Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Keletről nyugat felé járjuk végig az Országos Kéktúrát. Először a Zemplénen kelünk át, majd a Cserehát lankás dombvidéke következi. Teszünk egy kisebb kört észak felé az Aggteleki-karsztban és -karszton, majd az Upponyi-hegység és a Bükk jön. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Ez a cikk 2022. decemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Ha vizuális típus vagy, nézd meg a vonatkozó Kékperces videót, de vegyél kabátot, mert dideregni fogsz:
A Kék bükki szakasza a Putnoktól Szarvaskőig 63 kilométer hosszú. Szerintem 3 napot rá kell szánni az ütemesebb teljesítésre is, pláne télen. Mályinka adja magát, mint első napi szálláshely, van turistaház is (igaz eléggé lerobbant), de komfortosabb szállás is. Én a spártaibb körülményeket is jól bíró túrázók közé tartozom, a hozzám hasonlóknak ajánlom a Cserepes-kői barlangszállást, a kényelmesebbeknek inkább a bánkúti megállót, vagy a bélapátfalvi éjszakázást.
Megközelítés: A fővárosból Putnok aránylag jól, két-két és fél óra alatt megközelíthető tömegközlekedéssel (azért veszem alapul Budapestet, mert ország nagyobb részéből a fővároson keresztül visz az út a Bükkre, aki meg a környéken lakik, jól tudja az utat). Szarvaskőről hasonló a helyzet, mondjuk rá, hogy jó ütemezéssel 2-3 óra alatt Budapesten lehet lenni busszal-vonattal. A legjobb kombinációnak azonban ezt tartom: kocsival Szarvaskőig, onnan tömegközlekedéssel tovább Putnokra, a túra végén pedig ott vár a kocsi.
Ez már egy jó kis hegyi szakasz, két kisebb, és egy nagyobb emelkedővel, összesen több mint 2000 méter szinttel. Putnok felől az első kaptató az Upponyi-hegység, a maga 200 méteres szintkülönbségével jó bemelegítés. Aztán jön a nagy felszaladás a fennsíkra. A hegység túloldalán ereszkedő Bélapátfalváig, és egy utolsó lendülettel át az alacsonyabb nyugati bérceken Szarvaskőre. Nem könnyű szakasz, pláne télen. De akkor a legjobb! Magassági profil:
Nézzük, mire számítsunk:
- Két kilátó
- Négy szemkápráztató kilátópont
- Egy elhagyatott, holdbéli bánya
- Egy látványos víztározó, egy szép tó
- Egy barlangszállás
- Két várrom
- Egy apátsági templom
Túraleírás: Ez a túraszakasz különlegesnek számít, mert télen tettük meg. Télen a hó nehezíti a túrázást, főleg a fennsíkon, ráadásul ha sötéttel és széllel párosul, mint nálunk, de a hangulata megfizethetetlen. A téli utat tovább fűszerezte, hogy a röpködő mínuszokban barlangi szállást terveztünk. Az ötlet bejött, a túra a nehézségek ellenére olyan jól sikerült, hogy soha nem fogjuk elfelejteni.
A kissé lepukkant putnoki vasútállomásról indultunk, ahol a forgalmi iroda rejti a pecsétet. Pár felejthető kilométer a földek mellett, és már be is értünk az Upponyi-hegység lábához.
Upponyi-hegység: A Bükk-vidék kistája, de nem tartozik a Bükk-hegységhez. Átlagos magassága 400-450 méter. Észak felől érkezve nyugodtan tekinthetjük a Bükk előhegységének. Hangulata, panorámája egyedi, sokkal többet ad, mint amit várna tőle az ember.
Az erdőbe hatolva végig a Határ-völgy-patak mentén emelkedtünk szép lassan a Szilas-tetőig (395 m). Itt elkerülve a nevezetes upponyi agyagcsúszdát, balra fordultunk a gerincet követve. A kanyartól már nagyon közel van az Upponyi-hegység legszebb pontja, a Három-kő-bérc.
A bérc két pontjáról is lenyűgöző kilátás nyílik Upponyra, és a Csicsandal nevű medencére. (Sajnos a Csicsandal név eredetére nem leltem rá, pedig elég érdekesen hangzik.) Innen szépen lecsorogtunk Upponyba, amit már akkor nagyon megkedveltem, amikor 2014-ben a vándortúrásokkal erre jártunk.
Uppony túrázóbarát község, a polgármester a focipályát és a kocsmáját is a vándortúrázók rendelkezésére bocsájtotta, a kocsmában van a pecsét is. (Ha nincs nyitva, akkor a bejáratnál is lehet pecsételni.) Ha éppen nem sátorozni akar valaki, akkor vendégházat is lehet eleget találni.
A térség nagy vonzereje azonban nem a község, a Három-kő-bérc, vagy az Uppony melletti Eszkála-tető és Kalica-tető, hanem az utóbbi két kilátópontról már jól látható Lázbérci-víztározó.
