Schmidt Mária egy volt kommunista médiamunkás mellett siránkozott azon, hogy a rendszerváltáskor nem rúgták ki a kommunista médiamunkásokat

Azok a németek, akik egyébként a két Németország újraegyesítésekor mindenkit kirúgtak, aki valaha dolgozott a kommunista NDK médiájában, nálunk állásban hagyták őket – fejtegette Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum, valamint a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója az utóbbi által szervezett, Médiaegyensúly-konferencia nevű rendezvényen kedden. Schmidt arról beszélt, hogy a rendszerváltás után a korábbi pártállami médiában külföldi befektetők jelentek meg, akik lepaktáltak a kommunistákkal, és meghagyták őket a magyar média hatalmi pozícióiban.

A háromszoros főigazgató beszélgetőtársa egyébként Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója volt, aki történetesen éppen egy olyan kikupálódott kommunista újságíró, akit Schmidt német analógiája alapján ki kellett volna rúgni a rendszerváltás után. Stefka 1972-től 1993-ig volt a Magyar Rádió munkatársa és rovatvezetője (tehát a pártállami időkben került oda, és a rendszerváltásnál sem távolították el). 1977-től a Magyar Televíziónál is dolgozott, és innen sem rúgták ki a rendszerváltáskor (hiszen ez nem Németország), 1982-ben pedig belügyi tudósítóként állami kitüntetést kapott a kommunista kormány belügyminiszterétől. Két évvel később a rangos Szocialista Kultúráért díjat vehette át.

Szóval a keddi konferencia első beszélgetésén ez a két ember beszélgetett Huth Gergely moderálásával arról, mennyire súlyos mulasztása a legújabbkori magyar történelemnek, hogy a kommunisták át tudták menteni hatalmukat a médiában a rendszerváltás utáni évekre is.

Schmidt Mária szerint a rendszerváltás után a magyar sajtót külföldiek – főleg németek – vásárolták ki, így idegen kézbe került a tájékoztatás. A rendszerváltók azt feltételezték, a nyugatról érkező befektetők nyilván antikommunisták, de csalódniuk kellett, mert nem voltak azok, helyette inkább lepaktáltak a magyar kommunistákkal, „nagyon jól kihasználták a posztkommunista hatalmi bázist”.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy jelenleg a magyar médiában van egy nemzeti-patrióta és egy nemzetközi oldal, utóbbi természetesen a kommunisták örököse.

„Akik Moszkva legtalpnyalóbb kiszolgálói voltak, azok egy pillanat alatt át tudtak állni a másik oldalra, és a mai napig kitartanak” – mondta a főigazgató, aki szerint ezek az újságírók nem szuverenisták. Ezért is vásárolták fel szerkesztőségeiket külföldi befektetők, hiszen tudták, az itt dolgozók nem nemzeti érdekeket képviselnek. Éppen ezért már nem is igazán baloldaliak és nem is liberálisok, simán csak a külföldi érdekek kiszolgálói.

A történész arról is beszélt, hogy a legtöbb országban nem sikerült megoldani azt, ami a Fidesznek most sikerült, azaz hogy szuverén, nemzeti érdekeket kiszolgáló médiát is ki tudjanak építeni. Németországnak sincs ilyen médiája, ami a nemzeti érdekeket szolgálná, ezért féltékenyek a jelenlegi magyar médiaviszonyokra, ahol Schmidt szerint kb. 50-50 százalék a nemzeti és a nemzetközi oldal megoszlása. Igaz, nem sokkal korábban az általa nemzetközinek tartott magyar szerkesztőségeket azzal vádolta, hogy német érdekeket szolgálnak, szóval valaki azért mégiscsak szolgálja azokat is.

Schmidt azt mondta, büszkének kell lennünk az elért magyar eredményekre, nem is csak a sajtóviszonyokra, hanem arra is, hogy „képesek voltunk a nemzeti megmaradást szolgáló, szuverén politikát folytatni” az elmúlt 12 évben. Szerinte a jelenlegi médiaviszonyok olyanok, amilyenekre a rendszerváltás előtt vágytak, hiszen minden hang megszólalhat, minden vélemény megjelenhet, már csak a nemzetközi oldalnak kellene elfogadnia, hogy ők már csak egy hang a sok közül, nem pedig a monopol nézőpont, és ez a rendszer, amiben egy monopol nézőpont van, már soha nem is tér vissza.

