Bezárt a közpénzből felújított fideszes kocsma, ami a magyar nyilvánosságot adta nekem, ha akarta, ha nem

Több mint egy éve, napra pontosan tavaly április 3-án befejeztem a választás közvetítését az irodában. A Fidesz újabb kétharmadát Budapest egyik része ünnepelte, a másik siratta: én pedig olyan dolgot tettem, amelyet a mai pluralizált Magyarországon nem várna senki egy telexes újságírótól. Összepakoltam a cuccaimat, útközben megittam egy unicumot, aztán lementem a Bem rakparti R56-ba (Revolution 56, a név az '56-os szabadságharcra utal), ahol már azt énekelte a kocsma közönsége az utcán, hogy

„Orbán Viktor katonája vagyok, legszebb katonája.”

Teljesen nyugodtan állíthatom, hogy ez a 2022-es volt eddigi életem legkülönösebb Fidesz kétharmada. Most, ahogy visszaolvastam akkori Messenger-üzeneteimet, látom, hogy igazából nem is akartam menni rá: „de hát ebbol kurvajo este lesz”, érkeztek a megnyugtató válaszok. Végül tényleg „kurvajo” este lett, de nemcsak este, hanem napok, hetek, hónapok.

Habár nem gondolom, hogy a PestiSrácok kifejezetten arra hozta volna létre kocsmáját, hogy egy telexes és egy 888-as vagy egy pestisrácokos ihasson együtt, azért végül mégis ez lett számomra a söröző. Egészen addig, amíg múlt héten nem jelentette be Huth Gergely, hogy az R56 bezár. A Telexnek küldött levelében egyébként azt írta,

„Nem akarjuk a kocsma csődjét másra kenni, mégiscsak vendéglátóhelyről van szó. Ténykérdés ugyanakkor, hogy a brutálisan megemelkedett villanyszámla hozzájárult a veszteséges működéshez.”

Így lett hát vége az én R56-os időszakomnak, és így született meg a történet egy kocsmáról, ami a kormányközeliek saját sörözőjeként indult, amit az előtte álló szovjet terepjárójával nem lehetett nem észrevenni, és ami nekem az a fajta nyilvánosság és Magyarország lett, ami azért hiányozni fog.

Mi volt az az R56?

Az R56 Söröző először 2017-ben került a hírekbe: akkor, amikor a Pesti Srácok lapigazgatója, Stefka István, illetve a főszerkesztő, Huth Gergely közös cégei 75 millió forint közpénzt kapott az ‘56-os Emlékbizottságtól. Ez volt egyébként az a bizottság, amely Pruck Pál képére Dózsa László nevét írta rá, mert „Dózsa László azt mondta, az ő”. Meg az a bizottság is, amelyben Balog Zoltán nem akarta elárulni, mire költötték a pénzeket, mert „az csak megzavarná a lebonyolítást”.

De vissza a lényegre: Stefka és Huth az elnyert pénzekből készítettek dokumentumfilmet, ‘56-os emlékhetet, egy kis rész, kétmillió forint pedig belement az R56 Sörözőbe is, hogy felújítsák. Ez Huth szerint csak a költségek egytizedét fedezte, ezzel nyerte el az R56 új arculatát is. Ekkor került a falra fel Elvis Presley, a Lazio focicsapat himnusza (az olasz antikommunista dal, amely az ‘56-os pesti srácokról szól), de felfestették oda a Corvin-közt is.

A pub korábban Stefka Istvánhoz tartozott, ő az, aki korábban perben állt a 444-gyel, miután a lap volt kommunista újságírónak nevezte, és ő az is, aki kegyeltje lett a mostani rezsimnek is: Schmidt Mária például mellette siránkozott azon, hogy a rendszerváltáskor nem rúgták ki a kommunista médiamunkásokat. A századfordulón nyílt sörözőt a rendszerváltás után bérelte ki Stefka, a közeli, alig pár száz méterre található egykori MDF-székház miatt pedig fontos találkozóhely lett.

