Kormányinfó: Gulyás szerint nem Sulyok Tamás, hanem Dobrev Klára követhetett el bűncselekményt

2024. május 23. – 09:34

frissítve

Kormányinfó: Gulyás szerint nem Sulyok Tamás, hanem Dobrev Klára követhetett el bűncselekményt
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Gulyás Gergely azt mondta, kárpátaljai magyarokat is veszélyeztet az ukrán „kényszersorozás”, de hozzátette, Magyarországra menekült ukránokat az ország nem ad ki;
  • Arról is beszélt a miniszter, hogy napi 6 millió forintnak megfelelő euróra bírságolnák Magyarországot a jogi határzár miatt;
  • Vitályos Eszter beruházásokról számolt be, és bejelentette, 2026-tól az emberek többségének elérhető lesz a digitális állampolgárság;
  • A hekkertámadásról Gulyás elmondta, a külügy elleni orosz hekkertámadás teljesen hétköznapi volt, és nem kerültek ki érzékeny adatok. Az orosz hekkertámadást emiatt nem tartotta sikeresnek, és azt mondta, Szijjártó Péter is emiatt nevezte két éve kampányhazugságnak a dolgot;
  • Gulyás szerint az állami hírszerzések már csak úgy működnek, hogy meg akarják szerezni más országok adatait, és azt mondta, a kormány ugyanígy reagált volna, ha bármelyik másik ország hajtott volna végre ilyen hekkertámadást;
  • Gulyás Gergely a Robert Fico ellen elkövetett merénylet után megjelent gyűlölködő kommentekről azt mondta, hogy ami Szlovákiában történt, abból érdemes következtetéseket levonni. Arról is beszélt, hogy Fico merénylője biztosan háborúpárti volt, és Ukrajna melletti tüntetésen járt utoljára, de az nem derült ki, hogy ettől miért lenne baloldali;
  • A Sulyok Tamás elleni vádakat Gulyás nevetségesnek nevezte, és azt mondta, az államfő nem követett el jogsértést, sőt, szerinte legfeljebb Dobrev Klára követhet el bűncselekményt. Szerinte a Dobrev szerdai sajtótájékoztatójához hasonló események züllesztik le a magyar közéletet;
  • Gulyás szerint az EU-nak nem szabad ideológiai alapon elzárnia magát a Kína nyújtotta gazdasági lehetőségektől, védővámokat sem szabad kivetnie a kínai elektromos autókra, és nem tart attól, hogy Trump elnöksége esetén baj lehet a keleti nyitásból;
  • A miniszter úgy fogalmazott, Kövér László nem véletlen beszélt nem létező ukrán államról, mert Ukrajna a nyugati segélyek nélkül szerinte nem tudna működni;
  • Gulyás szerint éves szinten akár 10 százalékos is lehet a reálbér-növekedés, az infláció pedig 4 és 5 százalék között lehet;
  • Matolcsy lejáró mandátumáról nem folytatnak mély beszélgetéseket a kormányban, és azt is elmondta, hogy az a szerencsés, ha összhangban van az MNB és a kormány politikája.

Kövér László azon kijelentéséről, miszerint Ukrajna egy nem létező állam, azt mondta Gulyás: Magyarország a nemzetközi jogszabályok szerint ismeri el Ukrajnát. Hozzátette: Kövér nem véletlen tett ilyen kijelentést, mivel szerinte az ország nyugati segélyek nélkül nem tudna sokáig működni.

Orbán Viktor korábban katonai hadműveletnek nevezte az orosz-ukrán háborút, amit azzal indokolt, hogy nem volt hadüzenet. Gulyás szerint viszont azóta van háború, mióta az elindult, kijelentette: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Gulyás arról is beszélt, hogy jogi okai vannak annak, hogy Oroszország katonai hadműveletnek nevezi a háborút.

Sok részlet kiderült az orosz hekkertámadásról, 2022-ben miért nem árulta el ezeket a részleteket a kormány. Gulyás szerint akkor is egyértelművé tette a kormány, hogy titkos és bizalmas információ nem került a támadókhoz, ezért nevezte kampányhazugságnak Szijjártó Péter. A kérdésre azt válaszolta, hogy akkor is tartott kormányinfót, arra válaszolt, amit kérdeztek tőle ezzel kapcsolatban.

