Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A Kéktúrába sok helyen bele lehet kóstolni, de a legtöbb embernek a főváros és környéke a legjobb az ismerkedéshez. A ki- és beszállópontok jól megközelíthetők tömegközlekedéssel is, a táj a város közelsége ellenére is érdekes, a szakaszok könnyűek és aránylag rövidek, és itt története van mindennek. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
A Kéktúra-sorozatot a Budai-hegységgel kezdtem. Először is azért, mert beleillik a főváros környékének főbb túraútvonalait ismertető, a Budai Zölddel elindult sorozatba. Másfelől pedig azért, mert aki el akarja kezdeni a Kéktúrát, annak ideális helyszín: nem nehéz, de érdekes terep, nagyon jól megközelíthető, és szinte nulla kondival, kevés tapasztalattal is bejárható.
A Kéktúra-sorozaton belül egy kisvideó-sorozat is elindult, a Kékpercesek. Ezek a kisfilmek megpróbálják két percben megmutatni annak a tájegységnek a túraesszenciáját, amin a Kék áthalad. Ha kevés időd van, vagy csak a lényeg érdekel, nézd ezt a részt:
Ha a részletek is érdekelnek, kezdjük a főbb adatokkal: a Kék fővároskörnyéki szakasza a Rozália téglagyári belépőponttól a piliscsabai kilépőpontig 36,6 kilométer hosszú, de ha hozzászámoljuk a kisebb kerülőket, ami a közeli érdekességekhez is elvisz, nyugodtan vehetünk 40 kilométert. Igaz, ez soknak tűnik, ezért el is osztottuk három napra.
Ezen a szakaszon két középmagas hegyet kell megmászni, a 495 méter magas Hármashatár-hegyet, és az 550 méter magas Nagy-Szénást, de nagyon meredek emelkedőkre ne számítsunk.
Nézzük akkor, mire számítsunk:
- lesz két szép kilátó (a Guckler Károly-kilátó és az Árpád-kilátó, a főváros szinte legszebb panorámáival,
- több magaslati panorámapont (Hármashatár-hegy, Zsíros-hegy, Nagy-Szénás) megkapó kilátással a hegység belsejére,
- több érdekes formájú szikla (Oroszlán-szikla, Gomba-szikla, Ördög-oltár),
- egy szurdok (Remete-szurdok),
- két barlang (Remete-barlang és az Ördöglyuk),
- valamint opcionális levezetésként, főleg gyerekekkel a Hűvösvölgyi gyermekvasút.
Ezek mellett rengeteg izgalmas erdei ösvény, rét, patak. Szóval megéri nekiindulni.
Túraleírás: Már hosszabb ideje terveztem, hogy fiaimmal belevágunk az Országos Kéktúrába, amikor 2013 márciusában eljött a start napja. Rögtön adta magát az első kérdés: hol kezdjük? Valamelyik végénél? Nem jó, messze van mindkettő (Kőszegi-hegység, Zemplén).
Jobbnak tűnt Nagykovácsinál belekezdeni, a fiúk úgyis ott laknak, és ott megy el mellette a Kék. Beszereztem a pecsétfüzeteket (akkor 1000 forint volt, most 3000), és egy szombaton Gabival, Amerika kollégával, meg a három fiúval elindultunk a Nagykovácsitól 1,5 km-re levő Zsíros-hegyi pecsételőpont felé. (A pecsét a Muflon itató nevű kocsmában található a hegy tetejénél.)
Az ország északi felén végigkígyózó, 1164 méter hosszú Kéktúra hivatalos szakaszolása két részre vágja a Budai-hegységen áthaladó részt: a 13-as számúra, Piliscsaba és Hűvösvölgy között (22,4 km); és a 14-esre, Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között (14,2 km). A nagyjából 40 kilométernyi úton hat pecsételőhely van: Piliscsaba, Zsíros-hegy, Hűvösvölgy, Hármashatár-hegy, Virágos-nyereg, Rozália-téglagyár. Bármelyiknél el lehet kezdeni, bármelyiknél be lehet fejezni.
