Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Ha kelet felől indulunk, a Zemplén csúcsait a Cserehát lankái váltják fel. A dimbes-dombos vidék léleknyugtató, kis, elnéptelenedő falvai azonban sajnos szép lassan eltűnnek, ha meg akarjuk ismerni Magyarország városiak számára ismeretlen arcát, még most kell felfedezni. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Keletről nyugat felé, tájegységenként gyalogoljuk végig az Országos Kéktúrát. A Zemplénnel kezdtük az előző posztban, most a sorban következő Csereháttal folytatjuk. Ha a túra esszenciáját akarod két percben, mindenképpen nézd meg a Kékperces videók következő darabját.
Ha a részletek is érdekelnek, nézzük a főbb adatokat: a Kék csereháti szakasza a Boldogkőváraljától Bódvaszilasig 70 kilométer hosszú.
Ezen a szakaszon nem kell magas csúcsokat kell megmászni. Boldogkőváralja felől egyre nagyobb dombok sorjáznak, de a szintkülönbség sose több 100-150 méternél. Egyedül az út végén, a Szalonnai-hegységnél van nagyobb emelkedő, de az is csak 450 méter magasra visz. Nehézségét inkább a hossza jelenti: ha 3 napot szánunk rá, átlag napi 23 kilométernyi menettel kell számolnunk.
Nézzük, mire számítsunk:
- lesz egy attraktív várrom (Boldogkő vára)
- egy látványos barlang (Rákóczi)
- egy érdekes, működő ipari műemlék (a gibárti vízi erőmű)
- több különleges templom (Tornabarakony, Rakacaszend)
- egy Pálos kolostorrom
- szelíden hullámzó dombok, rengeteg apró falu
Túraleírás: A Csereháton eddig még sose túráztam. Túraszempontból elég mostoha vidék a Hernád és Bódva, azaz a Zemplén és a Bükk (valamint az Aggteleki-kaszt) között elterülő lankás dombvidék. A Kéktúrán kívül egyetlen túraútvonal van errefelé, a Cserehát turistája nevű, 107 km hosszú körtúra. Szóval nem tapossák egymás sarkát a túrázók. Esős időben erősen javasolt elkerülni ezt a szakaszt, mert óriási sárban lehet cuppogni, de száraz időben léleknyugtató a táj.
Az ország északi felén végigkígyózó, 1164 méter hosszú Kéktúra hivatalos szakaszolása egyetlen nagy részben tudja le a Cserehátot: Boldogkőváralja és Bódvaszilas között. A kb 70 kilométeren 11 pecsételő hely van: Boldogkőváralja, Hernádcéce, Gibárt, Fancsal, Baktakék, Abaújszolnok, Felsővadász, Rakacaszend, Tornabarakony, Bódvarákó, Bódvaszilas.
Legutóbb a Zemplén lábánál, Boldogkőváraljánál hagytuk abba, innen folytatjuk. Ha a 70 kilométeres csereháti szakaszt egyhuzamban le akarjuk tolni, akkor három napot, mondjuk egy hosszú hétvégét érdemes rászánni. Bódvaszilas lesz a végállomás.
A Cserehát. Nevét a dombhátakat egykor borító cseres-tölgyes erdőkről kapta, csakúgy mint a tőle száz kilométerrel nyugatabbra fekvő Cserhát. Sokan össze is keverik a két tájat, mert nevükben a különbség mindössze egy e betű. Erdélyben ugyanis a cserfát cserefának hívják, a földrajzi közelség pedig kihatott a földrajzi elnevezésre is. Jellegzetesen aprófalvas, egyre inkább lemaradóban levő térség. A települések itt is egyre inkább elnéptelenednek. Ahol nem, ott a cigányság teszi ki a lakosság növekvő hányadát, bár a túrán ennek semmi jelentőségét nem tapasztaltuk.
Megközelítés: A fővárosból mindkét végállomás 230-240 km, kocsival 2,5-3 óra. A vonat- és buszközlekedés nehézkes. Budapestről ritkán jár a vonat, busz, nagyon el kell kapni az időpontot, ráadásul még így is 4-6 óra, az ország messzebbi pontjairól nem is szólva. Ezért itt is az autót javasolnám elsősorban, és inkább Boldogkőváraljáig, vagy inkább Miskolcig, és onnan a buszt vagy vonatot.
