Elmarad idén a református egységnap, mert nem akar az egyház „a politikai haszonszerzés eszközévé” válni

2024. április 12. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

„Az idénre tervezett Egységnapot 2025-ben tartja meg a református egyház. Erről azért is döntött közösen, teljes egyetértésben a Kárpát-medencei református egyházkerületek tíz püspöke és tíz főgondnoka, hogy testvéri együttlétünk és egyik legjelentősebb rendezvényünk ne válhasson a jelenlegi felfokozott hangulat áldozatává vagy politikai haszonszerzés eszközévé”

– írta válaszul a Magyar Református Egyház megkeresésünkre. A Szemlélek korábban úgy értesült: bár januárban még arról számolt be az egyház, hogy „jól haladnak az idei református egységnap előkészületei”, végül mégsem fogják megtartani a májusi programot. Ezt erősítette meg az egyház is, mely válaszában hozzátette:

„Látva, hogy egyházunkat és annak tisztségviselőit most már politikai rendezvények színpadjairól támadják, helyesen döntöttünk.”

A református egyház szerint egységüket mutatja az is, hogy az április végén tartandó tavaszi zsinatra a református egyház mind a négy püspöke egységesen támogatja, hogy a tiszáninneni püspök, Pásztor Dániel legyen a zsinati lelkészi elnök. „Ilyenre ezelőtt soha nem volt még példa” – teszi hozzá a református egyház válaszában a püspökök közötti egységre utalva.

Tavaszi zsinat

A politikai közeg, amire a református egyház válasza utal, Balog Zoltán lemondására vonatkozik. Balog februárban mondott le zsinati elnöki posztjáról. Igaz, először erről sem akart: bár Balog elismerte, hogy valóban támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, az általa februárban összehívott, informális esperes-gondnoki értekezlet szimpátiaszavazására (ahol a jelenlévők 86 százaléka bizalmat szavazott neki) hivatkozva nem távozott sem püspöki, sem zsinati elnöki posztjáról.

Balog bejelentése ekkor nagy port kavart: a református egyházon belül az őt kritizáló hangok egyrészről attól tartottak, hogy ez milyen üzenet lesz majd a bicskei gyermekáldozatok felé. Másrészt azt emelték ki: hogyha Novák le tudta vonni a K. Endre kegyelmijének támogatásával kapcsolatos konklúziókat, ez Balognak miért nem megy. Végül így Balognak mégis mennie kellett, de népmesébe illően a le is mondott, meg nem is megoldást választotta: visszalépett zsinati elnökként, a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként azonban maradt az egyház egyik fontos pozíciójában.

Balog két hónappal ezelőtti lemondását aztán hosszas várakozás követte. Balog Zoltán újra megjelent a református egyház tagjai előtt több eseményen is. Itt olyanokról beszélt, mint például, hogy „a keresztény hit lényege, hogy nem az okát nézzük a bepiszkolódásnak, hanem megbocsátunk”. Volt ideje gondolkodni Balognak: bár hívhattak volna lemondása után össze rendkívüli zsinatot (erre tett is egyszer utalást Balog), végül ez nem történt meg, a református egyház megvárta, hogy elérkezzen a szokásos tavaszi zsinat időpontja egy rendkívüli helyett. Ez idő alatt Balog Zoltán például márciusban körbejárta a református egyházmegyéket.

A zsinat összehívása azért is volt kardinális kérdés, mert bár Balog Zoltán lemondott, ezzel a történet még nem ért véget. A református jog értelmében Balog lemondása a zsinati elnöki posztról addig nem számít teljesnek, amíg a zsinat meg nem szavazza azt: így rendkívüli ülés híján várható volt, hogy a tavaszi zsinaton dől majd el végleg, hogy zsinati elnökként távozik-e Balog.

A református egyházban összesen négy püspök van, ebből egy kerületnek, a Dunamellékinek Balog a püspöke lemondása óta is. A másik három református püspökből csak egy állt ki határozottan azért, hogy Balog Zoltán távozzon elnöki posztjáról a kegyelmi botrány után. Fekete Károlyé a legnépesebb egyházkerület, a Tiszántúli a református egyházon belül. A zsinati elnöknek jelölt Pásztor Dániel volt az, aki az átmeneti időszakban is betöltötte az elnöki pozíciót: Balog lemondása előtt ő volt a zsinati alelnök.

A református egység napját évente megtartja a magyar református egyház. Az eseménytől korábban sem állt távol a politika: 2022-ben például Erdélybe látogatott Novák Katalin akkori köztársasági elnök az egységnap alkalmából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!