Nem akarnak meghallgatásra menni a bicskei ügyet vizsgáló fővárosi bizottság meghívottjai

2024. március 14. – 15:45

Nem akarnak meghallgatásra menni a bicskei ügyet vizsgáló fővárosi bizottság meghívottjai
A vizsgálóbizottság március 4-i alakuló ülése – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn azért maradt el a bicskei gyermekotthonban történtek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülése, mert a meghallgatásra behívott érintettek közül senki nem akart bemenni a képviselők elé. Információink szerint azóta se jelezte senki, hogy szeretne meghallgatásra menni, ezért várhatóan a jövő heti ülésen sem lesz kit meghallgatni.

Mint megtudtuk, kiment az összes levél az összes meghívotthoz, de senki sem jelezte, hogy a következő ülésre bemenne a meghallgatásra. Levélben válaszolt a meghívásra Tarlós István volt főpolgármester, valamint a szociális és gyermekvédelmi osztály volt főosztályvezetője és osztályvezetője, a volt főjegyző, de érdemi információval nem tudtak szolgálni.

Nem válaszolt a meghívóra csütörtökig Bagdy Gábor volt főpolgármester-helyettes, akinek kézzel írt támogató levele alapján kapott fővárosi kitüntetést 2015-ben V. János, a bicskei gyermekotthon később pedofília miatt elítélt igazgatója, és a korábbi aljegyző sem. Igaz, nem is írja elő semmi, hogy kötelező lenne válaszolniuk.

Az egykori áldozatokat is megkereste a bizottság, akik írásban mindenképpen válaszolnak, de azt még nem tudni, megjelennek-e a bizottság előtt. A jövő hétfői bizottsági ülésen meghallgatások hiányában információink szerint azt fogják megtárgyalni, hogy milyen levelek mentek el, milyen válaszok érkeztek, és hogy legyenek-e további kérdések az eddig válaszoló érintetteknek.

A március 4-én először ülésező fővárosi vizsgálóbizottság azután állt fel, hogy a köztársasági elnök kegyelmi ügye kapcsán újra előkerültek a bicskei gyermekotthonban 2011 és 2016 közötti abuzálások aktái, ami alapján V. János igazgatót kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés, később elnöki kegyelemben részesített helyettesét, K. Endrét pedig kényszerítésért ítélték el jogerősen.

A bicskei gyermekotthon az abuzálások idején a fővárosi önkormányzathoz tartozott. 2015-ben a főváros kitüntette a bicskei igazgatót, aki ellen már 2011-ben is zajlott nyomozás gyermekek szexuális zaklatásának gyanújával, de ezt az eljárást akkor bizonyítékok hiányában megszüntették.

A bicskei igazgató 2015-ös kitüntetéséről szóló Telex-cikk megjelenése után azonnali vizsgálatot rendelt el Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester. Február 22-én készült el a főváros jelentése. A Telex birtokába került dokumentumok szerint ugyan annak idején feljegyzés is készült a fővárosi önkormányzatnál arról, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója ellen már 2011-ben tettek feljelentést gyerekek zaklatásáért, ezek valahogy mégsem kapcsolták be akkor a vészcsengőt senkinél.

V. Jánost így 2015-ben a főváros tüntette ki a Bárczy-díjjal, 2016 augusztusában pedig megkapta a kormánytól a Magyar Bronz Érdemkeresztet. Egy hónappal ezután újabb feljelentés érkezett az igazgató ellen, akit ekkor már felfüggesztettek, majd büntetőeljárás indult. V. Jánost később pedofil bűncselekményekért 8 év fegyházra ítélték.

A fővárosi jelentés megállapította, hogy 2011-ben a fővárosi vezetés „hivatalszerűen” járt el, jogilag nem akadályozta semmi a kitüntetést. A Bárczy-díjat azonban úgy ítélték oda az igazgatónak, hogy mind a döntéseket előkészítők között, mind pedig a döntéshozó testületi tagok között alig lehetett valaki, aki a korábbi ügyben folyt vizsgálat részleteit is ismerte.

A vizsgálat következtetése a 2011-es bejelentéssel kapcsolatban, hogy „összességében az a szomorú kép rajzolódik ki, hogy bár a hivatal a nevelők bejelentése időszakában minden észszerű és elvárható intézkedést igyekezett megtenni annak érdekében, hogy a felmerült gyanú miatt lefolytatott vizsgálat megfelelően kerüljön lefolytatásra, mindez mégsem volt elegendő”.

A bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának odaítélt Bárczy-díjról pedig ezt írta a jelentés: „kétségtelen tény, hogy jogi szempontból semmi nem akadályozta a kitüntetés odaítélését, miként az is, hogy mind a hivatalban, a döntéseket előkészítők között, mind pedig a döntéshozó testületi tagok között alig lehetett valaki, aki a korábbi ügyben folyt vizsgálat részleteit is ismerte, arról egyáltalán tudomása volt”.

A bicskei igazgató ügye azután került elő, hogy helyettese, K. Endre, kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől. A kényszerítésért elítélt K. Endre a pedofil igazgató tettét akarta eltussolni egy hamis vallomás aláíratásával. Az ügy hullámai elsodorták Novák Katalin köztársasági elnököt, Varga Judit volt igazságügyi minisztert, és Balog Zoltán is lemondott emiatt a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!