Boldogkőváralján úgy jártunk, hogy tavasszal, csütörtök estére már nem volt szállás, ezzel számolni kell. Tehát érdemes korán reggel érkezni, és elrajtolni, ahogy csak lehet. Rendes szállást eleve nehéz ezen a szakaszon kisakkozni, ezért inkább a sátor a jobb megoldás. Elfér a zsákban, nem kell magasra cipelni, tehát nem vészes.
A startvonalnál négyen sorakoztunk fel: Dani, és János, két kollégám, valamint Gyuricza „Papica” László, akit egy érdekes kísérlet levezénylésre kértünk fel: segítsen megoldani, hogy a három napos úton ne kelljen semmit ételre költenünk, de úgy, hogy nem is viszünk mást magunkkal, csak vizet. Papica ugyanis, mint fő magyarországi bozótműves (bushcraftos), ért mindenféle túlélési praktikához.
Boldogkőváralján a vár bejáratánál is lehet pecsételni. Mivel az előző szakaszt amúgy is este fejeztük be, és nem volt időnk a várra, most meg lehet alaposan nézni.
Boldogkő vára: IV. Béla király engedélyével építette fel a Tomaj nembeli Jaak fia Tyba ispán. Nevét a néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja, aki IV Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől. A vár régészeti feltárása 1963-ban indult meg. A helyreállítás, állagmegóvás után az egykori palotarészben turistaszállót alakítottak ki. A 90-es évek elején a turistaszálló megszűnt, a helyére hadtörténeti kiállítás és ólomkatona kiállítás került.
Innen az első állomás Hernádcéce (Alsócéce), egyik külső utcája, onnan pedig 5 km a mezőn Gibárt. A település neve onnan van, hogy 1290 és 1406 között a Gibárt család tulajdonába került. A Gibárt máig használatos magyar férfi keresztnév, a német Gebhardból jön. A faluban kérdeztük, lakik-e benne Gibárt nevű ember, de nem tudtak róla. A falu büszkesége egy régi erőmű.
A Hernád folyón épült gibárti erőmű az ország egyik első vízerőműve volt: 1901-ben tervezték, 1902-ben építették és 1903-ban adták át. Géptermében 2 db, egyenként 250 kW teljesítményű generátor található. Magyarország legrégebbi törpe vízerőműve ma is eredeti gépeivel működik.
Gibártnál átkeltünk a Hernád-hídon, és beléptünk a tulajdonképpeni Cserehát területére. Négy kilométert bandukolva beértünk Encs kisvárosba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Encs elbűvölt, mindenesetre a központban van minden, ami kell: bankautomata, áruház, söröző, és helyek, ahol meleget lehet enni. Közöttük a híres-neves, a Gault & Millau kalauz Magyarország Év étterme 2014 címét elnyert Anyukám mondta étterem. Erről az étteremről csak jót hallottam, de sajátos kísérletünk miatt nem térhettünk be, csak az ajtaja előtt szippantgatunk nagyokat csorgó nyállal a kiáramló illatokból.
A vacsorára Fancsal külterületén került sor. A tűzön Papica útközben begyűjtött zöldségeiből készült leves rotyogott. Ízletes volt, de nagyon táplálónak nem mondanám. Mint ahogy a reggelre elfogyasztott pirított csalánt és párolt lósóskát se, de legalább volt valami a gyomrunkban.
A következő faluban, Baktakéken az egyik tornácról ismeretlen ember invitált minket. Tényleg nehéz elhinni, de van olyan megszállottja a Kéktúrának, aki kinn áll házának teraszán, és ha túrázót lát, akkor felhívja magához. Szádváry Gyula ilyen, és nemcsak hogy régi, de természetesen érvényes Kéktúra-pecsétjei és Másfélmillió lépés-relikviái vannak, hanem hosszan el lehet vele beszélgetni a nyolcvanas évekbeli hőskorról.
Baktakék: Bakta és Szárazkék egyesítésével jött létre 1950-ben. Bakta (Csősz) Árpád-kori település volt. Nevét az oklevelek 1272-ben Chewzbakta néven írták, és mint neve is mutatja csőszök lakhelye volt. Szárazkék neve korábban Kéty volt.
Szádváry Gyula, ha már étellel nem kínálhatott, megitatott minket egy kis hazai pálinkával, aminek élénkítő hatására meg se álltunk Abaújszolnokig (itt találkozik a Kéktúra és a fentebb már említett Cserehát turistája útvonal), majd Nyéstáig, ahol már hangosan korgott a gyomrunk. Mivel Papica kiadta a parancsot, hogy fehérjét kell ennünk, csigát pedig a száraz idő miatt nem találtunk, nekiálltunk gilisztát ásni, hogy levest főzzünk belőle.
