Deutsch Magyarról: Tudja, hogy bűnös, ezért veszi fel a mandátumot, mert a mentelmi jog mögé akar bújni

2024. június 23. – 23:16

Másolás

Vágólapra másolva

Tánccal, zenével indult a vasárnap esti Bayer Show. A Hír TV műsorának műsorvezetője ugyanis egy nemrég megjelent, Magyar Péterről – Bayer szerint az „új Lenin elvtársról” – íródott dallal melegítette be a közönséget. Bayer azt mondta, ő legalább 10-12 alkalommal meghallgatta a számot, annyira megtetszett neki, különösen a refrén, ami így szól: „A tiéd vagyunk Magyar Péter, vezess minket tovább.”

A műsor vendége Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője volt. Első körben a publicista az EP-választásokról kérdezte a Fidesz EP-képviselőjét, és arról, hogy mit gondol a jobboldal megerősödéséről. Deutsch szerint valóban ez történik, ezt bizonyítja az is, hogy „európai központi bizottsági párt lap, a Politico is a jobboldal előretörésének rémképével riogatja az olvasókat”.

A másik, ami alátámasztja Bayer állítását, Deutsch szerint a számok. „Több mint 20 százalékkal nőtt azon EP-képviselők száma, akik egyértelműen a jobboldali, konzervatív, szuverenitása politikai irányzathoz tartoznak. Ez egy jelentős jobboldali választási siker” – mondta Deutsch.

A műsorvezető ehhez kapcsolódóan kifejtette, hogy azok, akikről Deutsch beszél – tehát a szuverenisták –, az „új szakzsargon szerint szélsőjobboldaliak”. Például az AfD, Le Penék, Meloni vagy Fico – sorolta Bayer, míg az Európai Néppártot (EPP) úgy tüntetik fel, mint „a jó jobboldal”.

Erre reagálva Deutsch azt mondta, hogy abszolút helytálló ebben a helyzetben azt mondani, hogy az alapító atyák, mint például Helmut Kohl vagy Wilfried Martens, „forognak a sírjukban”, és szomorúak, valamint csalódottak lennének, ha látnák a Manfred Weber vezette Európai Néppártot.

„Ma az Európai Néppárt úgy néz ki, ahogy a 2022-es választások idején a Márki-Zay Péter-féle baloldali együttműködés kinézett. Már csak nyomokban tartalmaz kereszténydemokráciát. Az Európai Néppárt vezetői a jobboldal rombolói” – részletezte Deutsch, aki szerint jó döntés volt a Fidesz–KDNP részéről otthagyni az EPP-t, ami „a pride-ot, az illegális migrációt és háborút támogató intézmény.”

„Nem bolondultam meg, nem képzavar, amit mondok, de a Fidesz egy olyan pártból volt kénytelen kilépni, amely pártnak már akkor a tagja volt a KDNP, amikor az Európai Néppárt meg sem született.”

Ezután rátértek Ilaria Salis olasz antifasiszta aktivista ügyére, aki ellen eljárás zajlik Magyarországon azért, mert a vád szerint az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napi utcai támadásoknak. Igen ám, de Salist időközben megválasztották EP-képviselőnek, így azonnali hatállyal vonatkozik rá a mentelmi jog: azaz felfüggesztik a vele szemben zajló büntetőeljárást, megszüntetik a bűnügyi felügyeletet (házi őrizetet), és visszakapja azt a 40 ezer eurós óvadékot is, amit azután kellett befizetnie, hogy kiengedték a börtönből.

„Listavezetőként a kollégád lesz, hogy tud ez 2024-ben Európában megtörténni?” – tette fel a kérdést Bayer Deutschnak. A fideszes politikus szerint ez is azt bizonyítja, hogy „az európai politikában a baloldal az erőszakot intézményesen alkalmazza és legitimizálja a hatalom megszerzése érdekében”. Szerinte az a kérdés merül fel, hogy az unió engedheti-e azt, hogy a mentelmi joggal kvázi visszaéljenek, és arra használják, hogy egy ilyen durva, erőszakos bűncselekmény alól felmentsenek egy képviselőt.

Deutsch szerint Czeglédi Gergővel, Óbuda MSZP-s alpolgármesterével is ez történt, aki a DK EP-listáján szerepelt korábban, most pedig őrizetben ül vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Sőt, Deutsch állítása szerint ezt teszi Magyar Péter is.

„Azért veszi fel a mandátumot, mert a mentelmi jog mögé akar bújni. Ő pontosan tudta, hogy bűncselekményt követett el, amikor alaptalanul vádolt másokat egy titokban felvett hangfelvétel alapján. Nem hülye gyerek, pontosan tudja, hogy ez bűncselekmény, aminek az a következménye, hogy büntetőeljárás indul az ember ellen, ezért veszi fel a mandátumot.”

És hogy miért gyalázta Deutsch szerint sokszor őt Magyar Péter? „Én 2009-ben lettem EP-képviselő, ekkor kezdett el Varga Judit is, Magyar Péter volt felesége dolgozni Áder János brüsszeli irodájában asszisztensként. Én is kerestem asszisztenst, és Magyar Péter jelentkezett nálam, de én nem vettem fel, mert alkalmatlan volt. Ez szerintem megbocsáthatatlan bűn az ő szemében” – magyarázta a Bayer Show-ban Deutsch.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!