Később szállt be társtulajdonosként Huth a kocsmát tulajdonló Dr. Sziget Bt.-be a Pestisrácok.hu-t működtető Gerilla PresS Kft.-vel. Mint Huth írta, „éppen azért, hogy műsoraink, olvasói klubjaink jó törzshelyévé válhasson az R56”. Huth a nekünk írt levelében kifejtette, a kocsma ennek ellenére áttételesen kötődött csak a PestiSrácok.hu korábbi tulajdonosához, „melynek 50 százalékos üzletrésze volt a tematikus sörözőt üzemeltető Dr. Sziget Kft.-ben. E cégnek önálló ügyvezetője van, a napi gazdálkodást – a közéleten kívüli tulajdonostársunkkal – teljes mértékben rá bíztuk.” (A két Dr. Sziget ugyanaz a cég, csak közben bt-ből kft-vé alakult)

Huth korábban egy cikkében azt is írta, hogy a Stefka családja által üzemeltetett söröző „eddig is jobber törzshely volt, csak éppen a ‘48-as szabadságharc világát idézte fel”. Hogy mennyire volt jobber törzshely ezután is, azt az interneten írt vendégvélemények jelzik a legjobban. Az egyik vendéglátóhely-véleményezős oldal szerint az R56 például egy „igényes, a szó lehető legjobb értelmében nemzeti érzelmekkel és értékekkel átitatott hely” volt, amiről az egyik vendég úgy emlékezett meg: „kortyolás közben az ott talált Fidelitas 2016 évkönyvet lapozgattam. Szórakoztató volt politikusaink fiatalkori képeit nézegetni.” Turistáknak láthatóan már akadtak gondjai ott, egy holland például úgy ír:

„Ez valószínűleg jó hely, ha magyar nacionalista vagy, nem pedig holland turista, amíg ez az uniós helyzet meg nem oldódik.”

Az R56 emellett fontos politikai színteret is jelentett. 2019-ben itt történt az, hogy Huthék behívták a partizános Gulyás Mártont egy adásba – az adást végül törölték –, ahol azonban megjelent Bede Zsolt, az egész adásfelvételből pedig végül csak egy Gulyás által élőzött kiabálás maradt az utókorra. 2018-ban ebbe a sörözőbe ment be a ligetvédő Antal Nikoletta is, amelyre Jurák Kata véleménycikkében felháborodva védte meg a kocsmát, mondván írván, inkább a „sorosista bloggereknek” kéne megmondaniuk, hogy „miért fröcsögnek, mit hazudoznak”. A kocsma politikai funkciója megmaradt aztán később is: 2021-ben például innen indult az őszödi beszédhez kapcsolódó emlékmenet is.

Egy könnyed nekrológ

Az R56 söröző, ez az előző albérletemtől két megállóra lévő kocsma az évek során a szívemhez nőtt. Az első találkozásunk mondjuk olyan volt, mint pár éve az a randim Etyeken, ahol néhány asztalra tőlem Orbán Viktor ült (még azt is mondta, hogy Csókolom) – egy szóval szürreális. Nagyjából három éve mentem le először az R56-ba, ahol egy nagyon hosszú Örkény-egypercesben találtam hirtelen magam. A kormánymédia egyik újságírója a bárpulton támaszkodva panaszkodott valamit a családi struktúrák átalakulásáról, az egyik minisztérium dolgozója pedig áfonyalikőrre hívott meg: aztán csak beszélt és beszélt, fiatal nőkkel szexelő rocksztárokról, arról, hogy idős vagyok szerinte (akkor talán 21-22 évesen), meg valamit Orbánról is.

„Azért van ez a kocsma, hogy nekünk is legyen valami helyünk, ne csak a libsiknek az Auróra”

– ha jól emlékszem, ez a mondat is ezen az első estén hangzott el valakitől, de pontosan nem tudom, sok lehetett akkor az áfonyalikőr. Voltam ott még utána párszor különböző társaságokkal, kerültünk konfliktusba azért, mert a velem lévő egyik magyar srácnak „túl muszlimos” szakálla volt, meg azért is, mert velem együtt az R56 közönsége szerint úgynevezett „libsik” kerültek konzervatív védőbástyáik mögé. Egy darabig aztán nem is mentem.

Hogy miért kezdtem el egyedül az R56-ba járni, már nem is tudom. Talán azért, mert nekem aztán édesmindegy volt, ki mit gondol a világról, amíg tudunk dumálni. Talán azért is, mert érdekelt, mit szól ez a közösség ahhoz, hogy az általuk olyan sokszor „latexezett”, „retexezett”, „fosnak” nevezett (Független Objektív Sajtó!) újság újságírója leül közéjük. Aztán ők beszélni kezdtek velem, én nevettem a FOS rövidítésen, mutattam nekik cikkeimet – és szép lassan megkedveltük egymást.

A telexes sapka és a gengszter ukránok

„Ez a T a sapkádon, te telexes vagy?”

