Ma kiderül, hogy Schadl György és Völner Pál beismerik-e a bűnösségüket

2023. február 23. – 07:11

Ma kiderül, hogy Schadl György és Völner Pál beismerik-e a bűnösségüket
Schadl Györgyöt vezetik el a Fővárosi Törvényszék folyosóján az előkészítő tárgyalásról 2023. február 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az előkészítő ülések harmadik napján, csütörtökön hallgatja meg a bíróság a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, Schadl Györgyöt és a fideszes exállamtitkárt, Völner Pált az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében.

A bíróság az ilyen előkészítő üléseken röviden arról kérdezi a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat, vagy sem. A bonyolult ügynek huszonkét vádlottja van, de mivel a bíróság úgy döntött, hátulról előre halad a meghallgatásukban, így az elsőrendű vádlott Schadl és a másodrendű vádlott Völner csak csütörtökön kerül sorra. Míg Schadlt a börtönből, vezetőszáron hozzák be a tárgyalóba, addig Völner Pál otthonról érkezik majd a meghallgatására, ő ugyanis szabadlábon védekezhet.

Ha bűnösnek vallják magukat, akkor elfogadják az ügyészség indítványát, ami azt kérte a bíróságtól, hogy beismerés esetén ítélje Schadl Györgyöt 10 év börtönre, Völner Pált pedig 8 év börtönbüntetésre. Az ügyészség „ajánlata” emellett 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetés, továbbá mindkettőjük esetében 10 év közügyektől eltiltás, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól való végleges hatályú eltiltás és vagyonelkobzás a jogtalan gazdagodásuk erejéig. Ha ártatlannak vallják magukat, akkor az ügyükből büntetőeljárás lesz.

Az ügy kirobbanása óta Schadl és Völner sem szólalt meg nyilvánosan, de utóbbi az ügyvédjén keresztül már többször adott ki közleményt. Az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára ilyenkor mindig ártatlannak vallotta magát. Szerinte nem is tudta befolyásolni a végrehajtói kinevezéseket, mert nem ő döntött ezekben az ügyekben, hanem a minisztérium másik államtitkára.

A letartóztatásban ülő Schadl György vallomása alapján tagadja, hogy korrupciós kapcsolatot alakított volna ki Völnerrel, szerinte sosem adott neki pénzt, legfeljebb szeszes italt, arról pedig „elképzelése sincs”, hogy jönne a képbe egyáltalán Völner. Schadl minderről a szintén a vádlottak padján ülő feleségének már kicsit erősebben fogalmazott egyszer a telefonban:

„Nem fogok bevallani olyan dolgot, amit nem csináltam. Maximum csinálok egy bűncselekményt, és szájba baszom az ügyészt”.

Rajtuk kívül a bíróság a harmadrendű vádlottat, R. Róbertet is meghallgatja. Ő volt az, akit a nyomozók eredetileg megfigyeltek, és akin keresztül eljutottak Schadlhoz. Őt korábban sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélték. Vallomása szerint tizenhat éve ismeri Schadlt.

A vádirat szerint Schadl őt csak a „gazdámnak” hívta, és ő kezdeményezett több olyan ügyet, amiben a végrehajtói kar elnöke és Völner megpróbáltak közbenjárni. Például abban az ügyben, amiben egy oktatási központ engedélyeit próbálták elsimítani. Ebben az ügyben egy negyedik vádlott kihallgatása is várható még csütörtökön.

Szinte minden végrehajtó beismerte, hogy pénzért kapott pozíciót

Ha ártatlannak is vallják magukat, még mindegyiküknek problémát okozhat az, hogy a korábbi üléseken már több vádlott beismerte a bűnösségét.

Hétből hat, korrupcióval vádolt végrehajtó ugyanis már elismerte, hogy Schadl György pénzért cserébe segítette őt pozícióba. Ezek az emberek a vád – és így a saját beismerésük szerint is – Schadl segítségével úgy lettek végrehajtók, hogy vállalták: a leendő végrehajtói irodájuk nyereségének egészét vagy egy részét visszaadják Schadl Györgynek, ami néhány esetben több százmilliós összegeket jelentett. Cserébe Schadl segített a kinevezésükben, és többen havi egy-kétmilliót is visszakaptak tőle. Schadl az ilyen kinevezésekkel pedig rendre jó ismerőséhez, Völner Pálhoz fordult.

Völner Pál a Fővárosi Törvényszék előkészítő tárgyalásán 2023. február 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Völner Pál a Fővárosi Törvényszék előkészítő tárgyalásán 2023. február 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A vádirat szerint a végrehajtói kar elnöke „korrupciós kapcsolatot alakított ki” a korábbi fideszes államtitkárral és igazságügyi miniszterhelyettessel, Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott Schadl Györgytől – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket.

Ez az ügyészség szerint így nézett ki: Schadl javaslatai alapján Völner jelezte az illetékes főosztálynak a minisztériumban, hogy kiket kéne végrehajtónak kinevezni. A minisztérium másik akkori államtitkára, Vízkelety Mariann – akire Völner is mutogatott a vallomásában – pedig aláírta a kinevezéseket, bár a vád szerint nem tudta, hogy ilyen módon jutottak el hozzá a nevek (Vízkelety nem vádlottja az ügynek). Az egész ügyleten Schadl György keresett a legjobban, aki pénzt kapott azoktól, akiket a végrehajtói pozícióba segített, és így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert.

Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy az államtitkár folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében. Ezeket a pénzeket Schadl a végrehajtói irodájának és otthonának széfjében tartotta, innen vagy ő, vagy segédje, a negyedrendű vádlott számolta ki az aktuális összegeket – utóbbi vádlott Schadl sofőrje és bizalmasa, M. Viktor, aki nem ismerte be a bűnösségét a bíróságon.

Más dominók is eldőltek

Bűnösnek vallotta viszont magát az a vádlott, aki egy olyan szereplőt kötött össze Schadl Györggyel, akit végül korrupt módon végrehajtónak neveztek ki. Ahogy ő fogalmazott, „azért ismerem be a bűnösségemet, mert az úgy történt, ahogy az ügyészség a vádiratban előterjesztette”.

Ahogy a végrehajtói kar egykori hivatalvezetője is beismerte a bűnösségét. Őt azzal vádolják, hogy Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat.

A bonyolult ügynek mellékszálai is vannak. Egy építési vállalkozó például abban ismerte be a bűnösségét, hogy segített Schadl Györgynek megszerezni a használatba vételi engedélyt a túlépített nyaralójára. De az a vádlott is beismerte a bűnösségét, aki a kormányhivatal részéről intézte el az engedélyt arra a bizonyos siófoki nyaralóra.

Akik kitartanak

Voltak azért néhányan, akik tagadták az ellenük felhozott vádakat. A már említett sofőrön kívül így tett például Schadl György felesége és apja is. Őket a vád szerint Schadl György az őrizetbe vétele után a börtönből azzal hívta fel, hogy egy bankfiókban béreljenek széfet, és oda rejtsék el a még le nem foglalt órákat és ékszereket. Ők így is tettek, széfet béreltek Schadl apjának nevére, és elhelyezték benne a csaknem 110 millió forint értékű ékszert és luxusórát.

A vád szerint erre azért volt szükség, hogy az órákat és az ékszereket ne lehessen a végrehajtói kar elnökéhez kötni, és meghiúsítsák azok lefoglalását. A hatóságok így az egyik házkutatásnál ezeket nem találták meg Schadl Györgyék otthonában, az elrejtett értékek csak később kerültek elő. Emiatt Schadl feleségét és apját is különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják.

A szövevényes ügy egy másik mellékszálában érintett vádlottak sem ismerték el a bűnösségüket, amiben a vád szerint egy oktatási központ engedélyeit próbálták meg elsimítani. Az ügyészség szerint Völner Pál – Schadl közbenjárására – az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál is többször járt egyeztetésen annak érdekében, hogy a szakképzésekre specializálódott Mátrix Szakképző és Általános Iskola, illetve a képzőműhelyt létrehozni, bejegyeztetni tervező személyek megkapják az engedélyeket több képzés elindításához. Mivel az ügy kisebb halai – az oktatási központ képviselője, egy ügyvéd, egy kormányhivatali dolgozó – ártatlannak vallották magukat, az ő ügyükből is büntetőeljárás lesz.

Az a vádlott sem ismerte el a bűnösségét, aki a vád szerint 70 millió forinttal megkárosította az oktatási központ képviselőjét.

A Schadl–Völner-ügy lehallgatási anyagaiból az elmúlt hetekben a Telex is több részletet nyilvánosságra hozott:

Ebben a cikkben szedtük össze, honnan indult és mit tudunk eddig a Schadl–Völner-ügyről, alább pedig videós összefoglalónkat nézheti meg a Völner–Schadl-per első üléséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!