Gulyás Gergely a közvélemény-kutatásokról: Mi nagyon nyugodtak vagyunk

2024. október 16. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánynak az a válasza, hogy megvédi az ország szuverenitását. A választók döntenek arról, hogy ki képviselje őket, és ki legyen kormányon, mondta Gulyás Gergely az Európai Néppárt Facebook-bejegyzéséről, amely arról szólt, hogy Orbánnak távoznia kell.

Gulyás szerint az Európai Néppárt és az Európai Bizottság bejelentette, hogy új kormányt szeretnének Magyarországon. Azért szép a demokrácia a miniszter szerint, hogy ne Brüsszelből vagy Washingtonból mondják meg, ki kormányozzon Magyarországon, hanem a magyar emberek. „Köszönjük a Néppárt véleményt, de mint illetéktelent, visszautasítjuk.”

Arról is beszélt, hogy az Európai Néppárt azért perelte be az Európai Bizottságot, hogy Magyarország ne kapja meg a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat. A miniszter szerint ettől függetlenül meg fognak érkezni a források, de egy jó példa, hogy az Európai Néppárt a magyar pedagógusok ellen dolgozik.

Az országnak és a kormánynak is nyugodt, határozott stratégiára és döntéshozatalra van szüksége, és a közvélemény-kutatásokat távolsággal kell kezelni szerinte, reagált a Závecz múlt héten megjelent kutatására, amely szerint a Fidesz támogatottsága 39 százalékra csökkent a biztos szavazók között, miközben a Tisza 35 százalékra jött fel. Gulyás szerint a választások között politikai célokat és érdekeket szolgálnak a kutatások, júniusban volt egy nagymintás kutatás, az EP-választás. Gulyás azt mondta, a kormányzati oldal is rendel közvélemény-kutatásokat, és nagyon nyugodtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!