyógyulása esetén egy szentképet függeszt arra a helyre. Felgyógyult, és teljesítette is, amit az imában ígért. A csodatévő tölgynek (=makk) híre ment, és csakhamar tömegeket vonzott magához. 1748-ban a terület birtokosai úgy döntöttek,hogy az egyre népszerűbb búcsújáróhely gondozását egy szerzetesrendre, a trinitáriusokra bízzák.
Makkosmáriától egy darabig konkrétan a városhatáron haladtunk, aztán egyre jobban eltávolodtunk tőle a János-hegy felé haladva. A hegy közelségét jelezte a Gyermekvasút vágánya is. A vasúti síneken átkelve körülbelül 500 métert kaptattunk az enyhe emelkedőn és elértük a túra egyik legérdekesebb pontját, a Béka-tavat. Épp szállt a füst a víz felett, egy orosz társaság ugyanis a parton sütögetett.
A Béka-tó a Budai-hegység a legnagyobb felületű, természetes eredetű, felszíni tava. Az ötvenes években még több hasonló, tengerszem-szerű tavacska volt a Budai-hegyekben, például az Istenszeme-tó, a Disznófő-forrás alatti névtelen tavacska. Az hatvanas évek csatornázásával a tavakat tápláló forrásokat bevezették a csatornahálózatba, így nagyrészt eltűntek. A Béka-tó annak köszönheti a megmaradását, hogy a medrében sok az agyag, ami nem engedi elszivárogni a vizet. A tóban sok a béka, vízicsiga és innen kelnek ki a Normafán gyakran látható szitakötők is. (Budapest lexikon)
Ha csak könnyű túrát akarunk tenni, a Budaörstől a Béka-tóig tartó szakasz – nevezzük Kispirosnak –, pont elég lesz a közeli Libegőnél befejezett menettel. Ez így a Nagypirosnak közel a fele lesz hosszban (11 km), a szintemelkedés csak 680 méternyi, és a menetidő is csak négy óra. Ha viszont van még kraft, folytassuk.
Egy kicsit meredekebb rész után frissítőponthoz érkeztünk. A Libegő büféjét kihagytuk, viszont megettem reggelim maradékát egy játszótéri padon. Innen a János-hegyen ideiglenesen állomásozó kirándulócsapatok közé keveredve baktattunk fel a János-hegyi kilátóhoz, ahol már akkora volt a népsűrűség, hogy rövid tétovázás után kihagytuk, helyette a büfében energetizáltuk magunkat egy kóla-kávé kombó elfogyasztásával.
A János-hegyi Erzsébet-kilátó Budapest legmagasabb pontján áll, 527 méteren. A kőből épült kilátótornyot 1910-ben adták át, és Erzsébet királynéról nevezték el, aki 1882-ben járt a hegyen. A torony 23,5 méter magas és 100 lépcső vezet fel a legfelső szintre.
A koffeintől felturbózva lezúztunk a hegyoldalban a Budakeszi útig, aminek a túloldalán a Szépjuhászné parkolójában kerülgettük az autókat, és megvártuk, hogy az állomásról kiguruljon a gyermekvasút.
Szépjuhászné: a Budakeszi út legmagasabb pontján, a János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy közötti hágóban, az úgynevezett Budakeszi-völgyben helyezkedik el, 350 méter magasságban. (1945 és 1992 között Ságvári-liget volt a neve.) A monda szerint Mátyás király itt ismerkedett meg egy szép juhásznéval. (Khmmm, khmmm, a többit hagyjuk a feledés homályában.) A 18. század közepétől kedvelt kirándulóhelyen Pavianovics János üzemeltette a Szép Juhászné nevű vendéglőt.
A Piros nem visz fel a Hárs-hegyi kilátóba, hanem a hegy nyugati oldalában kerül, hogy lent átkelve a Kis-Ördög-árkon nekilendülhessünk a Fekete-fej nevű hegynek (386 m). Így is tettünk, és meg se álltunk a korlátozott kilátást nyújtó hegytetőig, ahol Gyuri pihenőjén üldögéltem egyet, azon merengve, ki lehetett az a Gyuri, akinek a táblán a neve mellett az áll: Lenolaj.
Némi erdős-mezős rész után, Adyliget mellett ismét elhagytuk a főváros közigazgatási területét, és elindultunk a Nagy-Kopasz irányába, a Vörös-pocsolyás-hát hosszan elnyúló, lustán emelkedő gerincén, ahol olyan szép nevű púpok sorjáznak egymás után, mint a Kecske-hát (453 m) vagy maga a Vörös-pocsolyás-hát puklija (493 m).
Ez utóbbi névadója, a térképen Vörös-pocsolya néven jelölt természeti jelenség mellett is elhaladtunk (elcuppogott a bakancsunk). A vörös, agyagos talajú pocsolyát az állatok, főleg a vaddisznók nagyon szerethetik, mert teljesen szét volt dagonyázva.
A vaddisznók strandja után megkezdtük a lassú ereszkedést Nagykovácsi irányába, ahová nemsokára be is futottunk.
Összegzés: ez a túra nem kínál olyan nagyszerű város látnivalókat, mint a Budai Zöld, nem olyan gazdag természeti érdekességekben, mint a Budai-hegység másik két fő túraútvonala, a Kék és a Sárga, de ettől még végig élvezetes, és azért van mit látni rajta. Leginkább egynapos túraként ajánlható, de kisebb gyerekekkel vagy vagy idősebb lábakkal több kisebb betéttúrára szabdalható.
A túraútvonal nagyítható térképen:
Budapest túra-főútvonalai:
- Budai Zöld, 1 rész: Budapest legszebb túraútja az orrunk előtt van, mégse látjuk
- Budai Zöld, 2. rész: Az ezer lépcső útja
- Budai Zöld, 3. rész: Ki a városból
- Budai Sárga: a főváros alig ismert hátsó kertje télen
- Budai Kék: Ha kéktúrázni akarsz, Budapesten kezdj bele
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2019-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
