Jó, hogy van ez a kocsma, ha isznak itt egy sört, legalább hátha rákeresnek majd, hogy mi az a revolúsön

"Önök tiszta lelkű, fiatal hölgyek. Nézzenek utána, mi az a háttérhatalom„

– mondja nekünk egy férfi a Pesti Srácok (mármint az újság) november 4-i ‘56-os megemlékezésén a Bem téren, majd vidámabb témákra vált: szerinte nemcsak erről, de ‘56-ról is fontos tudnunk az igazságot. Bár, hogy mi az igazság, az már nem derül ki, csak az, hogy ”a fiatalok már nem tudják, mi az az ‘56. Jó, hogy újranyílt a söröző, ha más nem, legalább onnan rákeresnek majd, hogy mit jelent az, hogy revolúsön„.

A férfi a megemlékezéstől nem messze, a Bem rakparton október 23-án újranyitott, tavaly csődbe ment és bezárt R56-ról, a Pesti Srácok (mármint az újság) törzshelyéről beszél. A közel egyéves átalakulás alatt a turistákat is bevonzó Lazio-freskók lekerültek a falról, az R56 kocsma pedig a korábbival szemben steril, vagy ha úgy tetszik, modern lett. Semmiképp sem olyan szovjetautós, jó értelemben késdobálós, mint amilyen olyan sokáig volt.

„Az előző lepukkant hely volt, most civilizáltabbá vált. De ugyanúgy közösségi tér marad” – mondják nekünk később a kocsmában. Azzal, hogy a kocsma jobb lett, a régi törzsközönség láthatóan kevésbé ért egyet: eltöltöttünk egy estét a régi fideszes kocsmában, hogy megtudjunk mindent ‘56-ról, az ukránokról, és arról, hogy a fideszeseknek is hiányozhat nagyon Dobrev Klára.

Az R56-miliő

„Dobrev Klára és a freskók nélkül ez a hely is fenszi lett. De nem a jó értelemben. Hol van például a Lazio-címer?” – fejti ki a kocsma egyik régi törzsvendége a megemlékezésen, amikor beszélgetni kezdünk az új R56-ról. Ő kevésbé optimista, pedig én épp a kocsmából jövök, ahol már megtudtam az ottlévőktől, hogy szerintük hatalmas dolog, hogy újra tudtak nyitni. „Sok belvárosi kocsmában megkapod, hogy te biztos fideszes vagy. Ez továbbra is egy jobboldali kocsma marad, ahol lehet majd vitázni” – mondták bent, a délutáni kinyitásra készülő R56-ban.

Az R56 Söröző először 2017-ben került a hírekbe: akkor a Pesti Srácok lapigazgatója, Stefka István, illetve a főszerkesztő, Huth Gergely közös cégei 75 millió forint közpénzt kaptak az ‘56-os Emlékbizottságtól. Stefka és Huth az elnyert pénzekből készítettek dokumentumfilmet, szerveztek ‘56-os emlékhetet, egy kis rész, kétmillió forint pedig belement az R56 Sörözőbe is, hogy felújítsák. Ez Huth szerint csak a költségek egytizedét fedezte, ezzel nyerte el az R56 akkori arculatát is.

Ekkor került a falra fel Elvis Presley, a Lazio focicsapat himnusza (az olasz antikommunista dal, amely az ‘56-os pesti srácokról szól), de felfestették oda a Corvin-közt is. Ez az a freskó, amit most sokan hiányolnak a régi vendégek közül. A felújítással eltűntek a falról a pesti srácok, ugrott az oroszok szájába adott пошли домой (itteni jelentésében: hazamegyünk) a belső terem festményéről, és eltűnt a többször emlegetett Dobrev Klára-kép is – ezen az átszerkesztett képen a DK alelnöke tartotta a WC-feliratot.

A falfestmények helyére fehér falak és csövek kerültek, de a belső teremben megmaradt egy nagy ‘56-os felirat, meg pár antikommunista plakát is. A falon kint van az ‘56-os forradalom 16 pontja, de valami már mégsem az igazi. Az R56 szép lett, de cserébe elvesztette azt a politikusságát, amitől valamennyire izgalmas volt.

Pedig a pub történetét mindig átszőtte a politika. Az R56 korábban Stefka Istvánhoz tartozott, ő az, aki korábban perben állt a 444-gyel, miután a lap “volt kommunista újságírónak” nevezte, bár valóban az. De kegyeltje lett a mostani rezsimnek is: Schmidt Mária például mellette siránkozott azon, hogy a rendszerváltáskor nem rúgták ki a kommunista médiamunkásokat. A sörözőt a 90-es években Stefka bérelte ki. A közeli, alig pár száz méterre található egykori MDF-székház miatt a kocsma fontos találkozóhely lett. Később szállt be társtulajdonosként Huth a kocsmát tulajdonló cégbe, innentől vált az R56 a Fideszhez közeli Pestisrácok törzshelyévé. Egészen tavalyig, amikor csődbe ment.

„Ezért láttuk ideális megoldásnak a kilencvenes évek óta a nemzeti gondolkodású emberek találkozóhelyeként ismert söröző eladását egy hozzáértő és elkötelezett csapatnak, melyet az R56 Nonprofit Kft. képvisel. E cél érdekében a piaci árnál olcsóbban adtuk el az R56-ot” – mondta Huth.

Az R56 Nonprofit Kft. tulajdonosa pedig az a Bottyán István lett, aki üzemelteti többek között a budai várban lévő Főőrség Étterem és Kávéházat is. Bottyán több gasztrocégben érdekelt: többek között a Csónakázótó Vendéglátóipari Kft.-ben is, amelynek kisebbségi tulajdonosa a Valtont is birtokló Varga Lajos, a cég pedig a Fidesz rendezvényeit szervezte. 2019 végén például két karácsonyi bulit, amelyek összesen 23,8 millió forintba kerültek.

A szabadságharcos szellem

„Somkuti lett az Orbán Balázs 2.0. Orbán Balázst nem lehetett kirúgni, így Somkutit kétszer kellett”

– amíg a Pestisrácok az R56 újranyitásának megünneplésével összekötött megemlékezésén várunk, főként az aznapi aktualitás, Somkuti Bálint mondatairól beszélgetünk a résztvevőkkel. A Mathias Corvinus Collégium oktatói pozíciójából október elején a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézethez igazolt Somkuti ‘56 alkalmából írta ki hétfőn a Facebookra, hogy „aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem hős, hanem bolond!”. A kormányszimpatizáns megemlékezők szerint ezzel azonban egyedül Somkuti tette bolonddá magát, hiszen „azért én sem Somkutit, sem Orbán Balázst nem nevezném hősnek. Nem hiszem, hogy ők fegyvert fognának, ha itt újra ‘56 lenne” – mondja egy férfi.

„Mindig voltak megalkuvói a hatalomnak, és voltak, akik szembeszálltak a hatalommal. Dobó, Zrínyi szembeszállt. Az nem lenne hősiesség, hogy »ezek nagyobbak, hát akkor hagyjuk a fenébe az egészet«.”

A férfi állítja, jó, hogy Somkuti távozott (az amúgy szerinte hasznos dokumentumokat készítő) Szuverenitásvédelmi Hivatal alá rendelt Szuverenitásvédelmi Kutatóintézetből. „Így nem marad olyan szálka Orbánnak [Viktornak], mint Orbán Balázs volt”.

Miközben a szuverenitás védelmének fontosságáról beszélünk, Stefka István lép a színpadra, hogy elmondja, a kor új kommunistái kisajátítják ‘56-ot. Az R56 korábbi tulajdonospárosának másik fele, Huth Gergely követi, az ő beszédéből pedig kiderül az is, kik ezek pontosan: szerinte „megdöbbentő és felháborító, hogy a külföldi liberális erőknek sikerült egy hataloméhes pártot” létrehozniuk, ami ‘56 jelképeit használja most. Ami ‘56-ban Moszkva volt, az a beszédekben most Brüsszel lesz, és hamar átértékelődik a szabadságharc szelleme is, a miniszterelnökhöz illeszkedve kijelentik: ‘56 és Ukrajna nem összevethető, itthon viszont „a szabadságharcot folytatni kell, mert Moszkva hűbéreseinek utódai, unokái, dédunokái különböző pártokban helyezkedtek el, és ősi ellenségük a magyarság”.

