Ahogy csúszik a Citadella felújítása, egyre több pénzt kap Mészáros Lőrinc és Garancsi István cége

2023. június 14. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az eredeti tervekhez képest jócskán csúszhat a Citadella átadása. Múlt héten egy salátarendeletbe bújtatva kitolták a Citadella erőd megvalósításához szükséges közterület-foglalás végét 2025. december 31-re – derült ki a Népszava cikkéből.

Az építtető cégek – a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Garancsi Istvánhoz tartozó Market Építő Zrt. – azonban nem járnak rosszul,

márciusban ugyanis úgy írták át a szerződést, hogy az építés költségvetését minden évben automatikusan hozzáigazítják az éves inflációhoz.

A Gellért-hegy tetejére épült erőd rekonstrukciójára eredetileg 20 milliárdot szánt a kormány. A projekt előkészítésére 2,5 milliárdot adtak, míg a 2021 elején aláírt kivitelezői keretszerződés 14,9 milliárdról szólt.

A szerződés módosítása után az ár indexálására minden naptári évben sor kerül. 2022-ben 14,5 százalék volt a KSH által közölt infláció, erre hivatkozva emelték a szerződés értékét nettó 14,9 milliárdról 17,9 milliárdra. Ez az összeg azonban a cikk szerint bőven 20 milliárd fölé emelkedhet, hiszen

még kétszer: 2024-ben és 2025-ben is árat emelhet a két NER-közeli építési vállalat.

„A terveknek megfelelően halad a Citadella erőd megújítása, megkezdődött a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítás tartalmának és különleges előcsarnokának kialakítása” – írta a Várkapitányság a Népszavának. Arra viszont nem válaszoltak, hogy mikorra zárulhat le a felújítás, és mikor nyithat meg a Magyar Szabadságharcosok Múzeuma, mint ahogy az sem derült ki, miért kellett a vállalkozók számára kedvező módon módosítani márciusban a kivitelezési keretszerződést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!