A szuverenitásvédelmi törvény miatt is megvonhat pénzeket Magyarországtól az Európai Bizottság

2024. július 25. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kizárt, hogy az Európai Bizottság (EB) a szuverenitásvédelmi törvény miatt is alkalmazni fogja a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások odaítéléséhez kötött feltételrendszert – mondta a Népszavának Didier Reynders, az EB igazságügyért felelős tagja.

A feltételrendszer lényege, hogy a tagállamok csak akkor részesülhetnek az EU fejlesztési támogatásaiból, ha tiszteletben tartják a közösen elfogadott szabályokat és az EU Alapjogi Chartájának előírásait.

Az Európai Bizottság februárban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben szuverenitási törvény miatt, ami a bizottság szerint sérti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között:

  • az uniós demokratikus értékeket;
  • a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát;
  • az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot (például a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát és az ügyvédi titoktartási kötelezettséget);
  • a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket;
  • valamint számos, a belső piacra alkalmazandó szabályt.

Több mint egy évvel ezelőtt hasonló döntést hoztak az úgynevezett gyermekvédelmi törvény és több más, EU-s alapjogokat sértő jogszabály miatt, az EB jelenleg nagyjából 2,4 milliárd eurót blokkol a Magyarországnak járó kohéziós forrásokból.

A decemberben elfogadott szuverenitásvédelmi törvény egy csomag része és többek között az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalról szól. Ez lényegében bárkit ellenőrizhet, aki a feltételezések szerint Magyarország szuverenitását veszélyezteti. Civil szervezetek szerint valójában önkényvédelmi törvényről van szó, és a célja, hogy minden kritikus hangot elhallgattasson. A Telexen több cikkben is jeleztük, mennyire komoly tétje van a csomagnak, amivel a Fidesz „borsot akar törni” „a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá. A témában írt cikkeinket itt olvashatja.

Az EB szerdán adta ki az éves jogállamisági jelentését az EU általános helyzetéről és a tagállamokról. A Magyarországról szóló részben azt írják, a nemzeti szuverenitás védelméről szóló új törvény még inkább aláássa a civil társadalmi teret.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!