Gulyás hangsúlyozta, hogy az alapján adott most tájékoztatást, amit a szolgálatoktól megtudott, de konkrét példákat nem tudott megerősíteni. Gulyás azt is újra elmondta, hogy mindenhonnan érkeznek hasonló hekkertámadások, az összes szövetségesünktől is. Gulyás szerint bármelyik másik ország intézett volna hasonló támadást, a kormány ugyanígy reagált volna arra is.

Azt is elmondta, hogy nem gondolja, hogy be kéne számolni az ilyen volumenű támadásokról. Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedéseket tettek a hasonló támadások elhárítása érdekében, Gulyás azt mondta, hogy az informatika rendkívül gyorsan fejlődik, ennek megfelelően történtek fejlesztések is, de konkrétumokról nem beszélt.

Gulyás Gergely azt nem tudja egyértelműen meghatározni, hogy védett körbe tartozó információt megszereztek-e az orosz hekkerek, de a miniszter szerint azokat egyébként máshonnan is be tudták volna szerezni. Olyan hekkertámadásról nincs tudomása, amit az oroszok indítottak, és sikeres is volt. A mostani támadásnál nem merült fel jelentési kötelezettsége a kormánynak a NATO irányába.

Az Orbán Viktort, illetve a kormányt érintő fenyegetéseket komolyan veszik, mindig az adott szolgálat vizsgálja meg, hogy mennyire durva az adott támadás.

Gulyást arról kérdezték, hogy miután a republikánus Mitch McConnell írt egy kemény hangvételű posztot Kínáról, Donald Trump pedig még nála is harcosabb ebben a kérdésben, nem tartanak-e attól, hogy Trump esetleges elnöksége esetén megromolhatnak az amerikai–magyar kapcsolatok.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A miniszter szerint Trump előző elnöksége alatt voltak a legjobbak az amerikai–magyar kapcsolatok, pedig a keleti politikájuk akkor sem volt más, a republikánusokkal pedig most is minden eddiginél jobb a viszonyuk. McConnellről azt mondta, hogy egy nem túl jó állapotban lévő, hamarosan távozó politikusról van szó.

„Egy humorrovatot is létre kellene hoznunk a kormányinfón” – mondta Gulyás Gergely arról, hogy Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort a propagandaplakátok miatt.

Nagy Márton villanyautó-vásárlást ösztönző bejelentésével kapcsolatban azt közölte a miniszter, hogy a részletszabályokat úgy akarják kidolgozni, hogy a kedvezmények ne a gyárak és kereskedők zsebébe landoljanak. Arra is figyelnek majd, hogy az autók hosszú távú élettartamával is foglalkozzanak, mert a dízel és benzin autókkal szemben, az elektromos járműveknél ezt még nem tudni.

Gulyás szerint mióta világ a világ, a hírszerző szolgálatok kémkednek. „Milyen szövetsége az Egyesült Államok Németországnak, miután a német kancellár telefonját hallgatták le?”

„Ha egy állam kitüntetést ad egy miniszternek azt általában át szoktak venni” – mondta arról, hogy Szijjártó azután is átvett egy díjat az orosz külügyminisztertől, miután az ország hekkertámadást hajtott végre Magyarország ellen. A hekkertámadás sikerességét abban látja a miniszter, ha bizalmas adatokhoz jut hozzá a támadó. Ezért állították 2022-ben, hogy a hekkertámadással kapcsolatos hírek a kampány részei voltak.

Gulyás nem vitatja a Dobrev által bemutatott szerződések hitelességét, csak azokat a következtetéseket, amiket a DK levont belőle. Arra a kérdésre, hogy akkor reálisnak tartja-e, hogy egy ügyvéd nem tudja, hogy mit segít elő egy ilyen szerződéssel, Gulyás visszakérdezett, hogy mit segít elő, és arról beszélt, hogy csak a baloldal akarta átjátszani a magyar földeket külföldieknek.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Emellett ismét elmondta, hogy a Sulyok által aláírt szerződés teljesen szabályos volt, és arról is beszélt, hogy még ha el is fogadjuk Dobrev Klára állításait, szerinte akkor sem következik a bemutatott szerződésekből az, hogy egy külföldi magyar földet szerezhessen. Azt is hozzátette, hogy reális az, hogy az aláíró ügyvéd ne tudjon arról, hogy születik majd egy másik szerződés, más nyelven, másik országban.

Matolcsy György hamarosan lejáró mandátumáról, illetve arról, hogy várják-e, hogy lejárjon az MNB-elnök hivatali ideje Gulyás azt mondta: azt nem várják, ő gyerekkorában legfeljebb a születésnapját várta. „Nincs ehhez érzelmi viszonyunk” – mondta. Matolcsy mandátumáról nem folytattak mély érzelmi beszélgetéseket a kormányban.