Egy a szabály (már ha vezetjük a pecsétkönyvet, és a végén jelvényt akarunk majd kapni): ahol abbahagytuk, ott a pecsét mellé írjuk be a dátumot, és ha legközelebb onnan folytatjuk, legyen még egy pecsét, alatta az aktuális dátummal.
Hamar felértünk a faluból kék jelzésig, ami itt együtt halad a sárga jellel. Kinéztünk a Zsíros-hegyi kilátóponthoz (420 m). Nem volt túl jó az idő, de sokkal jobb volt még így ködösen is, mint amire számítottam. Ide kijövünk egyszer nyáron sátorral is éjszakára, ha lehet.
Persze két kisebbik fiam rögtön a sziklák tetején kezdett mászkálni, hadd egyen az ideg. Alig bírtam leparancsolni őket. Sziklamászkálásra tudok sokkal biztonságosabb helyet, mondjuk egy via ferrátát, ott megmutathatják, mit tudnak (később az összes magyarországi via ferrata pályát végigmászták). A kilátóponttól visszafelé eljöttünk az egykori turistaház romjai mellett.
Zsíros-hegyi turistaház. 1928-ban építette fel a turistaházat a Magyar Turista Egyesület Péntekiek Asztala nevű csoportja. Sokáig kedvelt hely volt, állapota azonban a hetvenes évektől romlani kezdett. 1986-ban zárt be, tégláit széthordták. A turistaház maradványai között felmehetünk az Alsó-Zsíroshegy tetején álló Klauzál-emlékműhöz, melyet Kauzál István, az asztaltársaság megalapítója és elnöke tiszteletére emeltek.
A kilátórésztől nincs messze a Muflon itató (nevét a mögötte húzódó Muflon utcáról kapta). Pecsét lóg kint egy fán is egy fémdobozban, az éjszakai vándoroknak. De nappal lévén a pultos lány beinvitált minket, hogy bent is találunk egyet, bélyegzőpárnával együtt. Az Első Pecsét mellé mindenki ivott valamit, kólát, gyümölcsös sört, én egy kávét, aztán tovább indultunk.
A Remete-hegyig (423 m) végig szintben visz egy kényelmes és széles erdei út, ahol annyira ráértünk, hogy alaposan összevitatkoztunk azon, hogy merre is van észak és milyen irányban húzódik mellettünk a Nagykovácsi út. (A Remete-hegy a nevét a hegy tágas barlangjában, a Remete-barlangban élt remetéről kapta.)
Hegyi Főnök és Gumiégető (kéz kisebb fiam, akkori indián nevükön) lemaradt egy kicsit. Nyilván unták a földrajzi vitát. Inkább hosszas eszmecserét folytattak a tankok fegyverzetekről, azok hatótávolságáról és átütő erejéről (az aktuális kedvenc játék a World of Tanks), majd azon versenyeztek, hogy ki hány országot tud felsorolni, ahol tankot gyártottak.
Nagyszerű. Én meg rácsodálkoztam inkább, hogy itt a tavasz, rügyeznek a fák és nyílnak a virágok. A Remete-hegyről aránylag meredek és köves ösvény visz le a szurdokba. Mivel az idő kissé esős volt, a kövek nedvesek voltak, és eléggé csúsztak.
A szurdokba érve már egyre gyakrabban kellett mondogatnom, hogy igen, mindjárt itt a barlang, mert Hegyi Főnök már nagyon türelmetlenkedett.
Remete-szurdok: A Remete-hegy és a Hossszú-erdő-hegy között kis félköríveket alkotó szurdokvölgyet az Ördög-árok patakja vágta be a hegyek közé. A szurdok mindkét oldala meredek. Hosszúsága körülbelül egy kilométer. Itt van Dr. Pápa Miklós emléktáblája, aki sok minden egyéb mellett kiváló turistaíró volt. A poszt megírásakor például sokat merítettem turistakalauzából.
Még átkeltünk előtte az Ördög-árok patakján, ahol Amerika majdnem beborult a vízbe, az ezt alig váró fiaim orra előtt. Végül sikerült nem beleesnie, aztán már ott is ásított a barlang szája.
