Orbán most arra használta 1956-ot, hogy megüzenje híveinek: vállalja a harcot új kihívójával

2024. október 23. – 20:45

Orbán most arra használta 1956-ot, hogy megüzenje híveinek: vállalja a harcot új kihívójával
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az EP-vita után újból Orbán Viktorra és Magyar Péterre figyelt a hazai közvélemény október 23-án. A miniszterelnök a Millenárison tartott '56-os állami megemlékezésen mondott beszédet, míg a legerősebb ellenzéki párt vezetője a Széna térre hívta híveit. Fel volt adva a lecke Orbánnak, hogy politikai igazgatójának botránya után 1956-ról beszéljen, hiszen Orbán Balázs néhány hete gyakorlatilag felelőtlennek és értelmetlennek nevezte az '56-os szabadságharcosok küzdelmét. Magyar Péternél az volt a kérdés, hogy bő másfél évvel a 2026-os választások előtt mivel tudja fenntartani a tiszások lelkesedését, tud-e újat mondani a megszokott üzeneteken túl.

Orbán biztosra ment, meg sem próbált belemenni egy mozgósítási versenybe. A limitált befogadóképességű, épületekkel körbezárt Millenárison, a kemény magját kitevő hívei mellett az árvízi védekezésben résztvevő tűzoltók és vízügyesek előtt beszélt. Magyar nagyobbat kockáztatott, mert a jóval szellősebb Széna téren rosszul nézett volna ki, ha csak pár ezren mennek el. Főleg mivel korábban több sikeresnek mondható tüntetést is össze tudott hozni: áprilisban a Kossuth téren, majd pedig a június 9-i választás előtt a Hősök terén is igen jelentős tömeg jött össze. A Széna tér végül megtelt Magyar Péter beszédére, és a kora esti sötétben a meggyújtott fáklyák is látványosak lehettek.

Orbán megüzente a híveinek, hogy legyőzi Magyar Pétert

Orbán utcai erődemonstráció helyett szavakban próbált erőt mutatni híveinek. Váratlanul kemény beszédet mondott az állami ünnepségen: 1956-tal alig, aktuálpolitikai történésekkel viszont annál többet foglalkozott. Nyíltan nekiment Magyar Péternek, akit árulónak, idegen érdekek kiszolgálójának nevezett. Egyszer sem mondta ki a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének nevét, de egyértelmű volt, hogy róla beszél.

Orbán nem először árulózta le új kihívóját. Március 15-i beszédében Szabó Magdát idézve azt mondta, hogy „az árulót elfelejtjük, az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha”, ezúttal viszont keményebben fogalmazott. „Az ellenzék új vezére ott ül az asztaluknál Manfred Weber mellett. Ez nem összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban, országvilág előtt, egy új XXI. századi love story. A brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem” – gúnyolódott ellenfelén. Azt valamiért elfelejtette megemlíteni Orbán, hogy amikor még a Fidesz az Európai Néppárt frakciójának tagja volt, ő is ugyanúgy ott ült az asztalnál Weberrel, mint most Magyar Péter.

Korábbi '56-os beszédeihez hasonlóan Orbán ezúttal is az 1956-os forradalmat leverő, majd Magyarországot évtizedekig megszállás alatt tartó Szovjetunióhoz hasonlította az Európai Uniót, most azonban Magyar Pétert is beleszőtte ebbe a párhuzamba. Arról beszélt, hogy „Brüsszel” a szovjetekhez hasonlóan vazallussá akarja tenni Magyarországot, és az „igazi aláíró fajta” Magyar vezetésével szerinte bábkormányt ültetnének a magyarok nyakába.

Orbán a jól ismert retorikai fordulatokkal megpróbálta rásütni Magyar Péterre, hogy a többi ellenzéki politikushoz hasonlóan ő is az Európai Unió érdekeit szolgálja ki – amelynek egyébként Magyarország a tagja, és amelyből a csatlakozásunk óta rendkívül sokat profitált az ország, majd pedig az utóbbi években a NER elitje. Egyenlőséget tett a Gyurcsány Ferenc dominálta régi és a Magyar Péter-féle új ellenzék között. „Régi ellenzék, új ellenzék csak a címke változik. Ez az új is azt csinálja, amit a régi. Idegeneket hív a magyarok ellen segítségül. 1956-ban muszka vezetők, ma Brüsszel vezetők.” Innen már csak egy lépés, hogy kiderüljön, Magyar Péter is Soros György embere.

