Gulyás: A kormány ugyanígy reagált volna, ha bármelyik másik ország hajtott volna végre ilyen hekkertámadást

2024. május 23. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Sok részlet kiderült az orosz hekkertámadásról, 2022-ben miért nem árulta el ezeket a részleteket a kormány. Gulyás szerint akkor is egyértelművé tette a kormány, hogy titkos és bizalmas információ nem került a támadókhoz, ezért nevezte kampányhazugságnak Szijjártó Péter. A kérdésre azt válaszolta, hogy akkor is tartott kormányinfót, arra válaszolt, amit kérdeztek tőle ezzel kapcsolatban.

Gulyás hangsúlyozta, hogy az alapján adott most tájékoztatást, amit a szolgálatoktól megtudott, de konkrét példákat nem tudott megerősíteni. Gulyás azt is újra elmondta, hogy mindenhonnan érkeznek hasonló hekkertámadások, az összes szövetségesünktől is. Gulyás szerint bármelyik másik ország intézett volna hasonló támadást, a kormány ugyanígy reagált volna arra is.

Azt is elmondta, hogy nem gondolja, hogy be kéne számolni az ilyen volumenű támadásokról. Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedéseket tettek a hasonló támadások elhárítása érdekében, Gulyás azt mondta, hogy az informatika rendkívül gyorsan fejlődik, ennek megfelelően történtek fejlesztések is, de konkrétumokról nem beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!