– ezzel a kérdéssel nyitott azon az április 3-án rám nézve egy srác, akivel akkor még nem tudtuk, hogy két, egészen más újságnál dolgozunk. Igennel válaszoltam, aztán ezt az igent rengeteg közös sörözés követte: beszéltünk arról, mégis melyikünk a propagandista (nekem ő volt az, neki én), vitáztunk a sajtóról, kereszténységről, volt, amiben soha nem értettünk egyet, volt, amiben meg végül azért igen. Lett mellette egy nagyobb társaságom is aztán, akik hiába tudták, hogy telexes vagyok, hatalmas ölelésekkel fogadtak. Persze, ők is tudták, én is tudtam, hogy ez a fajta együttállás azért szokatlan az ő erős fideszes társaságuk, meg az én, erős fideszesek által jellemzően gyűlölt munkahelyem között.

Egy éven át az R56 volt azt hiszem a kedvenc kocsmám. Élveztem, hogy a PestiSrácok klubsörözőjében beszélgetünk melegekről, katolicizmusról, genderről, vitázunk háborúról, melegkérdésről, oroszpropagandáról. Viccelődtünk, melyik politikus néz ki jól és melyik nem, de itt egyeztünk meg abban is például, hogy Apáti Bence a Blaha Lujzá-s cikkemre írt véleménycikke alapján nem érti az iróniát; itt vitáztunk estéken át melegkérdésről, örökbefogadásról, a család az családról – ők pedig számos dologgal egyre elfogadóbbak lettek; míg én pedig egyre többet tanultam tőlük a kereszténységről, az ő megéléseikről.

Itt találkoztam, unicumoztam olyan minisztériumi arccal, aki lényegében szerelmes volt Orbánba, meg olyannal is, aki csodálkozva értetlenkedett, amikor a tihanyi beépítésekről beszélgettünk; és persze találkoztam a kormánymédia számos arcával: volt, aki leribancozott, volt, akivel jókat beszéltünk. Így volt ez kerek.

Összességében az R56 azt hiszem, tényleg arra jött létre eleinte, hogy egy fideszes buboréknak terepet adjon. De ők is, meg én is meglepődtünk azon, amikor ez a két buborék találkozott, és itt, az R56-ban, a Gyurcsány fejével díszített férfivécé és a mosolygó Dobrev Klára-kép ölelésében megszületett az állott Tiltott Csíki Sör mellett számomra az, ami hiányzott Magyarországról: igazi párbeszédek és viták.

Az R56 lett számomra az a nyilvánosság, ahol válaszolnak nekem akár a minisztériumi dolgozók is. Mert hát ugye ezt egyébként ritkán teszik meg, ha csak úgy, a szakmámból fakadóan írok nekik.

Persze azért azt mondanom, hogy az R56 volt a magyar nyilvánosság tökéletes helye, összességében túlzás lenne. Voltak így is nagy viták, kaptam meg, hogy nőként úgysem tudom, mi a jó, meg persze a Polbeat-felvételekre (aminek volt vendége például Kásler Miklós, Novák Előd és Hoppál Péter is) lejárva is erősnek tűnt egy-egy olyan műsor, ahol azt fejtegették, hogy például „az ukrán államnak tűnő képződmény felvette a gengszterstílust”. Persze, mindig azt éreztem, hogy ez a söröző azért van, hogy a kormánypárti emberek a saját buborékukban éljenek, végül mégis kinőtte magát az R56 ebből – legalábbis az én életemben.

Fontos dolgokat kaptam az R56-tól, hogy Pintér Béla Marshall Fifthy-Six leírását idézzem (ami meggyőződésem, hogy erről a helyről szól), nekem is az az „egykor szebb napokat látott sörbár” lett, „ahol összeverődik egy rakás nagyon furcsa és sokkal kevésbé furcsán ismerős figura”. A PestiTV bezárásakor rendült meg először az R56, akkor már egyre többen pletykáltak arról, hogy hamarosan a söröző következik. Így is lett.

Hogy mi lesz a söröző sorsa, arra Huth Gergely válaszolt nekünk. Elmondta, hogy a pletykákkal ellentétben sem „nemzeti pizzériában, vagy szabadságharcos kebabosban” nem gondolkoznak. Ellenben, mint ő fogalmazott:

„Bízunk benne, hogy a nemzeti emlékezetünk megőrzésében és kulturális produkciók elkészítésében másfél évtizede jeleskedő OIKOSZ Közhasznú Alapítvány össze tudja gyűjteni azt az összeget, melyből – a piaci ár alatt – megvásárolhatja az ingatlant és nonprofit nemzeti klubként újranyithatja az R56-ot. Anyagi helyzetünket értékelve tulajdonostársainkkal arra jutottunk, hogy amennyiben ez nem sikerül, kénytelenek leszünk az ingatlanpiacon értékesíteni a nagy múltú sörözőt.”