Utoljára akkor jártam itt, amikor végigmentünk kamerával az Ördög-árok elejétől a dunai torkolatig. Akkoriban olvastam, hogy egy ősemberfogat találtak a barlangban, ami két dolgot jelenthetett: vagy fogászatot működtetett itt Samu, a vértesszőlősi ősember valamelyik rokona, vagy egy balhés csehó volt ezen a helyen, ahol az egyik beerjedtalmázott homo erectus úgy vágta szájon a másikat, hogy az menten kiköpte az utókor számára az egyik agyarát.
Ördög-árok: Nagykovácsi határában fakad, keresztülfolyik a községen, majd a Remete-szurdokban töri át a hegyvonulatot. Az árok Pasarét szélén, majd a föld alatt a Városmajornál és a Vérmezőnél elhaladva a Döbrentei térnél torkollik a Dunába. Szennyvízcsatornaként is működik/működött. 1875 június 26-án egy óriás felhőszakadás a Tabánnál felszakította az Ördög-árok akkor már beboltozott részét, a ráépített házal összedőltek, az ár a romokat a lakókkal együtt elsodorta.
Mi már nem találtunk semmit, csak az üres barlangot, az egyik sarkában egy koszos matraccal. A barlang után még hosszú séta várt ránk a sugárútnak is beillő erdei ösvényen, majd beértünk a városba. A lakott területre érve a Kék tesz egy kis kanyart a máriaremetei templomkert felé.
Máriaremete: népszerű kiránduló és búcsújáróhely, a Remete-szurdok kapujában. Temploma 264 méter magasan fekszik. Nevének eredete: Thallweiser Katalin, az 1700-as évek elején bevándorolt német nő itt függesztette fel egy tölgyfára a híres svájci kegyhely, Maria Einsiedel kegyképének másolatát. A képhez egyre többen jártak imádkozni, majd egy Forstmarné nevű asszony a kép előtt nyerte vissza a szeme világát. Hálából fakápolnát emeltetett, amiből később kőkápolna lett, majd templom. Ma itt áll a Kisboldogasszony Bazilika.
A Zsíroshegyi út elejénél van (azaz ekkoriban még volt) egy jó sütöde, ahol friss rétessel emeltük meg energiaszintünket. Személy szerint egy sütőtökös-mákosat fogyasztottam. A rétesezés kellett, mert majd egy kilométernyi aszfaltúton talpaltunk végig, mire elértük a hűvösvölgyi Nagyrétet.
Elég borongós idő volt, de a lepusztult nagyréti hangulat rátett egy lapáttal. Szinte láttam magam előtt az egykori kisdobosok szellemét, ahogy táskás szemmel, csüggedten fogócskáznak a leégett raktárépület romjai és a bezártan álló, lepukkant céllövölde között. (Frissítés: 2021-ben a Nagyrét bódéit eldózerolták, és a területet felújították.)
Ehhez képest még Ottó, az egykori szabadtéri színpad pincéjét kipofozó hajléktalan kérója is üdítő látvány volt a Gyermekvasút állomásához vezető, volt munkásmozgalmi sétány oldalában.
Gyermekvasút: első, 3 kilométeres szakasza 1948 július 31-én nyílt meg Úttörővasút néven. A második szakasz egy évvel később készült el. Teljes hossza 12 km, a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között kanyarog. A szolgálatot felnőtt vasutasok irányítása mellett gyerekek látják el. Nagy részükből később komoly vasutas lesz. Ha szerencsénk van, egy gőzöst is elkaphatunk rajta.
Az állomásépületnél hosszasan keresgélhettük volna a pecsét helyét, ha Amerika nem vezet oda pontosan a forgalmi iroda melletti kis nyitott helységhez, aminek a párkányán ott feküdt aznapi utunk hitelesítő eszköze. Mint később megnéztem, körülbelül 12 kilométert gyalogoltunk Nagykovácsitól (311 m fel, 438 le), ami nyitásnak épp elég volt a fiúk számára.
2. túra: Irány Piliscsaba
A folytatásra két hét múlva, egy március végi vasárnap került sor. Szintén Nagykovácsiból indultunk, de ezúttal Piliscsaba felé. A hajónapló szerint az ég és a legénység hangulata egyaránt derűs volt. Csapatunk a három fiú mellett a barátnőmmel, valamint két kollégámmal gyarapodott. 13 km hosszú út és 250 m emelkedő várt ránk.