A részletekkel nem akarok untatni senkit, ha valaki kíváncsi rá, milyen volt, nézze meg a poszt alján található videót.
Az biztos, hogy innentől kezdve az étvágyam megszűnt, nem is ettem némi fenyőrügyön kívül mást semmit a túra végéig. Felsővadászon lendületben voltunk, nem néztük meg a rendbe hozott Rákóczi-kastélyt, ami ma általános iskolaként működik.
Közeledtünk Irotához, aminek határában vertük fel a második estére a sátrunkat. Mint mondtam, a gilisztaleves után már nem tudtam enni, csak egy kis útközben szedett fenyőrügyből főzött teát iszogattam. A friss fenyőrügy a pirított csalán mellett a kedvenc rágcsálnivalómmá nőtte ki magát, mennyivel jobb, mint a csipsz!
Reggel ismét egy kis tea, némi ázott rüggyel, és nekivágtunk a 9 kilométerre fekvő Rakacaszendre vezető útnak. Rakacaszend, és a szomszédos Tornabarakony is templomáról nevezetes. A rakacaszendi református templom deszkából alakított festett fakazettás mennyezete 1657-ben készült, díszítményeinek kompozíciója különösen értékes. Tornabarakonyban a görögkatolikus templom az érdekes. (Erről a templomról a lenti videóban sokat meg lehet tudni.)
A Cserehátban jelentős a görögkatolikus vallásúak aránya. Ez azért van, mert a török kiűzése után az észak-keleti vármegyék hegyi lakóival együtt számos görögkatolikus vallású ruszin paraszt is elhagyta régi lakóhelyét és új lakóhelyéül a csereháti pusztát választotta. A nagymérvű ruszin beáramlás 1730-40 között történt. Ekkor ülték meg Abaújszolnok, Felsőgagy, Gadna, Gagyapáti, Hernádszőlled (ma Hernádvécse), Kány, Kétty (ma Baktakék) Perecse községeket teljes egészében. (Forrás – Kacsinkó Adrián Gábor: A csereháti ruszinok története)
Barakonyból jó hosszú, 14 kilométeres gyaloglás várt ránk a Szalonnai-hegységen keresztül Bódvarákóig, az Esztramos-hegy lábáig. Ez az az aránylag magasabban fekvő, hegyi jellegű rész, amit a leírás elején említettem. A főként erdős területen végigvonuló út egyetlen látnivalója a Háromhegyi Pálos kolostor romjai, amihez az elmúlt években terelték ki a Kéktúra nyomvonalát.
A háromhegyi kolostort 1341-ben a Martonyi nemesek alapították. A török betörések miatt 1550 körül vált lakatlanná. A épület állagmegóvása, rekonstrukciója 2001-ben kezdődött, jelenleg is tart. Országos jelentőségű műemlék.
Bódvarákón nagyon jót ittunk az utcai kút hideg vizéből. A falutól nincs egy kilométerre sem az Esztramos gyomrában rejtőző Rákóczi-barlang.
Először is az Esztramosról: neve a szláv sztrm szóból ered, amelynek jelentése meredek. Látszik, hogy jó rég adták neki, mert vasérce, mészköve miatt az elmúlt két évszázadban a tetejét lebányászták (most 320 m magas). A Rákóczi-barlang miatt a hegy az Aggteleki karszt barlangjaival együtt a Világörökség részét képezi. A Rákóczi-barlang meglátogatásához nem kell beöltözni overallba, utcai ruhában is végigmehetünk rajta.
A barlangi kitérő után már csak egy nagy mezőn, és az azt keresztező Bódva hídján kell átkelnünk, és búcsút inthetünk a Cserehát dombvidékének. Bódvaszilas sok mindenről nevezetes (erről majd a következő részben), de nekem már csak az az emlék fog örökre beugrani róla, hogy vasútállomásán milyen felszabadultan zabáltam a csokoládét.
A túraútvonal nagyítható térképe:
Szállás, étkezés: Ezen a szakaszon ennek a két fogalomnak nem volt sok jelentősége. Az encsi Anyukám mondta étterem mellett még az irotai Talentum vendégházat tudom említeni, ahol megszálltak ismerősök, és nem voltak rossz véleménnyel róla. Ha valaki akár jó vendéglőt, akár jó szállást ismer a szakaszon, kommentelje be a címét, előre is köszönöm.
A poszt egy Kéktúra-forgatás történetét mondja el, az ott készült videókat itt:
és itt lehet megnézni:
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2018-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
Az Országos Kéktúra további szakaszai:
