Garancsi István cége húzhatja fel a debreceni akkumulátorgyár épületét

2023. július 8. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. építi fel a kínai CATL akkumulátorgyárának központi gyártócsarnokát Debrecenben. A cég közleménye szerint a projekt „a valaha volt legnagyobb összértékű magyarországi beruházás”, ami 3000 milliárd forintot jelent. A munkát már elkezdték, vannak épületek, ahol már a cölöpözés végénél tartanak.

Garancsi amellett, hogy például a Fehérvár FC egyik tulajdonosa, Orbán Viktor miniszterelnök barátja is. A Market Építő Zrt.-vel több beruházást is elnyert már, például egy 35 méteres zászlórudat Mészáros Lőrinc cégével együtt állíthat fel a Citadellára, a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől 3,2 milliárdos hotelépítési megbízást nyert, de Debrecenhez hasonlóan az iváncsai akkumulátorgyár épületeit is ő húzza fel.

A debreceni fejlesztésekkel kapcsolatban komoly helyi szintű tiltakozás érzékelhető, elsősorban a környezetért, azon belül a vízkészletért aggódnak az emberek. A témát az ellenzéki pártok országos és helyi szinten is felkarolták, az általuk beadott népszavazási kérdéseket azonban rendre elutasítják. Szijjártó Péter külügyminiszter például azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy szerinte „a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk.”

Garancsi István és Orbán Viktor 2015-ben – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA
Garancsi István és Orbán Viktor 2015-ben – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA

Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk. Az első részben a kérdéskör gazdasági aspektusait, a második részben pedig a technológiai oldalát jártuk körül, feltárva, hogy muszáj-e mérgezniük a gyáraknak; a harmadikban arról írtunk, hogy miért kivételezett iparág az akkumulátorgyártás, amelynek útjából eltakarítják a törvényeket; a negyedik pedig arról szól, a dolgozók és leendő dolgozók szemszögéből milyen munkahelyek jönnek létre ezekkel a beruházásokkal (amúgy elég drágán, a G7 számításai szerint egy munkahely kb. 64 millió forintjába kerül az államnak a különféle támogatások miatt).

A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!