Indulás után fél órával már a Nagy-Szénásra kapaszkodtunk az alacsony, kopasz fák között. Vili, azaz Hegyi Főnök ragaszkodott hozzá, hogy saját maga hozza a vizét egy általvetős kulacsban. Feljebb érve kibontakozott a hátunk mögött a Budai-hegység a János-heggyel, a Hárs-heggyel, és a Remete-heggyel. Itt vannak egy másik régi turistaház romjai.
Nagy-Szénási turistaház: A csúcs alatti katlanban, kb 50 méter magasságban épült a Munkás Testedző Egyesület elnökéről elnevezett Szabó Imre-turistaház. A tagok kétkezi munkájával épített ideális (annak idején antialkoholista) menedékház volt. A hatvanas-hetvenes években gondozás hiányában romba dőlt.
A Nagy-Szénás kopasz 552 méter magas csúcshalmához egy kisebb nyergen keresztül visz az út.
Nagy-Szénás: a budai hegyvidék egyik legmagasabb csúcsa (551 méter). Két alacsonyabb és egy magasabb dolomitkúpból áll. Elkülönülő fekvéséből, kopárságából és magasságából adódik különlegesen szép panorámája. A hegy északi lejtője több, a jégkorszakból fennmaradt ritka növény tömeges lelőhelye (csak itt nő például a pilisi len) ezért szigorúan védett természetvédelmi terület.
Jellemző a fiaimra, hogy a csúcson, ahol mindenki elmerül a kilátásban, ők valami egészen mást csinálnak. Leó például háttal a hegyeknek a kis csúcsplatón levő tűzrakóhely nem létező lángnyelveit bámulja. Vili valahol épp szaladgál, vagy rugdos valamit. És mit csinál Olivér? Basszus, ezt nem hiszem el! Csak nem mobilozik? (De.)
Akkor nézelődjünk helyettük mi. Nini, ott van Piliscsaba, mai végcélunk. Nincs is messze, csak a Kutya-hegy nyergéig kell lekutyagolnunk, ott jobbra, balra, majd végig a Bükkös-patak völgyében Csabáig.
Amit fentről láttunk, azt lejjebb testközelből is megnéztük. Az nem látszott, hogy ennyi fát kitermeltek, ez valószínűleg a katasztrofális téli jégtörés eredménye. Kőris-völgyben megy az út Piliscsabáig. A Bükkös-ároknál szintén kidőlt fák garmadája várt. Szomorú. A száraz cserje mögött, a még kopasz fák között a talajon viszont már zöldül az élet.
Piliscsaba elérése előtt lefordultunk a K jelről a K▲ jelzésre. Ez ugyan kitérő volt, de két olyan szikla mellett mentünk volna el, amit kár lenne kihagyni. Az első a volt lőtér melletti Ördögoltár szikla, volt sziklamászóhely. Ormán ma is orosz felirat jelzi a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet seregek emlékét.
Vili kíváncsiságát egyből felkeltette a szikla neve, de nem akadtam a nyomára, miért így hívják. Ezért meg kellett azzal a magyarázattal elégednie, hogy itt valószínűleg bakkecskét áldoztak az ördögnek a sötét középkorban.
Az Ördögoltártól 10-15 percre gömbölyödik Piliscsaba büszkesége, a Gomba-szikla. Amerika kolléga úgy megbámulta, hogy majdnem hanyatt esett tőle. A szikla máshonnan nézve határozottan két női mellre emlékeztet. A furcsa alakú sziklát egyébként a melles irányból lehet megmászni, igen nehezen, legalábbis egy neten talált 1913-as sziklamászó útmutató szerint. Inkább próbálkoztunk vele.
Leó tudta legnehezebben otthagyni a sziklát, ami egy újabb irányból már leginkább egy ufó fejére hasonlít. Az út vége előtt beleütköztünk egy fakabátba. Az óriás fa odvába mindkét kisebb fiú be akart jutni, de aztán nagy volt a menekülés, amikor kiderült, hogy tele van nagy hangyákkal. A piliscsabai kálváriánál tértünk vissza a kék jelzésre. Innen besétáltunk a községbe, ami ezen a részen kissé lehangolóan festett.
