Nincs elévülés, nincs enyhítés, nincs kegyelem: ezt tervezi a kormány a gyermekvédelemmel

2024. február 22. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Amit ma gyermekvédelmi rendszernek ismernek, nyugodtan felejtsék el, át kell alakítani a struktúrát – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, a kormánypártok kétnapos ülése utáni sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztató fő témája az államfőjelölt személyének bejelentése volt, de Kocsis Máté a készülő új gyermekvédelmi törvényekről is elárult részleteket. Orbán Viktor miniszterelnök már a tavalyi évértékelőn azt mondta, hogy a gyerek szent és sérthetetlen, Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének. Az ügy az idei évértékelőn is kiemelt téma volt. Itt a kegyelmi botrány hatásait kezelni igyekvő miniszterelnök azt mondta: a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, át kell fésülni, és ki kell egészíteni a gyermekek védelmét védeni hivatott jogszabályokat – az Alaptörvénytől a miniszteri rendeletekig.

Nem évülnének el a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények

Kocsis szavai szerint a kormány 20 gyermekvédelmi törvényt módosítana a tavaszi ülésszakban, ezeket a KDNP is támogatni fogja. A 20 módosításból néhányat már Orbán Viktor miniszterelnök is belengetett. Van, amit most megerősítettek, és új ígéretek is elhangzottak. A Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által csütörtökön elmondottak alapján pontokba szedtük az eddig tudható módosításokat.

  1. Tovább szigorítanák a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit, akár új tényállásokat is elfogadhatnak.
  2. Bevezetnék, hogy a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények ne évülhessenek el.
  3. Azt szeretnék, hogy a pedofil bűnelkövetőket ne lehessen feltételes szabadlábra helyezni.
  4. Az Alaptörvényben rögzítenék, hogy az ilyen bűnelkövető ne kaphasson kegyelmet. Kocsis szavai itt arra utalnak, hogy csak a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények elkövetőiről van szó. Orbán Viktor viszont még korábban olyan alaptörvény-módosításról beszélt, amely szerint a kiskorúak elleni bűncselekmények elkövetői ne kaphassanak kegyelmet.
  5. Elérnék, hogy ne kaphasson erkölcsi bizonyítványt az, aki gyerekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt.
  6. Megerősítenék a gyermekvédelmi intézmények vezetésének felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat szigorítanák.
  7. A kormány célja, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények kiderüljenek, és az elkövetők egész életükön át hordozzák tettük következményét.

A módosítások közül néhányat kétharmados többséggel kell elfogadnia az Országgyűlésnek, és van olyan is, amihez alkotmánymódosításra lesz szükség. „A populista jogalkotás újabb példájával állunk szemben, amikor a politika a pillanatnyi közhangulatra reagálva írja át a jogszabályokat” – mondta korábban Orbán Viktor alkotmánymódosítójáról Vaskuti András egyetemi tanár, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének oktatója.

Kocsis Máté azt mondta: a módosításokhoz bevonták a gyermekvédelmi szakembereket.

Különösen aktuális a téma

A kormány már régóta húzza a gyermekvédelmi törvények szigorítását, de eddig konkrétumokat nem jelentett be. Eredetileg úgy volt, akár már tavaly nyárra elkészülhet a törvénymódosító javaslat.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már egy tavaly márciusi kormányinfón azt mondta, hogy tárgyaltak a gyermekvédelmi szabályok szigorításáról. Gulyás szerint az egyre nagyobb számban nyilvánosságra kerülő esetek is azt mutatják, hogy szigorítani kell a gyermekvédelmi törvényt.

Kocsis Máté a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta:

Ősszel a szuverenitásvédelem élvezett prioritást, de tavasszal a gyerekvédelem lesz főszerepben.

A téma különösen aktuális most, miután kiderült: Novák Katalin a tavalyi pápalátogatás idején kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, aki a bíróság szerint segített eltussolni az igazgató pedofilügyét. A döntés azért is váltott ki nagy felháborodást, mert ellentétes volt a Fidesz legfontosabb politikai üzeneteivel, a gyerekek és a családok védelmével.

A botrány hatására Novák Katalin köztársasági elnök a közmédiában jelentette be lemondását. Vele együtt lemondott Varga Judit is, aki még igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a kegyelmi kérvényt.

A kormány már korábban zászlajára tűzte a pedofil bűnelkövetők elleni szigorúbb fellépést. 2021-ben papíron a gyerekek védelme érdekében fogadta el a melegellenessé térített pedofiltörvényt. Ez azért váltott ki széles körű felháborodást, mert egy alapvetően a pedofil bűnelkövetőkről szóló jogszabályba került bele utólag a szexuális kisebbségekre vonatkozó kiegészítés. Arról, hogy miért érheti meg a Fidesznek melegellenessé eltéríteni a pedofiltörvényt, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!