Orbán azt is Magyar ellen fordította, hogy Manfred Weber az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén kijelentette: Magyar Péter le fogja győzni Orbánt. AzEP-vita után úgy keretezte Weber szavait a miniszterelnök, hogy az Európai Bizottság elnökével, Ursula Von der Leyennel a magyar kormány megbuktatásán dolgoznak, és ez köszönt vissza az '56-s beszédében is. Az is igaz, hogy az Európai Néppárt erre még rátett egy lapáttal, amikor egy Facebook-posztban azt írták: ideje távoznia Orbánnak.

Orbán Viktor mindössze egyetlen mondatot szánt arra, hogy helyretegye politikai igazgatójának botrányos kijelentéseit, és megpróbálja újrafogalmazni 1956 üzenetét. Gyakorlatilag ugyanazt mondta el, mint az EP-ben, amikor a magyar kormány oroszpártisága miatt támadták. Akkor azzal verte vissza ezeket a támadásokat, hogy nem lehet párhuzamot vonni 1956 és az ukrajnai háború között, mert már a gondolat is sérti a szabadságharcosok emlékét, holott ezt ő maga is megtette korábban. Most úgy fogalmazott: „Nekik 1956 tanulsága az, hogy harcolnunk kell Ukrajnáért, sőt Ukrajnában. Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk.”

Beszédének végén Orbán nem csak Magyar Péternek, hanem táborának is megüzente: felveszi harcot új kihívójával és le fogja győzni őt. „Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot. Nem fog nekik sikerülni, itt nem törnek át. Mi győzünk, ők veszítenek, mi magyarok meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni, újra meg fogjuk csinálni.”

Magyar Péterék megkezdik a felkészülést a 2026-os választásokra

Orbánhoz képest Magyar Péter többet beszélt 1956-ról, a Széna téren elmondott beszéde mégis arról marad emlékezetes, hogy itt jelentette be, hogyan vágnak neki a Tisza Párttal a 2026-os választásra való felkészülésnek. Beszédének elején hosszan méltatta az 1956-os hősöket és a forradalom történelmi jelentőségét. Zsinórmértéknek és nemzeti minimumnak nevezte az 1956-os eseményeket.

Aktuálpolitikai kiszólásaiban többször élesen kritizálta Orbán Balázst a nagy port kavaró ’56-os kijelentései miatt, de a miniszterelnököt is elővette, aki szerinte az oroszpárti politikájával elárulja 1956 örökségét. „Egy olyan ember vezeti ma a hazánkat, aki az 1956-os hőseinkhez hasonlóan 1989-ben még az orosz csapatok kivonását követelte, de ma már szinte minden cselekedetével, minden mondatával meggyalázza 1956 örökségét. (…) Hova tűnt a »ruszkik haza«, miniszterelnök úr?” A rendezvényen egyébként is hangsúlyos szerepet kaptak a politikai igazgató mondatai. A közönségnek többször levetítették Orbán Balázs fejtegetését ’56-ról illetve Orbán Viktornak azt a 2008-as nyilatkozatát, amiben elítélte a Grúzia elleni orosz agressziót.

A beszéd második részében rátért a már jól ismer témákra. Magyar most is elsorolta, hogy Orbánék miatt nem működik az állam, elnéptelenedik a vidék, posták, szülészetek zárnak be, az egészségügy romokban, az államadósság és az infláció az egekben, a Fidesz meg csak lop.

Viszont bejelentett két fontos dolgot, ami már a 2026-os választásokra való felkészülésről szó. Novemberben elkezdik a programírást, amiről társadalmi egyeztetést is indítanak Magyarok hangja címmel. Itt bárki elmondhatja, mit gondol az egészségügyről vagy az oktatásról.