Lázbérci-víztározó: a Bán-patak völgyének elzárásával hozták létre 1967–68-ban, hogy biztosítsa a Sajó-völgyi iparvidék vízszükségletét és ellássa a környező településeket ivóvízzel. Az Y alakú mesterséges tó területe az 1975-ben létrehozott Lázbérci Tájvédelmi Körzet része, ami Észak-Magyarország első ilyen védettségű tájegysége. Fürödni nem lehet benne.
A tóhoz az Upponyi-szoroson keresztül jutottunk ki. A befagyott tónak télen is megvan a maga hangulata. De nyáron, a bóbiskoló, néha-néha felrebbenő horgászok háta mögött ellopózni a rezzenéstelen felszínű víz partján, az maga a séta az eltűnt idő nyomában.
A lendület átrántott minket Dédestapolcsányon, egészen Mályinkáig, ahol ez első napi húsz kilométeres etapunk végéhez értünk. Mályinka is vendégszerető község, a vándortúrán Becsali sörbárt, a téli túrán pedig a Sanyi italboltot boldogítottuk. Ez utóbbiban van a Kéktúra pecsét is.
Mályinkán van egy turistaház. Hol be van zárva, hol nem, nekünk sikerült megszállni benne. Eléggé le volt épülve, de nekünk, akik a barlangszállásra készültünk, teljesen megfelelt. Azért a faluban van még két korrekt vendégház is.
Egy teljesen vállalható éjszaka után a falu szélén álló Begyeleg kilátóra őgyelegtünk fel. Annyit sikerült kiderítenem a névről, hogy a kilátót a Begyeleg-hegyről nevezték el, de hogy a Begyeleg honnan jön, azt sajnos nem tudom. Azt viszont tudom, hogy erről a szent pontról láttam először és utoljára Magyarországról a Magas-Tátrát. A képen kicsit nehezen, de ki lehet venni a távolban.
A vándortúra útvonala Mályinkánál elvált a kéktől, a Kohászok útján akadálymásztunk fel a Csondró-völgyben Szentlélek irányába, tehát itt most én is elköszönök az emlékeitől. Mi a Kéken Bánkút felé vettük az irányt egy elég jelentős emelkedőn. Út közben azért megálltunk a Dédesi vár romjainál.
Dédes vára: a 13. században épült IV. Béla királysága idején, közvetlenül a tatárok kivonulása után. Ezt a várat nem a Habsburgok rombolták le. 1567. április 1-jén kezdték el ostromolni a törökök. Noha 15 napig bámulatos ellenállással harcoltak a várvédők az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek miatt menekülni kellett. A puskaport a vártorony alá hordták, majd egy rejtett alagúton elhagyták az erődöt, felrobbantották. Azóta romvár a vár.
A várromtól izzasztó kaptatón gyalogoltunk fel Bánkútig. A Kék vonalától oda-vissza egy kilométeres kitérő a Bálványon a Petőfi-kilátó. Mivel sok utunk volt még hátra az aznapra tervezett barlangszállásig, nem tértünk ki. Viszont betértünk a bánkúti síházba, ahol az elfogyasztott bablevestől úgy elnehezültünk, hogy alig volt kedvünk tovább menni. Amikor nekiindultunk, lemenő nap már durván megfestette a fák mögött az ég alját.
Az este közeledtével feltámadt a szél. Ez már a Bükk-fennsík, a hó néhol 10-20 centi mély volt. Naplemente végén értünk ki a Három-kőre, ahol ezelőtt még nem voltam. A videón látszik, hogy nagyon elkaptuk a megfelelő pillanatot. A kilátópont egy 600 méteres kitérő, nagyon megéri.
Innen alig egy kilométerre van a Kéken a másik bükki panorámapont, ami a zempléni kilátásokkal vetekszik: a Tar-kő. Itt már nagyon sötét volt, az ország egyik legszebb kilátását sötétben nem nagyon élvezhettük, csak a sötétben szuszogó hatalmas teret érzékeltük magunk előtt. A Tar-kőtől 3,5 kilométer még a Cserepes-kő, ahol a reményeink szerint üres barlang várt minket. Az időt kis pálinkával gyorsítottuk fel. Kellett is, mert erősen mínuszba süllyedt a hőmérséklet.
A barlangban szerencsére nem volt senki. De ki a fene lett volna olyan hülye, mint mi, hogy télen itt akarjon aludni? A vaskályha megrakása után elhelyezkedtünk a fadobogón a magunkkal hozott derékaljon a hálózsákjainkban és jót durmoltuk a melegben. Persze beosztottam a tűzőrséget: 3 óránként egyikőnk felkelt, hogy tegyen a kályhába. A korábbi rossz tapasztalat vezényelt erre, hat éve ugyanis, amikor itt aludtunk a fiaimmal, majd megfagytam.
