„Áldás, békesség Debrecen” – színpadon Tarr Zoltán református lelkész, akit az április 6-i tüntetés után két nappal kirúgtak az állásából egy állami háttérintézménytől.
Arról beszélt Tarr, 2009-ben a debreceni Kossuth téren jött lére újra a Református Egyház, a magyar ajkú református közösségek egysége. Nagyon jó emlék ez számára, még akkor is, ha 15 év után idén először elmarad a református egységnap. „Azért marad el, mert Balog Zoltán püspök megosztotta (…)” – kezdte Tarr.
„Mondjon le” – skandálással szakította félbe a tömeg. „Hangosabban, hogy Pesten is hallják” – jegyezte meg Tarr. Továbbra sem értjük, hogy történhetett meg, ami megtörtént a kegyelmi ügy kapcsán, és nem értjük, miért ragaszkodik a püspöki székéhez, folytatta Tarr.

Nyilvános párbeszédre van szerinte szükség a megújuláshoz. Erről beszélt 35 éve Balog Zoltán is.
„Ma inkább lemond egy kárpát-medencei rendezvényt, és eldugja, némaságra kényszeríti a református közösséget, csak azért, hogy ő ne legyen szem előtt. Ez nem jó”
– fogalmazott Tarr. Elegünk van nekünk, reformátusoknak, ami zajlik a református egyházban, mondta.
Tarr szerint rajta kívül még sok embert rúgtak ki az állásából, miután felvállalták a kormánnyal kritikus véleményüket. „Akik ezt megtettük, elege van ebből a megaláztatásból, az önkényes, nem törődöm kormányzásból.”
„Nem vérünk kiontásával vagy vesénk leverésével, de folyamatosan figyelmeztetnek mindenkit, akinek csak kicsit eltér a véleménye” – jelentette ki Tarr. Szerinte a hatalom családapákon, családanyákon, fiatalokon áll bosszút. „Ebből a típusú családbarátságból mindannyiunknak elege van.”
Miközben rendszerszintű a vélemény elnyomása Tarr szerint, ő azt tapasztalja: hatalmas ereje van az országban a szolidaritásnak. A jó érzésű embereknek elege van abból, hogy mint Orbán sajtófőnöke fogalmazott: „reménytelen helyzetű emberek próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”.
Azt is mondta Tarr, hogy lesz majd olyan magyar kormány, amely felemeli a reménytelen helyzetűeket, és egymásra figyelő, egymást meghallgató nemzeti közösséget épít. „Legyetek bátorak” – idézte a beszéd végén Mészáros Lőrincet, és azzal egészítette ki: „Legyetek szabadok!”