Gulyás szerint jó esély van arra, hogy éves szinten 8–10 százalékos reálbér-növekedés legyen, amit a miniszter példátlannak nevezett, az inflációnál pedig a 4 és 5 százalék közötti érték tűnik reálisnak, ez a szakértői konszenzus is.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben segíti az EU-s versenyképességet, ha védővámot vetnek ki a kínai elektromos autókra, Gulyás azt mondta, a védővámok nemhogy nem segítik, hanem rombolják a versenyképességet. Persze lehet olyan helyzet, ahol van értelmük, de nem ideológiai alapon. A miniszter szerint a védővámokra ugyanez lehet a reakció Kínából is, ami az EU-nak komolyabb veszteség lenne, mint Kínának.

Az Economx újságírója azt mondta, nekik a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke is megerősítette, hogy a szövetségi rendszeren belül is folyamatosak az ilyen hekkertámadások.

Gulyás azt mondta, hogy az illetékes miniszter minden információt megkapott erről, és ismét hangsúlyozta, hogy a hekkertámadások mindennaposak, az ezekkel kapcsolatos adatok is titkosak, azokat nem hozzák nyilvánosságra.

Szerinte ebben a konkrét esetben nagyobb körültekintéssel kellett volna kezelni, hogy mi kerül nyilvánosságra, de ismét leszögezte, érzékeny adatok nem szivárogtak ki.

„Nyugat-Európában a szabadságot erős kihívások érik” – mondta a miniszter arról, hogy Nádas Péter Kossuth-díjas magyar író a polkorrektség miatt nem kaphatta meg a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díját.

Gulyás Gergely Belső-Erzsébetváros biztonsági helyzetéről elmondta, hogy mivel nem ott él, nem akarja megítélni az ottani közbiztonságot, de abban biztos, hogy régóta van konfliktus az ott élők és a szórakozóhelyek között. Szerinte a rendőrség jól biztosítja a közbiztonságot Budapesten, ezen a téren Erzsébetváros sem áll rosszabbul. Előző héten derült ki, hogy beavatkozik a kormány Erzsébetváros közbiztonságába a Gozsdu miatt.

Kína szerepe a világgazdaságban az elmúlt 5–10 évben az Egyesült Államok szintjére került, és a következő 10 évben a világ vezető gazdasága lehet. Amerikában megvan a potenciál, hogy felvegye vele a versenyt, de Gulyás szerint Brüsszel önsorsrontása miatt az Európai Unió erre nem lesz képes.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A magyar kormány minden területen a legjobbakkal akar együttműködni, ez magyarázza a kínaiakkal való együttműködést. Gulyás arról is beszélt, hogy az EU-nak nem szabad ideológiai alapon elzárnia magát azoktól a gazdasági lehetőségektől, amiket Kína jelent.

„Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor rendszeres kapcsolatban vannak”, mondta Gulyás arról, hogy Matolcsy jelezte: problémái vannak az ország versenyképességi stratégiájával. A miniszter szerint fontos, hogy a jegybank és a kormány közti kommunikáció folyamatos legyen, de elismerte, vannak kisebb véleménykülönbségek. „Érdemes megnézni, hogy ki mivel támasztja alá az érvelését” – mondta. A miniszter azt tartja szerencsésnek, ha összhangban van a két fél politikája.

„Aki azt gondolta, hogy az Európai Unióban a jog többet számít, mint a Szovjetunióban, az tévedett” – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy munkatáborok persze még nincsenek. Az egész annak apropóján került elő, hogy Brüsszelben szerinte a hetes cikkelyes eljárást kizárólag politikai alapon használják. Azt is elmondta, hogy a hetes cikkelynek nincs köze az EU-s pénzek érkezéséhez, azok folyamatosan jönnek jelenleg is.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal ügyvédi kamara felé ajánlott, de visszautasított együttműködéséről Gulyás annyit mondott, hogy egy ilyen együttműködés az ügyvédi titkot nem érintheti.

Gulyás Gergelyt arról kérdezték, hogy megváltozott-e a kormány álláspontja az aktív eutanázia ügyében az államfő Karsai Dánielnél tett látogatása után. Mint mondta, csak együttérzésükről tudnak nyilatkozni Karsai Dániel ügyében. Nem tudja, hogy Sulyok Tamás pontosan mit ígért Karsai Dánielnek, de ha ígért bármit, azt neki áll hatalmában teljesíteni, nem a kormánynak.

A Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban Orbán Viktor azt terjeszti, hogy a fegyveres férfi baloldali volt. Gulyás szerint az elkövető „ideológia tévelygése” elég hosszú. Szerinte egyet biztosan ki lehet jelenteni: egy háborúpárti emberről volt szó. Azt nem mondta ki, hogy a férfi nem baloldali, de szerinte aki ma Magyarországon háborúpárti, az általában baloldali is.

A Sándor-palota nem azt mondta, hogy Sulyok Tamás nem vett részt az úgynevezett zsebszerződések ellenjegyzésében, hanem azt, hogy nem követett el jogsértést. Gulyás szerint viszont nem igaz az az állítás, hogy Sulyok segített volna megkerülni a törvényt, ezért minden ebből levezetett következtetés hibás. Gulyás szerint Dobrev egy adásvételi szerződésről beszél, illetve, hogy az abban szereplő személy jogokat kapott, ez nem jogtalan. Gulyás Gergely szerint

az ügyészségnek nincs mit megállapítania, szerinte ez olyan, mintha csúnya dolgokat írna le egy papírra a Hvg.hu újságírójáról, amiket ő cáfolna, mire ő azt mondaná, hogy majd az ügyészség megállapítja, hogy igaz-e.

Szerinte ez nem kocsmapolitika, hanem még attól is lejjebb van. Gulyás ezután tartott egy rövid történelemleckét a magyar földekről szóló törvényekről, 1994 után szerinte sosem volt lehetőség arra, hogy külföldi cég vagy magánszemély tulajdont szerezzen magyar földben, de azt nem zárták ki, hogy jelzálogjogosult legyen egy külföldi cég. A miniszter szerint az sem biztos, hogy jogellenesek a szerződések, amiket Dobrev bemutatott, Sulyok Tamásnak köze sem volt az egészhez. Dobrev állításait Gulyás „színvonaltalan, koncepciós hazugságnak” nevezte.

„A magyar EU-s elnökségnek és az ukrán EU-csatlakozásnak nincs köze egymáshoz.” Gulyás szerint mindegy, hogy ki az unió soros elnöke, a döntéseket egyhangúlag kell majd meghozni. Hozzátette: tárgyalnak Ukrajnával az EU-csatlakozásukról, de feltételeik vannak. A miniszter arra reagált, hogy az Euroactiv azt írta: Brüsszelben attól tartanak, hogy a június 1-től kezdődő magyar EU-s elnökséggel megakadhatnak a tárgyalások Ukrajna EU-csatlakozásáról.

Arról is volt szó, hogy Kövér László állítólag arról beszélt, hogy önkormányzati képviselőjelölteket nem nagyon tudnak találni, mert csak azok jelentkeznek, akiknek nincsen becsülete, egzisztenciája, és a megélhetésüket a politikából akarják megteremteni.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Gulyás szerint ez létező folyamat, a magyar közéletet sikerült olyan szintre zülleszteni, ami miatt többszörösen meggondolja egy vidéki városban egy egzisztenciával rendelkező ember, hogy belépjen a közéletbe.

Ezért is lenne jó egy bizonyos színvonalat tartani a közéletben szerinte, de mint mondta, az olyan megnyilvánulások, mint Dobrev Klára szerdai sajtótájékoztatója, nem segítenek ezen.

Azt, hogy Kövér László szerint „Magyar Péter rajongói gyülekezete újabb amerikai program”, Gulyás szerint úgy kell érteni, ahogy elhangzott.

Karácsony Gergely azt mondta, hangfelvétel van arról, hogy a Fidesz már teszteli, hogy visszaléptesse Szentkirályi Alexandrát Vitézy Dávid javára. Gulyás azt mondta, hogy a kormányülésen nem szoktak főpolgármester-jelöltekről tárgyalni, de ő annak örülne, ha Budapestnek fideszes főpolgármestere lenne. Azt nem fejtette ki, hogy ez alatt pontosan mit ért, és a kérdésre sem válaszolt.

Gulyás szerint vitán felül áll, hogy Sulyok Tamás államfő az ország egyik legtekintélyesebb jogásza.

Dobrev Klára vádjait hamisnak, nevetségesnek és gusztustalannak tartja.

