Ötféle erős mondat Orbán Viktor évértékelőjéből

Legfontosabb

2023. február 18. – 17:01

Ötféle erős mondat Orbán Viktor évértékelőjéből
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nyakkendőszavazás és a közösségi médiában közzétett előzetes színpadi bejárás is megelőzte az idén Orbán Viktor 24. évértékelőjét – szombat délután aztán mindenki láthatta, hogy a miniszterelnök világoskék nyakkendőt választott az immár szokásosnak nevezhető év eleji összegző beszédéhez.

A korábbi évértékelőkön megszokhattuk, hogy Orbán ezekben a beszédeiben inkább a távolabbi vízióit ismerteti, általános elemzést és jövőképet vázol fel. Ezúttal azonban több konkrét, erős mondat is volt az évértékelőben. Itt olvashatja az évértékelő közvetítését percről percre, de nézzük most egyenként, milyen területeket érintett a miniszterelnök.

1. „A magyar Frank, a mi Ferink épp most próbálja meg összefogdosni a gazdátlanul maradt lovakat” – Orbán az ellenfelekről

Orbán általános szokása, hogy a rá, a kormányra, a Fideszre, az országra leselkedő veszélyeket mindig az aktuális helyzet szerint emeli ki. Az elmúlt években eszerint váltogatta, hogy mikor ki a legfőbb ellenfél: Brüsszel (a rezsicsökkentéses kampány idején), Soros György (a migránsválság idején), Gyurcsány Ferenc és a baloldal (örök ellenfél). Orbán ezúttal minden ellenfelet sorra megnevezett a beszédben, amikor sorra vette a kormány elmúlt 13 évben elért eredményeit.

Orbán hosszan sorolta, hogy 2010 óta „egymillió ember állt munkába, a gazdaság háromszorosára növekedett, és a minimálbér is nagyobb, mint az átlagbér volt a szocialisták idején”. 2022-ben negyedszer is kétharmaddal nyert a Fidesz annak ellenére, hogy

„összeállt az egész baloldal, Brüsszelből is küzdöttek ellenünk, és
Gyuri bácsiék begurítottak 4 milliárd forintot, hogy legyen az elvtársaiknak mivel lövöldözniük ránk”.

Orbán ezután felidézte egyik kedvenc filmje, a Volt egyszer egy Vadnyugat egyik jelenetét, amelyben a Harmonikás kéri számon, milyen lovat hozott neki a három lovas. Amikor kiderül, hogy Frank nem küldött semmit, a Harmonikás úgy reagál, nem baj, így is marad kettő fölösleges. „A magyar Frank, a mi Ferink épp most próbálja meg összefogdosni a gazdátlanul maradt lovakat” – mondta váratlanul Orbán, egyértelműen Gyurcsány Ferencre és a DK ellenzéki pártokat felfaló stratégiájára utalva.

Orbán Brüsszel, Soros és Gyurcsány mellett a „genderpropagandistákat” is megnevezte ellenfélként a beszéd végén. Orbán utalt a pedagógiai asszisztens esetére, aki a TikTokon arról beszélt, milyen kapcsolatot tart fenn egy 15 éves fiú diákkal. „A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen” – mondta Orbán, aki szerint ilyen helyzetekben nem elég a kormány, hanem kellenek a szülők és pedagógusok is. „A genderpropaganda nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyerekeinkre leselkedő veszély” – mondta.

„Nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ, és a visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek, Brüsszel pedig magyarázza a megmagyarázhatatlant”, be fogja vezetni Magyarországon Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerét – jelentette ki, de részleteket nem árult el egyelőre.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

2. „Fenntartjuk a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, és ezt javasoljuk szövetségeseinknek is” – Orbán a háborúról

Orbán nagyjából egyórás beszédének fele érthető módon a háborúról és a háborús stratégiák elemzéséről szólt. Orbán megismételte a Fidesz jelmondatait, miszerint „a háborúból ki kell maradni”, illetve béke és tűzszünet kell.