De ami ennél is fontosabb, hogy elkezdik a Tisza Párt egyéni képviselőjelöltjeinek kiválasztását. A lehetséges jelöltek a mai naptól tudnak jelentkezni a párt honlapján, pályázati úton választják ki a legalkalmasabbakat. Ez azért fontos fejlemény a Tisza Párt szempontjából, mert egy esetleges választási győzelemnek az a nulladik feltétele, hogy Tisza Pártnak mind a 106 egyéni választókerületben legyen saját egyéni jelöltje 2026-ban. Ehhez helyben ismert és hiteles arcokat kell találniuk Magyaréknak, mégpedig minél hamarabb, hogy 2025-ben már gőzerővel tudjanak kampányolni. A verseny éles lesz, ugyanis Gyurcsány Ferenc is bejelentette már, hogy novembertől elkezdik bemutatni 2026-os jelöltjeiket. Magyar Péter a Széna téren azt mondta, hogy terveik szerint 2025 májusára meglesznek a jelöltek. “„Eljött a tehetséges emberek ideje, a jövő tehetséges embereit keressük” – mondta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Magyar Péter korábbi rendezvényein is beszélt arról, mit csinálnának kormányrakerülésük esetén. Ezek jó része olyan általánosság volt, mint hogy működő államot hoznak létre, rendbe teszik az egészségügyet és az oktatást. Most azonban olyan konkrétabb és kézzel foghatóbb ígéretek is elhangzottak, mint például a katázás és az önkormányzatok önállóságának visszaállítása. Utóbbi azért lehet jól csengő ígéret, mert a kormány elvonná az önkormányzatok legfontosabb bevételi forrását, az iparűzési adót, hogy aztán központilag osszák szét a pénzeket. A kormány tervét még fideszes városvezetők is kritizálták.

Szintén új elem volt, hogy Magyar Péter beszédében azokat is igyekezett megszólítani, akik még nem fordultak el a Fidesztől, pedig szerinte őket is becsapták Orbánék. Azt ígérte, hogy nekik is jobb lesz, ha leváltják Orbánékat. „Ha jön a változás, nekik is jobb hely lesz Magyarország.” Szintén nekik szólhatott az az ígérete is, hogy megtartanák a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat. A június 9-i választási eredményekben az látszott, hogy a Tisza Párt elsősorban a hagyományos ellenzéki erőktől tudott elszívni szavazókat, a Fidesztől viszont alig. Legfeljebb azt tudta elérni Magyar, hogy a fideszesek egy része nem ment el szavazni. Ezekkel az üzenetekkel a kevésbé elkötelezett fideszes szavazók felé próbálhatott nyitni.

Egyre erősebb a Tisza, reagálnia kellett Orbánnak

Orbán nem véletlenül ment neki ennyire keményen Magyar Péternek. Az elmúlt hetekben megjelent közvélemény-kutatások szerint a Tisza Párt nagyon közel került a Fideszhez támogatottságban. Sőt, a 21 Kutatóközpont friss felmérése szerint, ami néhány órával Orbán beszéde előtt jelent meg, a Tisza Párt egy hajszállal ugyan, és hibahatáron belül, de megelőzhette a Fideszt a biztos szavazók körében. Más korábbi felmérések is mutatják ezt lassan fej-fej melletti trendet, így Orbán ezekre is reagálhatott az állami megemlékezésen elmondott harcias beszédével, még ha Gulyás Gergelytől azt halhattuk, hogy az ő saját méréseik szerint nincs miért aggódni.

Orbán mindig tudatosan kerülte, hogy a nyilvánosság előtt kimondja politikai ellenfeleinek nevét. Emlékezhetünk, a 2022-es választási kampányban egyszer sem ejtette ki az egyesült ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a nevét, hiszen azzal egy szinte emelte volna magával. Magyar Péterrel nem ez a helyzet: Orbán egyre többet foglalkozik vele nyilvános megszólalásaiban, két hete a Kossuth Rádióban név szerint is említette. Mindez azt jelzi, a Fideszben is úgy érezhetik, hogy az erősödő Tisza Párt valódi fenyegetést jelent rájuk, amit valahogyan kezelniük kell. Ennek szólhatott, hogy a Millenárison Orbán gyakorlatilag hadat üzent Magyar Péternek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!