21 Kutatóközpont: Hibahatáron belül, de hajszállal már vezet a Tisza Párt támogatottságban

2024. október 23. – 08:01

Másolás

Vágólapra másolva

Hajszállal ugyan, de lehagyta támogatottságban a Tisza Párt (41 százalék) a Fideszt (40 százalék) a pártot választó biztos részvételt ígérő választók körében – írja a Partizán az általuk megrendelt kutatás eredményéről. A felmérést a Momentumnak is dolgozó 21 Kutatóközpont készítette: október 9. és 15. között, 1000 főt kérdeztek meg egy sms-ben kiküldött online kérdőívben, a minta reprezentatív, de az eredményben lehet +- 3 százalékpontos eltérés, illetve a részsokaságok vizsgálata során akár ennél több is.

A teljes lakosság körében a Fidesz áll jobban: ott 29 százalékot kaptak a felmérés szerint, a Tisza Párt pedig 26-ot. Csak a Mi Hazánknak lenne meg a 5 százalék, az MKKP-nak és a DK-nak csak 3, a Momentumnak és Jobbiknak 2 százalékos bázisa van, míg 28 százalék párt nélkülinek mondta magát. A felmérésből az is kiderült, hogy a Fidesz-szavazók 84 százaléka szerint inkább jó irányba mennek a dolgok Magyarországon (16 százalékuk szerint inkább rossz), míg a tiszások csupán 2 százaléka gondolja úgy, hogy a helyzet biztató, 98 százalék szerint pedig nem az. Az összesített adatok szerint 29 százalék szerint mennek jó irányba a dolgok, a többiek szerint inkább rossz az irány.

Korcsoportonként is megnézték a pártpreferenciákat, és arra jutottak, hogy 65 évnél idősebbek körében a Fidesz a legnépszerűbb: 46 százalék szimpatizál Orbánékkal, míg a Tiszával csak 13, 27 százalék pedig párt nélküli. Az életkor csökkenésével egyenesen arányos mérséklődést mutat a Fidesz iránti és egyenesen arányos emelkedés a Tisza iránti szimpátia: 50 és 64 év közöttiek közül 27 százalék a Fidesszel, 23 a Tiszával, 40-49 év közöttiek közül 33 a Fidesszel, 25 a Tiszával, 30 és 39 év közöttiek közül 14 a Fidesszel, 38 a Tiszával, és végül a 18 és 29 év közöttiek közül 12 százalék a Fidesszel és 41 százalék a Tisza Párttal szimpatizál. A párt nélküliek száma a 30 és 39 év közötti csoportban a legmagasabb (30 százalék), de a legalacsonyabb sem megy 27 alá (a 65 év fölöttieknél).

A Závecz kb. másfél hete megjelent kutatása szerint a Fidesz támogatottsága 39 százalékra csökkent a biztos szavazók között, miközben a Tisza 35 százalékra jött fel. Gulyás Gergely az október 18-i kormányinfón azt mondta: szerinte a választások között politikai célokat és érdekeket szolgálnak a kutatások, júniusban volt egy nagymintás kutatás, az EP-választás. És szerinte a kormányzati oldal is rendel közvélemény-kutatásokat, és nagyon nyugodtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!