De hogyan győzzük le a háború veszélyét? – tette fel a kérdést. „Szívünk szerint azonnal véget vetnénk neki, de ehhez nincs elegendő erőnk”, így csak egyetlen választás maradt, ki kell maradni a háborúból. Ez azért nem lesz egyszerű NATO- és EU-tagként, mert „ott rajtunk kívül mindenki a háború pártján áll”.

Orbán a szokásos, ismert fordulatok mellett mondott pár konkrét állásfoglalást is a háborúval és a lépéseivel kapcsolatban:

  • Fenntartjuk a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, és ezt javasoljuk szövetségeseinknek is.
  • Orbán nem gondolja, hogy Oroszország fenyegetné Magyarország biztonságát. Az ukrán háború azt mutatta meg, hogy Oroszországnak semmi esélye nem lenne a NATO-val szemben. Az egész világ láthatta, hogy az orosz haderő nincs abban a helyzetben, hogy megtámadja a NATO-t. Magyarország már egy évtizede javasolta a közös európai haderő felállítását, és most látni Orbán szerint, hogy milyen kár, hogy ez nem történt meg.
  • Stratégiailag ugyanazt akarja minden ország: legyen egy szuverén Ukrajna, Oroszország pedig ne jelentsen veszélyt a többi országra. De míg más országok ezt úgy akarják elérni, hogy folytatódjon a háború, Magyarország az azonnali tűzszünettel.
  • A NATO-tagság létfontosságú: de nem háborús koalíció. „A NATO védelmi szövetség, ezért léptünk be, ezért éreztem történelmi elégtételt, amikor 45 évnyi szovjet megszállás után aláírhattam a csatlakozási kérelmet”. De a NATO nem arra van, hogy közösen a tagállamok megtámadjanak egy harmadik országot, ha valaki háborús cselekményt akar véghez vinni, azt a NATO-n kívül kell megtenni, mondta Orbán.
  • „Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, de magyarok már adták” – jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte azok állnak a háború pártján, akik távol vannak Ukrajnától, de mi itt vagyunk a szomszédban. Miközben Munkácson levetetik a magyar jelképeket, sok kárpátaljai magyar hal meg a fronton. „Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban”.
  • „Európa a háborúba sodródás perceit éli, vékony pallón egyensúlyoz, valójában már közvetett háborúban áll Oroszországgal”, mert például fegyvert szállít, kiképzi az egyik harcoló fél katonáit. Orbán szerint „a belesodródás veszélye állandósult: sisakkal kezdődött, aztán jöttek az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközök szállítása, aztán már a tankok.
  • „Béke akkor lesz, ha az amerikaiak és az oroszok tárgyalnak egymással, minél később, annál nagyobb árat fizetünk.” Szerinte a további harc nem a győzelmet hozza majd el, hanem még több ember halálát, évekig tartó háborút, pusztítást és a világháború veszélyét.

3. „Az infláció olyan, mint a tigris, ha nem találod el, felfal téged” – Orbán az inflációról

Ha az inflációt le akarjuk küzdeni, a megértéssel kell kezdeni – tért át a gazdasági témákra Orbán az évértékelő második felében. A bajt szerinte Brüsszel szabadította ránk, „a betegség neve: brüsszeli szankciók" – jelentette ki, bár az inflációs hatások már jóval a háború és a szankciók előtt jelentkeztek.

A szankciók szerinte 4000 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből, ennyivel többet költöttek a vállalatok, az állam és az emberek energiára. Az ember csak áll a brüsszeli üvegpaloták között, és nem akarja elhinni, hogy mi folyik ott – fogalmazott Orbán. Brüsszelből segítség helyett csak újabb szankciók jönnek. Szerinte rossz szándékkal nem adták oda az országnak járó forrásokat.

Orbán szerint most az a legfontosabb, hogy

az inflációt „ne tekintsük kivédhetetlen istencsapásának, nem szabad tőle megijedni, cselekedni kell, és meg lesz az eredménye”.