A főigazgató szerint azonban a nemzetközi oldal nem akarja ezt belátni, és most úgy húzzák rá mindenkire a putyinbérenc jelzőt, mint ahogy a '90-es években kiáltottak ki mindenkit antiszemitának, akit el akartak lehetetleníteni.

„A legfontosabb téma, amivel kikészítették a nemzeti oldalt, az évtizedeken keresztül az antiszemitizmus volt. Mindenkire ráhúzták, […] egyikből se volt igaz semmi, mégis hónapokon keresztül ellehetetlenítettek mindenkit.”

Schmidt azt mondta, a sajtó ezzel bizonyította külföldön, hogy akik Magyarországon mást mondanak, mint a fősodor, azok szalonképtelen nácik és fasiszták. Mostanra viszont már elfelejtették az antiszemitizmust, helyette putyinbérencnek hívják azokat, akiket le akarnak járatni, ez ugyanis ma az a jelző, amit nyugaton mindenki azonnal megért, és szalonképtelenné teszi azt, akire mondják.

Schmidt szerint a nemzeti sajtó egyébként jó irányba fejlődik Magyarországon, a rendszer mindig mozgásban van, reagál a médiafogyasztási szokások változásaira, a jövő pedig „a 2-3 perces, ütős rövidfilmeké” – vélekedett a történész.

Azt pedig, hogy a rendszer jól működik, az is bizonyítja, hogy „a G-nap után nagyon hamar át lett szervezve az egész fideszbarát média, ez nagy politikai teljesítmény”.

Stefka István természetesen ennek szinte minden elemével maximálisan egyetértett, szerinte a rendszerváltáskor mindenki azt várta, hogy a média szabadabb lesz, és több hangon szólal majd meg, de nem ez történt, továbbra is minden a nómenklatúra kezében maradt. Rengeteg médiaszereplő nevét sorolta fel, mások mellett Havas Henrikét, Farkasházy Tivadarét és Frei Tamásét is, akik szerinte „folytathatták nemzetellenes tevékenységület”.

Az így hatalomban maradt médiavezetők végül pedig „félresiklatták a rendszerváltást”, és ellehetetlenítették például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is. Igen, azokét, amiket a 12 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz épp 12 éve nem hoz nyilvánosságra.

Stefka szerint a ‘90-es évek első 8 évében lényegében az SZDSZ által irányított sajtó irányította a magyar politikát, az MDF „tele volt ügynökökkel és telenadrágos emberekkel”, a KDNP is „tele volt ügynökökkel”, aztán ’98-ban kezdett el építkezni a Fidesz, ebből mostanra lett végül ütőképes sajtóbirodalom.

A kommunista belügy által is kitüntetett korábbi belügyi tudósító azt mondta, ő ugyan a pártállami időszakban tanulta meg a szakmát, és '90 után néhány társával próbálta ellensúlyozni a hazugságokat, de nem tudták felvenni a versenyt a baloldaliakkal. Az ember, akinek 1982-es riportkötete fülszövegében még a „lenini alapelveken nyugvó mintaszerű magyarországi nemzetiségi politikára” hivatkozott, egyébként igazszívű társaival úgy hitte, hogy a rendszerváltással végre „eljön a pillanat, hogy megélhetik a magyarságukat”.

Stefka szerint ma a magyar médiában vannak „quislingek, labancok, azaz olyan újságírók, akik nem veszik figyelembe Magyarország érdekeit”. Velük, azaz a telexesekkel és a 444-esekkel „már egy sörre sem tudnak leülni”. Az Huth Gergely szerint is probléma, hogy ma már nehéz elmagyarázni egy fiatalnak, mi a hasonlóság és a folytonosság egy mai telexes és egy régi kommunista újságíró között.

Stefka a beszélgetés végén óva intette a nemzeti oldalt, hogy a sajtója túlságosan uniformizált legyen, szerinte több hangnak kell teret adni, a versengés ne menjen egymás kárára.

„Kicsikét szabadabbá a szárnyakat” – mondta a nagy rendszerváltó.