A miniszter szívesen megnézné Dobrev feljelentését, mert szerinte legfeljebb a DK politikusa követett el bűncselekményt. A DK EP-listavezetője szerdán azt állította egy videóban: Sulyok Tamás köztársasági elnök „egy köztörvényes bűnöző”, aki a 2000-es évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy a csongrádi földmaffia külföldi kézbe játszott át magyar termőföldeket. Az államfő hivatala tagadta a vádakat.

A miniszter elmondta, hogy az orosz hekkertámadással kapcsolatos rendkívüli ülésen várhatóan nem vesznek majd részt. Gulyás szerint Szijjártó Péternek egyébként nem kell visszaadnia azt az orosz kitüntetést, amit Lavrov orosz külügyminiszertől kapott az orosz hekkertámadás után.

Arról is kérdezte az Origo Gulyást, hogy mit szól ahhoz, hogy az ő volt kerületében az ellenzék a kutyapártos Kovács Gergelyt indítja, aki korábban arról beszélt, hogy drogot fogyasztott. Gulyás arról beszélt, hogy Kovács korábban még azt is mondta, hogy jobban élt, amikor füvet termesztett, és azt mondta, reméli, hogy az ott élők nem fogják a XII. kerületben induló korábbi drogtermesztő polgármesterjelöltet támogatni.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal legfrissebb jelentése szerint „külföldi pénzügyi támogatásokat kaptak baloldali érdekcsoportok”, Gulyás szerint az a kérdés, hogy a magyar baloldal miért fogadja el a külföldi pénzeket. Azt a kérdést is fel kell tenni, hogy ha hatalomra kerülnének, kinek az érdekét szolgálnák. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tűnik megalapozatlannak, hogy Magyar Péter is külföldről fog támogatást kapni, de nem akar ilyen találgatásokba belemenni.

Gulyás Gergely a Robert Fico ellen elkövetett merénylet után megjelent gyűlölködő kommentekről azt mondta, hogy ami Szlovákiában történt, abból érdemes következtetéseket levonni. Szerinte a politikában van egy mértéke a gyűlöletre uszításnak, és van, ami már nem elfogadható. „A kommentvilágban általánossá vált a gyűlöletre uszítás. Ez mindenkinek a felelőssége” – mondta. Hozzátette: a szólásszabadság nem foglalja magába a gyűlöletre uszítást, mindenkinek a felelőssége, hogy ez ellen fellépjen.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex



Vitályos Eszter szerint meglepő és elképesztő, hogy néhány hazai sajtóorgánum csak órák elteltével kapcsolta le a kommentelést a Fico elleni merénylet hírei alatt.

A miniszter azt boncolgatta, hogy egy baráti találkozón túl annak sem volt semmilyen következménye, amikor az Obama-adminisztráció lehallgatta Angela Merkel telefonját. Ezután kérdezték meg tőle, hogy hogyan értékeli az oroszokkal való viszonyunkat, erre válaszolta azt, hogy „kölcsönös érdekeken nyugvó partnerség”.

Gulyás nem tud arról, hogy berendelték volna az orosz nagykövetet. Gulyás szerint minisztériumokkal szemben rendszeresek a hekkertámadások, nemcsak az oroszok, hanem más országok részéről is, szerinte a hírszerzés már csak olyan, hogy meg akarja szerezni más országok titkos adatait. Ő nem emlékszik olyan esetre, amikor ilyen esetben nagykövetet rendeltek volna be.

Gulyás arra a kérdésre, hogy elfogadható-e a hazugság kampányidőszakban, azt mondta, általánosan nem elfogadható. 2022-ben a Direkt36 cikkét, amelyben arról írtak, hogy súlyosan kompromittálták a külügy szervereit, kampányhazugságnak nevezték, Gulyás szerint azért, mert nem felel meg a valóságnak, hogy súlyos lett volna a kompromittálás.

Azt ugyanakkor a 444 által megszerzett dokumentumok bizonyítják, hogy teljes körű, jelentős kár történt, Gulyás viszont erre is azt mondta, hogy ez egy hétköznapi hekkertámadás volt, bizalmas adatok nem kerültek ki innen. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője írta le annak idején, hogy érzékeny adatok kerültek ki, de Gulyás azt állítja, hogy a legfrissebb adatok szerint ez nem igaz, és

többször is kategorikusan tagadta, hogy a korábbi szakvéleményekkel ellentétben nem volt teljes körű vagy egyáltalán sikeres a támadás, és nem kerültek ki bizalmas adatok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!