A kormánynak pedig be kell avatkozni a gazdaságba ebben a helyzetben, és maradni kell a különféle stopoknak, amelyeket bevezettek.

Az árstop addig marad, ameddig az inflációt nem csökkentik, a kamatstop pedig addig marad, ameddig nem csökkennek a kamatok. Most pedig bevezetik a kedvezményes vármegyebérletet: május 1-jétől ez 9450 forintba kerül majd, az országbérlet pedig 18 900 forintba.

Orbán minden konkrétum nélkül azt mondta: „az infláció olyan, mint a tigris, ha nem találod el, felfal téged". „Bízzanak bennünk, eltaláljuk, év végére egy számjegyűre faragjuk az inflációt” – mondta a miniszterelnök.

4. „Már lobog a szélben a szélzsák” – Orbán az állami terjeszkedésről

Orbán az évértékelő különböző pontjain a magyar gazdaság súlypontjairól, fejlesztési irányairól is beszélt. Kijelentette, hogy marad a rezsicsökkentés (bár tavaly egy részét a kedvezményeknek kivezették), marad a 13. havi nyugdíj, ráadásul a cél, hogy a médiaszektor és a távközlési és információs szektor is magyar többségi kézbe kerüljön – utóbbival a Vodafone felvásárlására utalt. A miniszterelnök szerint azért itt még mindig nem állnak meg, „már lobog a szélben a szélzsák”.

Orbán a háborús és inflációs akadályok ellenére azt ígérte, hogy soha nem látott fejlesztéseket indítanak be vidéken, és annyi pénzt biztosítunk, amennyit nem látott a vidék még a monarchia idején sem. „Feltámasztják a feldolgozóipart és az élelmiszeripart, lesznek nemzeti bajnokaink az élelmiszeriparban, akik a világpiacon is helyt állnak”.

Megmarad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is, „hidakat építünk a Dunán": a paksit hamarosan befejezzük, a mohácsi hamarosan épülhet. Debrecen, Nyíregyháza és Miskolcon is fejlesztik a gazdasági övezetet.

Továbbá erőműveket és vezetékrendszereket fogunk építeni „akkor is, ha Brüsszel ebben nem hajlandó szerepet vállalni."

5. „Legközelebb valami Puccini nevű embert küldenek” – Orbán a humorról

Orbán beszédeiben megszokhattunk mindig egy-egy jól kifundált és jól elhelyezett poént, amellyel a miniszterelnök egyszerre nevetteti meg a közönségét és nyomatékosítja a mondanivalóját. Ebben az évértékelőben sem történt ez másként.

Orbán az elején az ellenzék helyzetét a már említett Volt egyszer egy Vadnyugat-párhuzammal érzékeltette, a brüsszeli uniós ellenfeleinek pedig azzal a viccelődéssel szúrt oda, hogy „a magyar jogállamiságot bolházzák, miközben a rabomobil állandó ügyeletet tart az Európai Unió épületénél" – utalva a legutóbbi korrupciós botrányra.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Amikor Orbán Európát béke- és háborúpártiakra osztotta, egy poénos leegyszerűsítéssel így érzékeltette, hogy egyedül maradt Európában a politikájával: „maradtunk ketten békepártiak: Magyarország és a Vatikán".

A viccelődés az amerikaiakról szóló részben sem maradt ki. Orbán a Budapestre érkező amerikai ügyvivők és nagykövetek nevével viccelődve azt mondta, Clinton egy Jóbarátot küldött (André Goodfriend a kiutasítások idején volt ügyvivő), majd most helyette jött a Présember (utalva David Pressman nevére). Orbán azt mondta, „a humor átsegítheti a barátságot a nehezebb időkön", de reméli, hogy legközelebb „nem valami Puccini nevű embert küldenek", amely arra utal, mintha valamiféle puccs kiváltásának szándékát feltételezné az amerikai politikában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!