Kocsis Máté szerint a btk. sújt majd le azokra, akik a jelzőrendszerben nem jelzik a pedofíliát

2024. április 14. – 22:20

Másolás

Vágólapra másolva

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető volt a vendége Bayer Zsolt saját show-műsorának a Hír TV-n vasárnap este. Még április vége felé benyújtják a gyermekvédelmi törvény szigorítását, ez is lett a beszélgetés gerince.

Kocsis az érvénytelen tavalyi népszavazást hozta fel apropónak, amin 3,6 millió ember szavazott az országgyűlési választással egyidőben tartott – homofób jellegű – referendumra. Ezután „sajnálatos hibák”-at emlegetett, kiemelve a kegyelmi ügyet, ezekre is reagál majd a módosítás. A törvény az első, 2021-es törvény pontosítása lesz – tette hozzá, majd mondott pár példát is.

Szerinte lehet, hogy „belerondított” a kegyelmi ügy hibája a történetbe, a kormánypárt ugyanazon a vonalon akar továbbmenni. Konkrétumot is mondott: a gyermekvédelmi jelzőrendszerben részt vevők „nem jelzik az általuk észlelt bántalmazásokat”. Ezentúl ez büntetőjogilag szankcionálva lesz a frakcióvezető szerint. Hozzátette, sok tisztességes ember is dolgozik a rendszerben, de vannak kivételek. Kocsis jelezte, szerinte nagy vitát fog kiváltani a fenti ötlet.

Változás lesz még, hogy a szülők az internetes szolgáltatókon át korlátozni tudják majd, mely tartalmakhoz férhet hozzá a gyerek (erre már most is vannak szűrőrendszerek amúgy, még a médiahatóság is mutatott ilyeneket korábban). Kocsis megemlítette, kétgyerekes apuka, várják a harmadik gyereket, szóval ezt szülőként is átéli.

Fontos változtatás lesz, hogy nem fognak elévülni a pedofil jellegű bűncselekmények.

Magyar Péterről is kérdezte őt a szélsőjobboldali megmondóember Bayer, mire Kocsis elmondta, már lehetett ilyet látni, mint a Magyar-jelenség: a baloldali emberek csalódottak az ellenzékben, megörülnek az ilyen messiásjelölteknek. Kocsis szerint persze Gyurcsány Ferenc és az amerikai finanszírozók állnak Magyar mögött is. Kocsis később még elmondta, nem érti, hogy készíthet valaki hangfelvételt a családtagjairól.

Az ukrajnai háborúról is beszéltek a fideszes toposzok mentén, el is hangzott Kocsis szájából olyan mondat, mint „80 éve nem járt német hadsereg olyan közel Moszkvához, mint ma”, és hogy „az amerikaiak háborúznak, de az ukránok vérével teszik”. Kocsis azért nem akart oroszpártinak látszani, így is szólott: „az oroszok háborús agresszióját sem kell nekünk bemutatni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!