Reggel úgy ébredtünk, hogy alapvetően mindenkinek sikerült kialudni magát – ami egy barlangban, téli mínuszokban nagy szó. A ropogós hidegben könnyű volt felébredni. Egy bő óra menetelés után elértük a pontot, ahol le kell térni a Bél-kő kilátópontja felé. Két kilométer kitérő, de aki ezt kihagyja, nagyon bánhatja.
A 815 méter magasan fekvő természetes terasz az egykori bányaterületre nyílik. A látvány holdbéli. Annyira látványos, hogy esküvőt is celebráltak már itt.
Bél-kő: A hegy tetejét a bányászok gyakorlatilag elhordták: 1910-től a bezárásig a több mint 90 év alatt 19 475 000 tonna mészkövet termeltek ki, ami azt jelenti, hogy az eredeti hegyből mintegy 7 millió köbméter hiányzik. Ennek közel háromnegyedét az utolsó 23 évben bányászták. A bányát 2002-2003-ban zárták be, a területet később védetté nyilvánították.
A Bél-kő annyira érdekes, hogy külön túrára is javaslom. Fiaimmal öt éve jártuk körbe a tanösvény mentén, egy évre rá a barátnőmmel kalandoztuk be alul-fölül. Nyári túrázóknak jó tudni, hogy a Kéken lefelé, jóval Bélapátfalva előtt ered az Imecs-forrás, nagyon jó vize van, nagyon sokat ittunk belőle.
Bélapátfalvára leérve már több boltot, vendéglátóhelyiséget találhatunk, ha nem valami elvetemült időszakban járunk arra. A falu üdülőrésze és a Bél-kő között fodrozódik a költői nevű Gyári-tó vize.
Gyári-tó: a Miskolci Kultúrmérnöki Hivatal 1909-ben engedélyezte a Lackó-patak felduzzasztását, és keresztelte el a duzzadmányt Gyári tónak. Az ekkor épült cementgyárnak ugyanis kellett a víz. Hogy a Bél-kő a mostani holdbéli formáját elnyerje, jelentős része volt a cementgyárnak és a hozzá tartozó mészkőbányának.
A tótól könnyű séta a ciszterci apátság épülete.
Apátság: a Háromkútról (Trium Fontium) elnevezett, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságot 1232. május 16-án alapította II. Kilit egri püspök. Az alapító a Bél nemzetségből származhatott, így a Bélháromkútnak is nevezett apátság családi monostor lehetett. Ezt az is alátámasztja, hogy a szállásbirtokos Bél nemzetség nevét három helység viselte e tájon: Felbél a mai Bükkszentmárton, Középbél a mai Bélapátfalva, Albél a mai Mónosbél elődje volt. Ezzel egyben a Bél-kő nevére is magyarázatot nyertünk.
Az apátsági templomtól két kilométer menet a Telekessy vendégház. A vendégház ottjártunkkor zárva volt (télen ezen nem is csodálkozom nagyon), de állítólag működik. A túrából viszont semmiképpen se hagyható ki, lévén Kéktúra-pecséthely is egyben.
Az utolsó hét kilométeren még elkocogtunk a Gilitka-forrás és a mellette épült Szent Anna kápolna mellett, és meg is érkeztünk az Akasztó-hegyi kilátóponthoz, ahonnan szépen látni a végállomás Szarvaskő falvát. Az Akasztó-hegy nem véletlenül nyerte ezt a jól csengő nevet, régebben itt valóban akasztások voltak, az itt himbálózó latrok messzire ellátszottak a jónép okulására. Szarvaskő falva jó látszik a község fölötti ormon málladozó szarvaskői várból is, amelynek már csak az alapjai vehetők ki.
Szarvaskői vár: a várat az 1200-as években IV. Béla építtette. Eger előváraként volt használatos. A törökök 1596-tól 1687-ig uralták, később Rákóczinak esküdtek fel védői. 1715 után pusztulásnak indult, a megmaradt homlokfal az 1910-es évek elején dőlhetett le. Sokáig börtönként is használták, az Akasztó-hegyi kivégzőhely innen nyerte utánpótlását.
Sajnos, amikor megérkeztünk Szarvaskőre, már sötét volt, ezért nem élvezhettük ki egyáltalán a kilátást. Sajnos, a téli túrázás nagy hátránya, hogy hamar besötétedik.
Szubjektív:
- A szakasz kocsmája: BB Söröző (Uppony), Sanyi italbolt (Mályinka)
- A szakasz vendéglője: Jót ettünk a bánkúti turistaházban, jó a bélapátfalvi Szomjas Csuka is
- Szállások: elsősorban a barlangszállás, de van turistaház Mályinkán, Bánkúton, és szinte minden érintett községben panziók.
A posztban lényegében egy Kéktúra-forgatás történetét mondtam el, az ott készült videót itt lehet megnézni:
A túra részletes térképe ide kattintva végigkövethető.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2018-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További cikkek az Országos Kéktúráról:
