Nem engedték át a Lánchídon a tüntető diákokat a rendőrök, a rakpartnál egyesével igazoltatták őket

2023. június 1. – 16:59

frissítve

Nem engedték át a Lánchídon a tüntető diákokat a rendőrök, a rakpartnál egyesével igazoltatták őket
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • A státusztörvény bevezetése és a rendőri erőszak ellen tüntettek csütörtök este Budapesten és 15 vidéki városban.
  • Több mint ezren tüntettek a fővárosban a Belügyminisztériumnál, az épületet matricákkal ragasztották tele a beszédek után.
  • A tüntetés végén pár százan fel akartak menni a Karmelitához, de a rendőrök nem engedték át őket a Lánchídon.
  • Elindultak a Parlament felé, majd tovább a Margit híd irányába. A Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál körbezárták a rendőrök a tüntetőket, és egyesével igazoltatták őket.
  • A rendőrség feljelenti a tüntetés utáni vonulás állítólagos szervezőjét, egy 23 éves férfit.
  • Pécsen is több mint ezren tüntettek, Pintér Sándor bizonyítványát is kiállították.
  • Szegeden több száz tüntető vonult végig a belvároson.

Hajdu Steve színművész a rendezvény műsorvezetője, aki egy rappel indítja be a tüntetést. Az iskoláról szól a nóta. „Ugye jó volt, mi?” – énekelteti meg a közönséget.

„Azt nem tudjuk, mi ez a szám, csak azt, hogy ez a Hajdú Steve” – mondta helyszíni tudósítónknak egy résztvevő.

Megtelt a József Attila utca Belügyminisztérium melletti része, az emberek egészen a Nádor utcáig állnak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A tüntetés miatt délután fél öttől forgalmirend-változás lépett életbe az V. kerületben a rendőrség honlapja szerint:

  • a Nádor utcában megfordult a forgalom iránya, az egyirányú forgalom a Kossuth tér irányába halad;
  • lezárták a József Attila utcát; és
  • a Jane Haining rakpartról nem lehet felhajtani a Széchenyi István tér – József Attila utca irányába.

Réka és Boróka a Leövey Klára Gimnáziumban érettségiztek tavaly. Bár most már nem vesznek részt a közoktatásban, fontosnak tartják, hogy ezeken a tüntetéseken folyamatosan legyen tömeges jelenlét. Harmadszor vesznek rész tanár-diák demonstráción, saját transzparenst is hoztak.

Fotó. Zách Dániel / Telex
Fotó. Zách Dániel / Telex

„Viktor, megbuktál” és „a státusztörvény helyett a pályára vonzó feltételeket” transzparensekkel készültek többen a tüntetsére.

A tömeg vége a Nádor utcánál van, sokan azonban inkább az árnyékban várják a beszédeket, és az utca középső részén alig állnak. Többen a jellegzetes piros felkiáltójeles szimbólumot viselik.

A hivatalos kezdési időpontban már több százan gyülekeznek a tüntetés budapesti helyszínén, a József Attila utcában, a Belügyminisztérium mellett. A rendőri jelenlét közepes, a környék utcáiból elterelték a forgalmat, és a pesti alsó rakpartra visszadugult a kocsisor.

Tájékoztató szórólapokat készített a rendőrség a tüntetés előtt, a legfontosabb gyülekezési szabályokat szedték össze. Egyebek mellett arra kérik a résztvevőket, hogy

  • ne legyenek „megfélemlítő és félkatonai ruhában”,
  • ne tartsanak maguknál fegyvert vagy egyéb veszélyes eszközt,
  • ne takarják el az arcukat, és
  • tegyenek eleget a rendőri felszólításnak.

Az is szerepel a szórólapon, hogy a rendbontókkal szemben a rendőrség akár kényszerítőeszközzel is felléphet, és bűncselekmény esetén előállítják. „Indokolt esetben a demonstrációt feloszlatjuk” – olvasható a tájékoztatóban.

Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat
Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat

A legutóbbi nagyobb tüntetés május 19-én volt, a hivatalos program után a tömeg végül a Fidesz-székház közelében kötött ki a budapesti Lendvay utcában. Itt a diákok dulakodtak a rendőrökkel. A rendőrség már rögtön a tüntetés után azt állította, agresszív, erőszakos tüntetők törtek rájuk, akik termoszt, csavart és zászlórudat is dobtak a rendfenntartókra.

A helyszínen készült videónkban viszont több tüntető is arról számolt be, hogy a gerincüket, veséjüket ütötték a rendőrök, illetve sokkoló is előkerült a tömegben a rendőrség részéről. Utóbbit a rendőrség azzal magyarázta, hogy egy rendőr csak azért próbálgatta a sokkolót, hogy lássa, működik-e.

Az oktatásért is felelős belügyminiszter május 24-én az ellenzéki pártokkal egyeztetett a státusztörvényről. Az ellenzéki képviselőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront egy-egy tagja kísérte el az egyeztetésre. Ők viszont nem szólalhattak fel, csak a politikusok.

A Telex birtokába jutott hangfelvétel szerint Pintér Sándor itt arról beszélt, küzd a tanárok béréért, majd egy Popper Péter idézettel írta le, szerinte milyen a jó pedagógus. Ez úgy hangzik, hogy „akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül”.

A Belügyminisztérium március 2-án tette közzé a kormány honlapján a pedagógusok és a diákok által „bosszútörvénynek” nevezett státusztörvény tervezetét. A státusztörvény bevezetésével megszűnne a tanárok közalkalmazotti jogviszonya, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt akar bevezetni.

Több bevezetni tervezett változtatásról már korábban is lehetett hallani, ilyen például a bérrendezés kérdése vagy a pedagógusi előmeneteli rendszer helyett a teljesítményértékelés bevezetése. A tervezetből az látszik, hogy a jövőben a pedagógusok és tantestületek inkább véleményezési joggal fognak rendelkezni a saját iskolájukat érintő kérdésekben, a végső döntéseket pedig az igazgató és a fenntartó hozná meg. Jelentősen megváltoztatnák a pedagógusok munkaidejére, terheltségére vonatkozó szabályokat is. Az általános teljes napi munkaidő a 8 órát meghaladhatja majd azzal a kitétellel, hogy a napi munkaidő mértéke a 12, a heti munkaidő mértéke pedig a 48 órát nem haladhatja meg. Éppen ezek miatt gondolja azt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a jogszabálytervezet nemcsak az intézményi autonómiát korlátozná, hanem számos szerzett jog elvesztésével is járna.

A státusztörvényt azért kritizálják a szakszervezetek és más értelmiségiek – köztük volt miniszterek, államtitkárok is –, mert szerintük az új szabályok a minőségi oktatás elemi feltételeit veszélyeztetik. A tiltakozók szerint a státusztörvény a tanárhiány megoldására alkalmatlan, sőt, éppen a pálya elhagyására készteti a pedagógusokat. A törvénytervezet azért kapta a „bosszútörvény” nevet, mert a kritikusok szerint a kormányt a közalkalmazotti jogviszony megvonásával, a sztrájkot ellehetetlenítő intézkedésekkel, a véleménynyilvánítás tilalmával csak a bosszú szándéka vezérli.

Kedden egy kisebb megmozdulást tartottak a diákok Novák Katalin államfő hivatalánál, a Sándor-palotánál. Éjfélkor koccintottak a hatvanadik születésnapját ünneplő Orbán Viktorra, majd páran egészen szerda reggelig maradtak, amikor is borostyánnal feldíszített munkavédelmi sisakot akartak átadni a miniszterelnöknek – ez viszont nem jött össze.

Diákok a Sándor-palotánál május 30-án – Fotó: Bődey János / Telex
Diákok a Sándor-palotánál május 30-án – Fotó: Bődey János / Telex

Június elsején tizenöt városban tüntetnek újra az oktatásért és a státusztörvény bevezetése ellen. A „Levegőt” elnevezésű eseményt Molnár Áron „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezi. Szerintük ugyanis „a státusztörvény nem a közoktatás minőségének javításáról és az oktatás szabadságának elismeréséről szól, hanem kicsinyes bosszú és hatalomfitogtatás”.

Budapesten kívül megmozdulás lesz még Sopronban, Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Szentesen, Egerben, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szekszárdon és Balassagyarmaton is.

A fővárosban az oktatásért is felelős Belügyminisztérium előtt lesz a tüntetés délután 5-től. Azt egyelőre nem tudni, hogy terveznek-e utána más akciót.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!