„Anyám nem engedte, hogy lőjek” meséli a beszédek közben Gábor, aki 15 éves volt az ‘56-os forradalom idején. Mellette ülő barátjával összevesznek azon, hogy a szabadságharctól azt kapták-e, amit vártak, meg azon is, hogy Nagy Imre vajon a magyar népszellemet jobban átérezte-e amiatt, mert parasztgyerek volt. „Elérte a forradalom a célját” – mondja, mire a mellette ülő Ferenc vállat rántva ellenkezik, mondván: „Ne hülyéskedj már”.

„Írja bele a cikkébe, hogy amíg nem volt november 4-e, addig a magyarok egyetlen árut sem vittek el a boltokból. Utána, amikor jöttek az oroszok, igen” – mondja Gábor, de barátja gyorsan ki is javítja: „nem oroszok azok, hanem szovjetek”. Elmondják azt is, mi a különbség: „az orosz páncélos barátkozott ‘56-ban a magyar emberrel, a szovjet, köztük sok ukrán, az már nem”. Épp ezért, szerintük ‘56-ot összehasonlítani Ukrajnával olyan, mint „oroszlánt az elefánttal”. Felmerül a beszélgetésben Somkuti bejegyzése is, de ők nem akarnak erről beszélni: „a magyar tiszta szabadságharc volt, Ukrajna meg amerikai megszállás” – zárják rövidre.

Új köntösben régi forma

„Agressziónak tekintjük az ukrajnai háborút, pedig Oroszország bement, és csak segítette a sajátjait” – hangzik el a megemlékezés egy másik résztvevőjétől a válasz arra, ők miért nem látják a párhuzamot ‘56 és Ukrajna között. A színpadra lép eközben az általában orbános trumpos pólókat viselő Szilágyi Ákos is – most öltönyben – és elmondja, hogy „a Nyugaton a drogban elesett temetetlen agyhalottak zombitömegei szavazzák kurzusról kurzusra meg” az „LMBTQ, a migráció és a háború démonait”. Szilágyi egy „újkeletű unió vírusáról” beszél, mire a tömegben páran hamar megfejtik, hogy szerintük „a zsidó manipulációról lehet szó”.

Az ünnepséget aztán Huth Gergely zárja, mondván, hogy „az újranyílt R56-ban folytatjuk a nemzeti összetartozást”. Az eseményen még azért elkapjuk gyorsan Hoppál Péter fideszes képviselőt is, aki elmondja, hogy örül a kocsma újranyitásának. „Nyugat-Európában ez dívik, itt meg ez az egy ilyen kocsma van. Hogy több kell-e, arra azt tudom mondani, hogy ez az egy biztosan kell”.

Lemegyünk mi is az új R56-ba, ahol a kommunisták, a béke és a Turul védelme mellett ismét az új kocsma a fő téma: „kicsit caffee latte lett belőle, a falra is padlót raktak. De az a lényeg, hogy van nekünk” – mondják a kint cigizők. Hozzátéve: „egyelőre most nyílt, a kommunisták még biztos nem tudnak róla”.

„Persze nekem hiányoznak a 2016-os évfordulóra elkészült, művészi értékű, 1956-os témájú freskók és illusztrációk, de azért nyilvánvaló, hogy egy szolíd árakkal dolgozó, hangulatos, jó minőségű klubsöröző és gasztrokocsma jött létre, amely őrzi eredeti identitását.” – fogalmaz Huth Gergely, hozzátéve: az új R56 ugyanúgy a törzshelyük marad majd, mint a régi.

A kocsma közönsége beszél még arról, hogy Oroszországtól jön a gáz, így feléjük érthető a magyar nyitás, de „Ukrajna mikor szolgált rá, hogy tárgyalópartnerek legyünk velük?” – kérdezi egyikük, mire egy másik régi vendég rávágja: „amíg a turul nem száll vissza Munkács várára, addig mi sem támogatjuk Ukrajnát”. A beszélgetés eszkalálódik, már egészen ott tartunk, hogy ukrán katonák jönnek majd Magyarországra, hogy „megakadályozzák, hogy ne legyenek itt fasiszták. Mi leszünk Ukrajna következő célpontja”.

A beszélgetés aztán megszakad, egy újabb vendég jön ki a már kialakult körünkbe, akitől megtudjuk, hogy ”olyan szép lányok vagytok, nem gondoltam volna, hogy a Telexnél dolgoztok. És ezen a ponton én is megnyugszom kicsit: hiába a caffe latte, hiába a padló a falon, tud ez az R56 még olyan lenni, mint régen volt.