3. nap: Rozália, Rozália
Egy héttel később már ismét a hűvösvölgyi állomáson startpecsételtünk a három fiúval. Ezúttal a Rozália téglagyár, azaz Pilisborosjenő felé vettük az irányt. Az idő jobb volt, a hangulat szintén, nem kis mértékben köszönhetően annak, hogy az előttünk álló 14 kilométeres túra megtételére egy Rayman játékcédét helyeztem kilátásba, amit Vili már egy ideje kinézett magának. A út a házakat elhagyva, egy széles sétányon indult az Ördög-árok mellett. A Nyéki-hegyet megkerülve a gyérülő fák mögül beköszönt a Hármashatárhegyi vitorlázó reptér zöldje.
Nyék: Középkori falu volt a mai Lipótmező területén. Egykori templomának alapfalait Mátyás király nyéki vadászkastélyának romjai közelében Garády Sándor régész ásta ki. A hegy a faluról kapta a nevét. Mátyás király vadaskertje zömében a ma is az itteni, Vadaskertnek nevezett részen terült el. Kőfal vette körül. A vadaskert terméskőből rakott falának nyomai hosszan követhetők.
A reptér egy ideje nem üzemel, a kincstár és a repülő klub vitája miatt a hatóság bevonta a repülési engedélyt, így legfeljebb a magas fűben alacsonyan röpködő tacskókban gyönyörködhetünk a Homok-hegy platójáról.
A reptértől a fiúk által már ismert terep következett megint. Többször is jártunk a Glück Frigyes erdei út nevezetességénél, az Oroszlán-sziklánál, aminek állítólag a háborúban lerobbantották a fejét, hogy elférjenek mellette a teherautók. Most ideiglenesen Vili foglalta el a fej helyét.
Az Oroszlán-szikla után észrevétlenül elmentünk a Látó-hegyi Árpád-kilátó mellett. Már többször is voltunk itt, éjjel is, nappal is, ezért nem sajnáltuk annyira, amikor észrevettük, hogy elhagytuk.
Látó-hegy: régebbi nevén Gugger-hegy, a Hármashatár-hegy csoportjának dél-keletre előreugró tagja. Magassága 337 méter. Közel a csúcshoz, az erdő szélén áll az Árpád-kilátó népi stílusú építménye, ami Glück Frigyes kezdeményezésére épült. (Glück az 1900-as évek elején a Svábhegyi Egyesület elnöke volt, az Árpád-kilátó mellett részben neki köszönhető a János-hegyi kilátó is. Emlékére sétautat neveztek el a Kecske-hegyen.)
Most a kilátás helyett inkább a Fenyőgyöngye elérésére beígért üdítő hajtotta a fiúkat lefelé a völgybe. Kellett az energia a Hármashatár-hegy tetejére vezető kaptatón. Amikor elértük a Hármashatár-hegy 495 méteres csúcsát, visszafordultam a város felé, hogy lefotózzam a Duna enyhe S-t leíró kanyarulatát. Budapestet sok irányból láttam már, de szerintem innen mutatja a legszebb látványt a város. Alattam valamivel egy betonasztalon fiatal pár művészkedett.
Hármashatár-hegy: széles hegyhát, amit a vonulat következő tagjától, a Vihar-hegytől mély bevágódás választ el, aminek neve: Virágos-nyereg. Sokáig Magas-hegy (Mons Excelsus) volt a neve, de az 1800-as években már Drei Hotterberg (Hármashatár-hegy) néven szerepelt, mert itt volt Buda, Óbuda és Pesthidegkút hármas határa. Az 1847-es dűlőkeresztelő alkalmával az Árpád orma nevet kapta, de ez a névverzió nem gyökeresedett meg.
A pecsétdobozt itt egy villanyoszlopra szerelték. Van benne ugyan tintapárna, de az eső úgy felhigította a tintáját, hogy nem ért semmit. Mivel számoltam ezzel a lehetőséggel, diadalittasan kaptam elő a táskámból egy vastag fekete filcet, aminek segítségével olyan pecsétet nyomtunk a füzetünkbe, hogy Tintoretto megirigyelte volna. Aztán menetirányba fordultunk, ahol a változatosság kedvéért ismét egy fiatal pár „művészkedett” a pilisi látkép előterében. Frissítés: túránk óta megépült a Guckler-kilátó, ahonnan még jobb kilátás nyílik a városra.
A Vihar-hegy felé panorámaösvényen lehet poroszkálni. Annyira beleragadtunk a panorámába, hogy le is térített minket egy névtelen kilátópontig, ahol Vili és Leó olyan pózt vettek fel, mintha egy hollywoodi kalandfilm sztárjai lennének.
A háttérben látható Vihar-hegy kúpjára azért még fel kellett kapaszkodnunk, hogy legurulhassunk a Virágos-nyeregbe, amiért Vilitől kaptam a nyakamba egy adag neheztelést, hiszen megígértem, hogy felfelé már nem kell menni. A Virágos-nyeregnél nyitva volt a környék Üvegtigrise, a lakókocsiban működő Füli Büfi, ahol 800 forintért négyszer két deci kólát, egy kávét és egy ropit tudtam venni Fülestől, a tulajtól.
Régebben a Boróka büfé üzemelt itt egy házban, de bezárt. A pecsét ezért átkerült itt is egy villanyoszlopra. Füles, a Virágos-nyergi Waszlavik Gazember László egyébként lovagol, amikor épp nem büfézik. Műintézményét magáról nevezte el Fülinek, és azért lett Büfi, mert Büfének túl kicsi. (A Füli Büfi azóta megszűnt sajnos.)
Az úton lefelé haladtunk el az egykori Csúcs-hegyi menedékház mellett, amit a Budapesti Sport Egyesület 1926-ban épített, majd később vendéglő lett belőle. A nyolcvanas évek külvárosi Moldova-novelláit idéző Rozália téglagyári pecsételőpontnál fejeztük be a túraszakaszt. (Azóta már van új pecsétdoboz is.)
Szerencsére az eső sem esett, és gyűrött harisnyájú, egykedvű kalauznővel sem találkoztunk. A BKV busz pontosan érkezett a néhány száz méterre levő megállóba, jókedvűen indultunk haza.
Szóval ez volt az a túra, amikor a fiúkkal bejártuk a szakaszt. Egy évre rá kamerával is elkezdtük járni a Kéket, és 2016-ban újra végigmentünk rajta, amiből a következő videó született:
Lehet, hogy a videó kissé meghökkentő, ezért leírom, mi vezetett rá, hogy így készítsük el. A Budai-hegység a Mátra mellett a leglátogatottabb hazai hegység. Sajnos itthon még működik az a képlet, hogy sok túrázó = sok szemét. Hogy mit lehet tenni ilyenkor? Ezen a szakaszon ezt próbáltuk megmutatni, igaz, kissé csavarosan.
Szállások: Budapestieknek a szállás nem probléma, a túra bármelyik pontjáról elég hamar haza lehet jutni tömegközlekedéssel. Aki vidéken lakik, nyilván nem vigasztalja, hogy régen ez a szakasz egy turistaház-paradicsom volt: meg lehetett szállni a Csúcs-hegyi, a Hármashatár-hegyi, a Zsíros-hegyi, és a Nagy-Szénási menedékházakban. Jelenleg annak örülhetünk, hogy a Hármashatár-hegyi turistaházat felújították, működik is, alkalmas egy este eltöltésére.
A Piliscsaba-Hűvösvölgy szakasz túraútvonalának nagyítható térképe:
A Hűvösvölgy-Rozália téglagyár szakasz túraútvonalának térképe pedig ide kattintva érhető el.
Kaja: Az útvonalon több jó vendéglő (Fenyőgyöngye, Dani kisvendéglő), lángosozó (Hűvösvölgy), rétesező (Máriaremete), zsíros kenyerező (Muflon itató) is van, ahol jól lehet lakni, szóval nagyon nem kell telerakni étellel a hátizsákot.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2018-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További cikkek az Országos Kéktúráról:
